Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-139

218 139. országos ülés 1902 november 5-én, szerdán. kőznék is ellene. Hát abban az időben Rosenberg Gyula előadó ur . . . Thaly Kálmán: Ubi es, Ádám ? (Derültség.) Komjáthy Béla:.. .mikor elfogadásra ajánlotta a törvényjavaslatot, azt mondta, hogy biztosította á törvényjavaslat ennek az autonóm vámtarifának létrejöttét, biztosítva van ennek az autonóm vámtarifának létrejötte az 1903-ig való időj)oníig; már hogy tovább-e, azt nem vitatom. (TJgy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt a t. miniszterelnök ur hallotta, itt a házban mondta az előadó ur, hallottuk mindannyian hivatalosan; (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) azért hagytam ezt legutoljára, mert akkor, midőn itt a ház előtt az előadó ur hivatalosan bejelent olyant, nem, hogy mikor jár le a szerződés, hanem azt mondja, hogy ennek az autonóm vámtarifának 1903-ig meg kell lenni, akkor nem szabad vitatkozni, akkor a vitatkozás csak vergődés. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalion.) Tisztán áll előttünk egy tény, a melyik pedig megczáfolhatlan és ez az. hogyha az 1902-ig év végéig az autonóm vámtarifa nincsen meg közösen Ausztriával, a viszonosság megsértetvén, Magyarországnak előáll a joga, hogy önálló vámterületet állítson fel. (Hosszantartó zajos éljenzés és taps a szélsobaloldalon. Felkiáltások : Itt nem lehet kibújni! Ne tessék bujkálni!) Ezzel a jogával a nemzetnek élni kell (Halljuk! Halljuk!) és a nemzetnek ezt a jogát, akárki legyen, még ha csillogó korona van is a fején, respektálni tartozik. (Hosszantartó zajos tetszés, éljenzés és taps a szélsobaloldalon.) Gabányi Miklós: Ugy kell a németnek! (Derültség.) Komjáthy Béla: Beszédem folyamán már kitértem egy kérdésre és ez a kérdés az volt, hogy a kereskedelmi szerződések lejárnak nemcsak abban az esetben, ha mi felmondjuk, hanem lejárhatnak akkor is, ha a külföld mondja fel azokat. Most először arról beszélek, hogy kötelessége-e a kormánynak ezen szerződéseket felmondani, igen vagy nem, vájjon szabad-e a kormánynak azt mondani, hogy óhajtása, törekvése az, hogy fel ne mondja. Én azt állítom, hogy nem szabad. Az általam felolvasott idézetek szerint az egész ország annak tudatában, azzal a meggyőződéssel ment bele az 1899. évi XXX. törvényczikk megalkotásába, hogy azokat a szerződéseket mindenképen felmondják. Hittem pedig ezt azért is, mert a miniszterelnök ur egyik beszédében, hisz méltóztatnak reá emlékezni, reámutatott a most érvényben levő autonóm vámtarifára, melynek intézkedései hiányosak és hátrányosak Magyarországra. Hitte tehát mindenki azt, hogy ebben a hitben ment be a miniszterelnök ur állásába és hogy ma is ez a nézete e kérdésben. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Tessék ennélfogva felmondani a szerződéseket, aztán álljon elő többségével és csinálja meg, a mit a többség akar, mert a többség uralma előtt meghajol mindenki, de igy legalább meg van adva annak lehetősége, hogy ez az ország saját érdekeit uj szerződések megalkotásával védje meg, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) különben más eljárás hazaellenes bün. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Egyébiránt egész okoskodásmódja az, egy tételnél már az előbb felhoztam, hogy nemcsak tőlünk függ a szerződés, mert a külállamok bármelyike is felmondhatja azt és akkor ez országnak vámtarifa nélkül lennie és a kampánynak igy nekimennie, ez ennek a nyomorult országnak még nyomorultabbá tételét jelenti. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) De hallottam már oly okoskodást is ugy a t. miniszterelnök úrtól, mint másoktól is, hogy mindaz, a mit mi felhozunk, nem ér semmit; mert tény, hogy az 1899: XXX. t.-czikknek a hatálya kitolatott egészen 1907-ig és hogy ez e dolgon változtatást nem tett. (Halljuk! Halljuk !) Hát kellő rövidséggel, a t. ház engedelmével még ezzel a kérdéssel is fogok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) Mint tudjuk, a t. miniszterelnök ur már több izben előadta, hogy mikor kitolta 1907-re az időt, a paktumot ezzel nem sérti; de mert mégis félt, hogy ezt sokan másképen fogják fel, méltóztatnak visszaemlékezni, abban a beszédjében, a mit ő ezen előterjesztése alkalmával tett, azt mondta, hogy ez a meghosszabbítás megkapta a maga ellenszolgáltatását azokban a stipulácziókban, a melyeket a ház előtt kifejteni szerencsés voltam; hogy feltételekhez, szorosan körülirt feltételekhez, melyek az ország jogait védik, kötöttem a szerződések határidejének meghoszszabbitását. Ezt a két tételt fejtvén ki a miniszterelnök ur beszédjében, nézzük, hogy mik is azok a szituácziók, mik is azok a szigorúan körülirt feltételek? hisz egy komoly ember csak a frázis kedvéért ilyent a beszédjébe bele nem vesz. (Halljuk ! Halljuk!) Először, hogy az 1900-on túl terjedő időre kereskedelmi szerződést nem lehet kötni; hogy a lejárattal nem bíró szerződések az ország kívánatára 1900-ra felmondhatok, és hogy a vámtarifa a tárgyalások alatt ujjal felcserélendő. Hogy tárgyamhoz hű maradjak, most leginkább az utolsó tétellel óhajtok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A mint kimutattam, a szerződéseknek 1903. évre való lejárta evidens, ez iránt már kétség fenn nem forog, minthogy pedig a szerződés lejárta előtt, azt mondja, hogy szorosan körülirt feltótelekhez kötötte, hogy az autonóm vámtarifa ujjal felcserélendő, egészen határozottan állítom és állithatom, hogy daczára annak, hogy a törvény hatálya kitolatott 1907-ig, ha 1902. deczember 31-ig az általános vámtarifa akár közösen Ausztriával, akár külön, saját hazánkra nézve megállapítva nincs, ha a kormány nem váltja be igéretét, sőt ha a közös vámtarifa sincsen