Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-138

138. országos ülés 1002 november 4-én, kedden. 195 következményeit. A kiegyezési törvénynyel szemben az 1848-as és függetlenségi pártnak elfoglalt álláspontját én legalább jogosultnak abban látom, hogy e törvényben nem látjuk a Magyarországot jog szerint megillető önálló államiságnak biztositékáit, még pedig minden kétséget kizáró biztosítékait, a mely biztosítékot minden törvényes eszközzel kivívni czélja és törekvése e pártnak és kötelessége minden pártnak; történjék az akár a kiegyezési alapnak megdöntésekép, vagy akár annak folyományakép, e tekintetben szükségtelennek tartom azon merev álláspontot, melyet tanúsított pl. a miniszterelnök ur is az önálló magyar hadseregre vonatkozó megjegyzéseiben. Ep azért a dolgoknak ilyen felfogásával az 1867. XII. t.-czikket és annak folyományaként alkotott törvényeket, a míg azok törvények, minden belőlük levonandó következményekkel együtt érvényben óhajtjuk látni nemcsak akkor, mikor az Ausztriával való kapcsolatok szorosabb összefüzéséró'l van szó, nemcsak akkor, mikor a nemzet felébredő közvéleményét és kívánalmait kell elnémítani, hanem akkor is, mikor módot és alkalmat nyújtanak nekünk arra. hogy nemzetünk a kötelékeknek egy-egy szálától megszabadulva szabadabb mozgást nyerjen legalább az anyagi jólét tekintetében. Már pedig mi mindig csak azt láttuk, hogy a hol kötő ereje volt ennek a törvénynek, a hol a nemzeti törekvések megvalósulásának fékezőjéül szolgálhatott, mint pl. a külügyi képviselet vagy a véderő kérdésében, ott kérlelhetetlen hivatkozás történt mindig arra, a mi a törvényben benne nincs, a mit e törvény értelmében meg nem lehet valósítani. A hol azonban, mint pl. annak 68-ik §-a értelmében, ut nyílt arra, hogy az ország önálló törvényes intézkedéseit megtehesse, függetlenül a saját érdekeinek megfelelően, huzást-halasztást látunk és az emiitett törvényszakasznak teljesen szükségfeletti módon újból törvénybe czikkelyezését, pl. hogy Magyarország az önálló vámterület jogi alapján áll, mintha azelőtt nem állott volna. Látunk kétes értelmű törvényes intézkedéseket, határidőkitolást, ennek nyomán paktum-magyarázatokat, a mi arra igen jó lehet, hogy egy, a kereskedelmi politika szövevényeiben kevésbbé avatottab főt teljesen megzavarjon, hanem az ország boldogulására egyáltalában nem alkalmas. Én, ki ezekben a dolgokban a kevésbbé beavatott elmék közé tartozom, én, ha kell, elhiszem, hogy az igen t. miniszterelnök urnak az 1899-ik évi XXX. t.-czikk értelmezésével igaza van, mikor megfosztott minket annak lehetőségétől és reményétől, hogy a gazdasági különválással egy uj pezsgő életnek hajnala fog az 1903. év kezdetével reánk derülni, és nem fogunk a puszta jogi alapnak ködében tovább botorkálni. Igaza lehet, mint a korona tanácsosának, a kinek talán nem is szabad másképen nyilatkoznia, igaza lehet a politikai világ előtt, a mely eme kijelentését igen ügyes fogásnak fogja tartani; I igaza lehet lelkiismerete előtt, mert azt senkinek sincs joga vizsgálni: igaza lehet a törvények előtt, mert talán a betűk, a szavak mellette szólanak; igaza lehet az egyezményt kötött férfiakkal szemben, mert azok azt hitték, hogy Magyarország miniszterelnökével Magyarország ügyeiről jóhiszemüleg kell beszélni és nem mintegy pörre menő szerződést kötni, hanem véleményüket tisztán és nyíltan kell megmondani; mondom, igaza lehet sok minden tekintetben, és ez vitatható lesz, hanem a kérdés csupán az, hogy igaza van-e a miniszterelnök urnak Magyarországgal szemben, (Élénk helyeslés a szélsőhaloldalon.) a mely várt, a mely remélt és reményeitől elüttetve érzi magát teljesen. (Igazi Úgy van ! a szélsőbaloldalon.) Hogyha az igen t. miniszterelnök ur ama bizonyos értelmezés helyett azt magyarázta volna meg nekünk és arról akart volna minket meggyőzni, hogy a gazdasági különválás, az önállóság Magyarországra nézve valósággal istencsapása volna, hogy a külön vámterület tönkre fog juttatni bennünket; ha azt bizonyította volna be, hogy a szabad levegő nemzetünknek sohasem volt javára, hogy a vérpangást az üterek leszorításával kell gyógyítani, akkor egészen tisztában volnánk most már a dologgal, és tudnók, hogy mit gondoljunk a miniszterelnök úrról. Az ] 899-ik évi t.-cz. hozatalakor azonban a t. miniszterelnök ur, ha szóval nem is mondta, de ugy gondolom, szemeivel kacsintott, hogy hiszen az osztrák parlamenti viszonyok miatt a kiegyezés — én paraszt észszel gondolom ezt csak — 1903-ig ugy sem sikerülhet, s akkor az önálló vámterület ölünkbe fog hullani. Ez a biztató remény, azt hiszem, abban nyert kifejezést, hogy az uj közös vámdijszabás megállapittassék. mielőtt az uj nemzetközi szerződések tárgyalásába fognának, Nohát ezt a reményt a miniszterelnök ur a múlt alkalommal lerombolta, vagy — ha jobban akarom magyarázni — ezt a reményt éltetni akarja bennünk 1907-ig, (Derültség a szélsőbaloldalon.) és ez a dolognak némi enyhülést ad. Ha azonban az igen t. miniszterelnök ur 1899-ben, a mikor a nevezett törvényt hozták, azzal a biztos hittel volt, hogy 1900 végéig meg lesz az uj vámdijszabás és meglesz a kiegyezés és a közösségnek fentartása volt kizárólag a czélja, akkor azon kijelentése, a melyre itt hivatkozás történt, sokkal leverőbb és sokkal igaztalanabb is, mert akkor az egészet egy pusztán előrántott ürügynek kell tekintenünk, hogy a miniszterelnök ur hitében megcsalatkozva, a nevezett törvénynek önmagából folyó következményeit fel akarta tartóztatni és meg akarta akadályozni az okvetlenül beállandó elkülönülést, respiriumot nyervén igy 1907-ig, a mikor aztán, ha még fennállanak a jelen körülmények is, ismét lehet valamelyes értelmezéssel az időt tovább húzni. És igy már most az a reményünk sincs meg, hogy ezúttal ez az igazi utolsó előadás, és kilátása lehet Magyarországnak, hogy még követke25*