Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-138

182 138, országos ülés 1902 november 4-én, kedden. kintettel arra, hogy a külállamokkal kötött kereskedelmi és vámszerződéseknek lejárati batárideje. 1903. deczember 31-ike, ezen vám- és kereskedelmi szövetség érvényességének tartamán belül esik: a két kormány arra kötelezi magát, hogy tárgyalásokba bocsátkozik egy uj általános vámtarifa megállapítása iránt és azt közös egyetértéssel idejekorán, legkésőbb az 1902. év végéig létre fogja hozni.« Hát, t. ház, ez volt az alapja az osztrákokkal való rendezésnek (ügy van! Ügy van! a szélscbaloldalon.) és ez képezi a harmadik okot, a mely szerintem kétségen kívülivé teszi azt, hogy más értelme nem lehetett akkor a j>aktumnak, (Ügy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) mint az, hogy a közös általános vámtarifa 1902. deczember 31-éig megállapittassék. (TJgy van! TJgy van! a szélsnbaloldalon.) Polczner Jenő: Ezt elcsűrni, csavarni nem lehet! Kossuth Ferencz: Épen azért, mivel én sohasem teszem fel senkiről, hogy valamit el akarna csavarni, mondom, a mit mondtam, és azért, hogy félreértés közöttünk ne lehessen, röviden reasszummálom, hogy teljes lehetetlenség, hogy mást érthettünk volna, mint a mit értettünk, mert a miniszterelnök maga proponálta az 1903 dátumot; ő ennek a dátumnak a kiválasztását azzal jusztifikálta, hogy akkor járnak le a nemzetközi vámszerződések, ezek pedig nem járnak le, ha fel nem mondatnak dec/ember 31-én; és minthogy a nemzetközi szokások szerint a felmondás napján fel kell ajánlani az uj tárgyalások megkezdését, ennek következtében teljes lehetetlenség az, hogy mást érthettünk volna mi akkor és mást szándékolt volna a t. miniszterelnök ur akkor, mint azt, hogy dcczember 31-én a közös általános vámtarifának létre kell jönnie. (TJgy van! TJgy van! a szélsi,baloldalon.) Továbbá, — már voltam bátor említeni, de ismétlem — hogy, mivel az idegen államoknak is felmondási joguk van, és minthogy nem tudhatta az igen t. miniszterelnök ur, hogy ő olyan szerencsés lesz, hogy olyan változások fognak előállani például Németországban, hogy a németek nem fogják felmondani a vámszerzó'dést, sőt akkor azt .hitte ő is és mindenki, hogy igenis fel fogják mondani — tehát ő igen természetesen és igen helyesen azt akarta, hogy az ország kész legyen akkorára, amikor az idegen államok felmondhatják a vámszerződéseket. A harmadik ok, melyet felhozott, az volt, a mi világosan meg van írva abban a törvényjavaslatban, illetve azon szerződésben, a mely szerződés — mint a hogy a t. miniszterelnök ur beszédéből az ki fog tűnni — alapját képezte akkor a kontemplált rendezésnek. Hát, t. ház, én bátor voltam előadni, hogy mit értettünk mi, és hogy miért értettük igy. Rátérek most arra, hogy az igen t. miniszterelnök ur saját maga hog3

r

an magyarázta a paktumot. (Hal!juh! Halljuk!) A t. miniszterelnök ur 1899. június 14-én tartott beszédében a következőket mondja (olvassa): »A paktumnak, mint kötésnek módosítása egyoldalulag nem történhetik:« — kénytelen vagyok ezeket a bevezető mondatokat is elolvasni, hogy az összeköttetés meglegyen, ezután csak a lényegest olvasom fel — »csak a kötésben álló két félnek egyetértő nyilatkozata másíthat azon. Mi volt ennek a programmnak a lényege? Ennek a programmnak tartalma kettős. Egyik az, hogy annak a kiegyezésnek, a mely most létesülni akar, azzal a tartalommal kell bírnia, a melylyel bírnak azok a javaslatok, a melyek a f. ház asztalán fekszenek.« Az egyik javaslatnak, — a mely a ház asztalán feküdt, — 2. §-át voltam már szerencsés felolvasni, hogy t. i. közös egyetértéssel idejekorán, legkésőbb 1902. év végéig létre fog hozatni a közös, általános vámtarifa. Tehát igenis, a t. miniszterelnök praecise és egyenesen erre a javaslatra utalt, (ügyvan! TJgy van! a szélsőbaloldalon. Olvassa:) »A másik az, — igy folytatta a miniszterelnök ur, — hogy az 1867 : XII. t.-cz. 68. §-a alapján önrendelkezési jogának igénybevételével egyoldalulag, önállólag, viszonosság fejében rendezi egy bizonyos, még pedig 1903-ig terjedő időre ezen viszonyokat, azzal a tartalommal, azzal a lényeggel, azzal az egészszel, a mi a ház előtt fekvő javaslatokban van.« Ebből tehát kitűnik annak igazsága, a mit mondtam, hogy igenis a t. miniszterelnök ur az 1903-iki határidőt választotta ki, a melyet nem választhatott volna ki logice más okból, mint abból, hogy akkor járnak le a kereskedelmi szerződések. De csak akkor járnak le 1903-ban, ha felmondatnak ésmáskép nem. Ka pedig felmondatnak, akkor igenis deczember 31_-ére kell, hogy kész legyen a közös vámtarifa. (Elénk helyeslés a szélsobaloldahn. Olvassa:) »Miért, — folytatta Széll, — az egyiket, és miért a másikat? Az egyiket, hogy azzal a tartalommal kell bírni, azért, mert ennek a háznak minden tagja át volt attól hatva, hogy uj kiegyezési tárgyalásokat kezdeni nem volna czélszerü, nem. volna helyes, sőt talán lehetetlen is.« Lám, az igen t. miniszterelnök ur akkor azt mondta, hogy uj kiegyezési tárgyalásokat kezdeni nem volna czélszerü, nem volna helyes, sőt talán lehetetlen is. Bizony mi is ezen a véleményen voltunk, és még ma is azon véleményben vagyunk, hogy nem helyes, és talán lehetetlen is, a törvény értelmében, uj kiegyezési tárgyalásokat kezdeni. (Oloassa): »A másikat azért, — mondta Széll, — hogy a rendezés 1903 ig tartson, ezt azért kötöttük ki, mert 1903-ban lejárnak a nemzetközi szerződések, vagy legalább lejár azoknak nagy része. Mi tehát enneka rendelkezésnek idejét azért kötöttük 1903-hoz« — itt már maga megmondta azt, a mit az imént én mondtam — »mert abból az alapgondolatból indultunk ki, hogy az ország akkor, mikor akár vámszövetség felett tanácskozik, akár kereskedelmi szerződéseket tárgyal, ne le-