Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-135
128 135. országos ülés 1902 október 20-án, hétfőn. mint az a delinkvens a franczia császárság idejében, a ki, midőn a nyaktiló elé vitték, nem akarta a nyakát a nyaktiló alá vetni, tehát nyakaskodott, — ezt a szót itt szószerint vehetjük — és duzzogott, s akkor azt mondta neki a hóhér: Lásd kedves barátom, te mindig hű fia voltál a császárnak, ne akadékoskodjál, ne csinálj kellemetlenséget, hanem viseld magad ugy, mint egy tisztességes alattvalóhoz illik; és erre az a delinkvens odament a nyaktilóhoz, nyakát oda tette a nyaktilóra. Azért bármily tisztelettel viseltessünk is a nemzetközi Ítélet iránt, de hogy lemondjunk a kritika jogáról, a melyre bennünket a nemzetközi jog felhatalmaz, azt senki sem követelheti tőlünk. És ha mostani felszólalásom semmi egyéb sem volna is, mint gyászos, szomorú elparentálása az ország egy területének, a mely idetartozott és a melyre nézve a Szózat már megmondta, hogy a nemzet őseinek vére áztatta annak minden részét, minden maroknyi földjét, ha azért teszszük, hogy mégis megmutassuk, hogy e földhöz ragaszkodunk és könnyedén Ítélettel abból egy darabot elszakítani nem lehet, akkor is azt hiszem, teljesítettem missziómat, hivatásomat, kötelességemet. ('Igaz! Ügy van! a szélsííbálőldalon.) Nekem azonban, t. képviselőház, erre a nemzetközi jog is ad felhatalmazást. (Halljuk ' Halljuk! a ssélsőbaloldalon.) A ki azt az ítéletet hozta, sok esetben maga is érezte helyzetének ferdeségét. Ez az Ítélet is a nemzetközi jogi irók némelyikéhez folyamodik. Ugy vélem, igazságos birája leszek az ítéletnek, ha első sorban magam is azoknak a nemzetközi jogi Íróknak munkáit veszem bírálatom alapjául, a melyekre maga az ítélet hivatkozik, Első sorban is ezt az Ítéletet érvénytelennek és semmisnek tekintem. Megmondom miért. Azért, mert ez az Ítélet ugy hozatott, hogy a bíróság maga is konstatálta, hogy a két országbeli törvény neki kellő direktívát arra, hogy mily irányban Ítélkezzék, nem adott, és a vita tárgyát közelebbről nem jelölte meg. Már most azt hiszem, hogy ily illusztris testület előtt az ily elemi dolgokat nem kell bővebben ecsetelni. Nem kell elmondanom, hogy választott-biróság nem mehet bele a munkájába, ha előtte a vita tárgyát szabatosan meghatározó kompromisszum nincs. Ha pedig nincs, és mégis azt látja, hogy előtte kétség forog fenn, akkor nem szabad neki oly nyakatekert jogi elvből kiindulnia, hogy mert nincs szabatosan meghatározva, hogy mit szabad tennie, tehát nem megy bele abba, a mit a törvény mégis meghatároz, hanem a legmeszszebb menő pouvoirt vitatja magának. Ezt nem teheti, hanem azt mondja a nemzetközi jog és az általános jogi elv, hogy akkor egy bíróságnak első sorban fel kellett volna hívnia az érdekelt államokat, azt mondván: mi nem tudunk a két egyszerű felhatalmazási törvény alapján elindulni ennek az ügynek elbírálásában, mondjátok meg, mi a vita tárgya, mi az Ítélkezés iránya. Hogy ez igy van, azt legjobban látjuk ezekben a törvényekben. Hogy tényleg kell kompromisszumnak lennie, a mely meghatározza a vita tárgyát, azt számos munkából láthatjuk. Egy magyar munkát is vettem alapul, dr. Ferenczy Árpád kitűnő munkáját, a melyhez mint igen jeles műhöz, az előszót igen tisztelt elnökünk, gróf Apponyi Albert irta meg. Ez a munka azt mondja: Pontosabb mindenesetre a kompromisszum. A kompromisszumban van megnevezve a biró, le van irva a vita tárgya pontosan, abban adják elő a felek a beleegyezésüket, abban szabják meg a biró eljárását, a döntés szabályait, helyét és esetleg az időhatárt, a melyben a bíróságnak ítéletét meg kell hoznia. Ugyanazt látjuk legújabban például a hágai konferenczia által meghozott szabályzatban, a mely mint legújabb alkotás mindenesetre mérvadó. Itt van a 32, §. francziául és magyarul, a mely azt mondja, hogy a választott-bíróságot igénybe vevő hatalmak külön okiratot — méltóztassék jól figyelni, — külön okiratot, kompromisszumot irnak alá, a melyben a vita tárgyát, valamint a választott birák jogkörének terjedelmét meghatározzák. Ez az okirat megállapítja a feleknek azt a kötelezettségét — tehát csak ha ily okirat van, csak akkor áll ez fenn, máskülönben nem — hogy magukat a választott-biróság Ítéletének jóhiszemüleg alávetik. Itt van, t. képviselőház, mindjárt Hefter és Geffken, a kikre hivatkoznak a t. Schiedsrichterek. Ezek müveiben világosan meg van irva épugy, mint Gareisében, a kire szintén hivatkoztak, hogy a nemzetközi bíróságnak alapját a kompromisszum képezi. Mit csináltak azonban a mi bíráink ? Minthogy nem látták megállapítva a határt, egyszerűen nem maradtak arbiterek, birák, hanem ugy tekintették magukat, mintha nem arbitriumra volnának hivatva, hanem hogy joguk van természetes határt megállapítani, mintha ők mediaterek volnának, a miről sem a törvényben, sem a kompromisszumban szó nem volt, és ók maguk határozták meg a hatáskörüket. A birák által felhívott jogi irók közül Hefter és Geffken ezt mondják az »Europäisches Yölkerrecht der Gegenwart« czimü könyvük 1888-diki kiadásában, melyre ők hivatkoztak — és én is súlyt fektettem arra, hogy épen ezt szerezzem meg, — a 774. lapon (olvassa) : »Nie kann das Schiedsgericht seine eigene Competenz bestimmen, wie Calvo §. 1527 annimmt, eine Behörde kann nicht den Act authentisch interpretiren durch den sie selbst erst geschaffen ist, entstehen vor Abgabe des Schiedspruches Zweifel darüber, so muss eine Verständigung der Partéién stattfinden. Das Genfer Tribunal war alsó gar nicht competent, über die indirect claims zu entscheiden, dass es dies doch that. war eine Uberschreitung seiner Vollmacht, der Ausspruch hatte keine Rechtskraft und