Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-139

222 139. országos ülés 1902 november 5-én, szerdán. és el nem fogadhatom ezt helyesnek, akármiként védi is azt a t. miniszterelnök ur. (Elénk helyes­lés a bal- és a széísöbálöldalon.) Épen ezért a következő interpellácziót inté­zem a t. belügyminiszter úrhoz (olvassa): »Interpelíáczió a belügyminiszter úrhoz: 1. Mivel indokolja a belügyminiszter ur az állami sorsjáték sorsjegyeinek a községi jegyzők általi elárusitása tárgyában kibocsájtott kör­rendeletét ? 2. Szándékozik-e intézkedni, hogy ezen közerkölcs- és alkotmányosságellenes körrendelete hatályon kivül helyeztessék ?« (Helyeslés balról.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselő­ház ! Azokból a bevezető szavakból és abból a nagy buzgalomból és talán felindulásból, a mely­lyel a t. képviselő ur ezen rendeletet bíráló be­szédében szólott, azt következtetem, vagy leg­alább azt a benyomást meritem, hogy itt egy nagy tévedés forog fenn. (Halljuk! Halljuk- \) A t. képviselő ur azt hiszi, hogy ebben a rende­letben, a melyet a belügyminisztérium kiadott, — akár az én aláírásommal, akár más aláírásával, én a felelőséget vállalom érte, — az úgyneve­zett osztálysorsjáték elárusitását kívánják. (Elénk felkiáltások a baloldalon: Nem. az osztálysorsjá­tékról van szó!) Zboray Miklós : Dehogy hiszem! Széll Kálmán miniszterelnök: Hát ha nem is azt hiszi, akkor is állítom, hogy a t. képviselő urnak egész kiindulási pontja hamis. Nem arról az osztálysorsjátékról van szó, hanem arról, hogy teljesen és tisztán, kizárólag jótékony és nagyon is jótékony olyan egyletek számára, (Élénk fel­kiáltások a bal- és a széísöbálöldalon: Osztrák egyletek!) a melyeket máskülönben állami támo­gatásban részesíteni nem lehet. Nemcsak most, hanem 30 esztendő óta minden második eszten­dőben jótékony sorsjátékok rendeztetnek, amely jótékonysági sorsjátékok jövedelme kizárólag ezeknek a jótékony egyleteknek segélyezésére és igy tisztán humanitárius czélokra szolgálnak. Azt gondolom, hogy az a praxis, mely eddig volt, hogy ezeknek darusításában közre­hassanak a közigazgatási tisztviselők, nemcsak hogy nem helytelen, nemcsak nem ellenkezik az én jelszavaimmal, hanem, mert humanitárius czélt szolgál, érdekében is van az országnak, az ország ama társadalmiosztályainak,melyek e támo­gatásra rászorulnak. Hát, ha a t. házzal megismer­tetem, hogy az utolsó állami sorsjáték jövedelmét hová fordították, — most kérdeztem a pénzügy­miniszteri államtitkárt, ők kezelik, — akkor a t. ház, gondolom, nekem igazat fog adni. Az utolsó sorsjáték jövedelme a következőkre fordítta­tott : a Mária Dorottya főherczegnő protek­torátusa alatt álló fővárosi nőegylet czéljára, azután a Mensa Akademica javára; Fiumében egy ápolda segélyezésére; állami ellátásban nem ré­szesülő tisztviselők özvegyeinek és árváinak se­gélyezésére ; egy népkonyha segélyezésére és egy marosvásárhelyi nőegylet segélyezésére. Mal­most ezeknek a czéloknak mindegyike olyan, a mely ezt a segélyt bőven motiválja és valóban igazolja. (Helyeslés jobbfelöl.) Hát ilyen természetű sorsjegyek elárusitásá­ról van szó,. s nem egyébről, s én ezt semmi tekintetben nem tartom helytelen dolognak, hanem igenis olyan dolognak tartom, melyet a közigazgatás keretében istápolni kell. (Felkiáltá­sok a széísöbálöldalon: Osztrák!) Ezt a társa­dalmat igazán ébreszteni kell arra, hogy jó­tékonysági téren és más téren is, tegye meg, a mi kötelessége; ha a közigazgatás ezt a buzdí­tást átveszi, azt hiszem, hogy feladatai egyik legnemesebbikét teljesiti. Mert minden fillér, a mely ily sorsjegy-árusításból befolyik, tisztán az özvegyeknek, árváknak és olyanoknak segélye­zésére fordittatik, a kiknek szükségük van rá. A mi pedig azt illeti, hogy e rendeletben hivatkozás történik arra, miután a mi sors­jegyeinket Ausztriában is árusítják, az osztrák sorsjegyek árusításától mi se vonakodjunk, ebben se látok helytelenséget. Mert tisztán a viszo­nosságból folyik, hogy a mint mi megkívánjuk, hogy magyar sorsjegyeket ottan is áruljanak . . . (Felkiáltások a baloldalon: Ujabb közös ügy!) Nem közös ügy ez, hanem egy kölcsönös­ségen alapuló dolog ; ha én megteszem nekecl, te megteszed nekem! Ez tehát kölcsönösségi viszonyon alapuló segédkezés, (Helyeslés jobb­felöl. Ellenmondások a baloldalon.) amilyen még szomszéd államok között is fenforog néha, hát még kapcsolatban álló államok között! Ez nem közös ügy, sem pedig semmiféle olyan dolog, a mi bármely tekintetben kifogásolható volna. (Helyeslés jobbfelöl.) Kubik Béla: No ha ez is helyes, hát gratulá­lok ! (Mozgás a baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Kérem a t. képviselőházat, szíveskedjék válaszomat tudomá­sul venni. (Helyeslés jobbfelöl). Zboray Miklós: T. ház ! Én előrebocsátottam, hogy a t. miniszterelnök ur kitűnően érti meg­ezukrozni a keserű pilulát. Most is tart nekem e gy gyönyörű felolvasást, hogy minő jótékony egyesületek részesülnek ebben az áldásban. El­ismerem ; de itt nem arról van szó, nem azt kérdem, hogy kik részesültek ebben, hanem igenis arról beszéltem, hogy ki tetszett bocsátani egy miniszteri rendeletet, a melyben megfeddi a jegyzőket, hogy nem eléggé vigéczkednek. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Nem zsarolják eléggé a népet!) Ha állampénztárakban ezek a sorsjegyek ott feküsznek az asztalon, s a kinek tetszik, vesz egyet: ezt értem; de hogy a jegyzőket megróják azért, mert eddig nem gyakoroltak elég buzgal­mat, és hogy a jövőben kötelességükké tétetik az, hogy tessék buzgalmat kifejteni, ebben rejlik a sérelem. A mi pedig a viszonosságot, azt a gyönyörű kölcsönösséget illeti, hát ha már olyan kedves a miniszterelnök ur statisztikája, a melyben fel­sorolja azon intézeteket, a melyek e segélyt kap-

Next

/
Oldalképek
Tartalom