Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-139
139. országos ülés 1902 i ságot félti tőle. Igaz, hogy a t, miniszterelnök urnak paktumos és taktikás politikája ezen kérdést a napirendről levette, de legutóbb megint kezdenek a megyék felszólalni, és azt hiszem, hogy Magyarország belügyi kormányzatával szemben egy-egy bizalmatlansági szavazat minden törvényhatóságnak ez irányban tett felirata. A nemzet nem bizik a miniszterelnök ur politikájában. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A nemzet félti a magyar faj szupremacziáját, félti jövőjét és nagyon sok ok van rá, hogy kétségbeessünk. Mert ha ilyen politika fogja a mi ügyeinket vezetni, mint a t, miniszterelnök uré, akkor ennek az országnak talán még egy pár századig lehet tengődni, de a magyarság tönkre megy. Már pedig ha van politika, a melynek erősnek kell lenni és a melyben mindnyájunk támogatására támaszkodhatnék akármelyik kormány, az a magyarság megerősitése. Tisztelt miniszterelnök ur, dialektikával, nagyszabású beszédekkel, a többség tapsai között elmondott beszédekkel ennek a magyar nemzetnek bajait orvosolni nem lehet. Itt látni, itt tudni, itt akarni kell. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) És csak annak van joga miniszternek lenni ebben az országban, a ki lát, tud és akar. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De hogy befejezzem az idézeteket egy végidézettel, megint nem magam akarok véleményt mondani, hanem engedje meg a t. ház, hogy felolvassam egy nagy férfiúnak nyilatkozatát, a mely oly szépen, gyönyörűségesen van megfogalmazva és a mely a legerősebb kritika a miniszterelnök ur nemzetiségi politikájával szemben. Én nem tartoztam soha a mi t. elnökünk, gr. Apponyi Albert iskolájához, más törekvéseim vannak, más eszmék azok, a melyek emóczióba hozzák az én véremet . . . Biró Lajos : Tudjuk ! (Zaj és mozgás a szélsőbaloldalion.) Komjáthy Béla: A ház igen t. elnöke, ha netalán bármi kis megfigyelésre méltatta az én egyéniségemet és politikai működésemet, tudja, hogy nyiltan, mindenkor elmondtam a magam nézetét, de tisztelettel hajoltam meg az ő nézete előtt, mert intencziójának nemességét kétségbe nem vontam, de öntől is megkövetelem, t. közbeszóló, hogy az én érveimet szintén tiszteletben tartsa. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Gróf Apponyi Albert egy felhívást bocsátott közre. Daczára, hogy azt mindnyájan ismerjük, jó lesz azt nemcsak most, hanem sokszor elolvasni, mert ez egy intés arra nézve, hogy az utolsó óra elérkezett. Azt mondja e felhívásban: »A nyelvhatárokon a magyarság nem hogy békés hódítással előrenyomulna, de visszatartatik, nap-nap után tért vészit, és mialatt erőszakos magyarosítással vádolnak minket rágalmazó ellenfeleink, inkább a mi véreink közül idegenednek el mind többen és többen. Nem magyarajku testvéreink között pusztít a vakmerő izgatás. És ezek a végwvember 5-én, szerdán. 211 zetes áramlatok, mi tagadás benne, nőttőn-nőnek, nap-nap után hatalmasabbakká válnak. Hírlapokban, egyesületekben, némely iskolában, sőt néhol egyházi befolyások alakjában is. Ipari és pénzügyi vállalatok támogatása mellett foly a tomboló izgatás, eddig kellő ellensúlyozás nélktil«, Hát, t. miniszterelnök ur, ha ebben a házban az utóbbi időben használt kifejezést akarom használni, nem a nemzetiségi politikának a csődjét jelenti-e ez a kijelentés ? (ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Széli Kálmán miniszterelnök: Nem bizony! Komjáthy Béla: T. miniszterelnök ur, én el vagyok arra készülve, hogy a t. miniszterelnök ur azokat, a miket én most szóvá tettem, más fajtájú tényeknek felhozásával fogja megczáfolni, és ugyanakkor a tapsvihar fel fog megint hangzani s a lapok azt fogják irni, hogy Széll Kálmán egyesitette magában a Szókratész, a Deák bölcseségét és magába foglalta Bismarck, Napóleon és Julius Cézárnak minden tehetségét és így tudta megállapítani azt, hogy Magyarország nemzetiségi dolgait miképen kell megoldani. Azonban, t. miniszterelnök ur, habár önnek tapsolni fognak, — nekem pedig az elégtételem — a mit pedig az Isten távolitson el tőlem, mert elégtételül nem fogom venni — Kasszandrának igazsága volt. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) A kormányt a király, a trón nevezi ki: azért mondjuk azt, hogy ő Felsége kabinetje. Ennek a kormánynak igenis kötelessége a király érdekét megóvni, de csak addig, a míg ez az érdek az ország érdekeivel és jogaival ellentétben nincsen. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Magyarország érdeke pedig az, hogy a magyar állam megerősödjék, a magyar fajnak szupremacziája meglegyen. (Élénk helyeslés és taps a szélsöbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Ott is van taps! Helyes! (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: De nem megrendelt tapsi) Komjáthy Béla: T. miniszterelnök ur, a ki Magyarország kormányzatára vállalkozik, annak erősnek, határozottnak kell lennie, nemcsak velünk, a minoritással szemben, de más, nagyobb hatalmakkal szemben is. Annak a férfiúnak, a ki Magyarország kormányzására vállalkozik, annak akarnia kell, tudnia kell a nemzet^ érdekeiért síkra szállni. Kubik Béla: És mernie kell! Komjáthy Béla: Mert ha nem akar, nem tűrhetjük meg azon a helyen; ha nem tud, magának kell a konzekvencziát' levonnia, hogy nem méltó arra, hogy azt a helyet r betöltse. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Es ment odafenn nem fogják a t. miniszterelnök urnak azt mondani, hogy nem akar, vagy nem tud, — mert a mit ott akarnak, azt akarja és tudja, — ennek a pártnak kötelessége, hogy lehetetlenné tegye azt, hogy a kormányzást tovább vigye, és mint a hogy mondottam, már ezekből a szempontokból is, mert nemzetiségi politikája ilyen, biza27*