Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-135

126 135. országos ülés 1902 október 20-án, hétfőn. Münnich Aurél: Nekem megvan a magam meggyőződése; a t. képviselő urnak szintén meglehet a magáé. (Zaj a szélshbáloldahn.) Kubik Béla : A kitüntetett véleménye ! Elnök (csenget); Csendet kérek, t. ház. (Felkiáltások a szélscbaloldalon: Mit szól majd hozzá a megye':) Münnich Aurél: Azt majd én fogom elvégezni a megyével és nem a képviselő urak. Visontai Soma: Az egyik szempontom az, hogy politikailag bíráljam a dolgot, a másik, hogy azon határok között bíráljam az ítéletet, a melyeket a nemzetközi jog megenged, a melyek szerint minden Ítéletet superarbitrálni, felülbírálni lehet. Az ítélet jellemzésére azonban mégis tartozom egyet-mást elmondani. Ha méltóztatnak átnézni a törvény indokolását, láthatják, hogy a biztos győzelem milyen érzésétől volt áthatva a kormány akkor, mikor ezt a törvényjavaslatot a ház elé bocsátotta. Ha méltóztatnak átkutatni, t. ház, az irományoknak, okmányoknak és bizonyítékoknak azon tömegét, a melyet a belügyminisztérium a bíróság elé terjesztett, akkor majdnem csodálatosnak kell találniok, hogy ezt az ügyet hogy lehetett Magyarországnak elvesztenie, és hogy dőlhetett el egyáltalán igy ez az ügy. (Mozgás a széls'íhaloldalon.) Az indokolásban pl. azt mondja a minisztérium (olvassa': »A magyar kormány eddig elfoglalt és a tényleges országos határ megvédésére irányuló álláspontot fel nem adhatja és ehhez képest igazsága érzetében semmiféle kompromisszum elfogadásába nem bocsátkozik*. Ez az egyik, a mit már az ítéletben látunk; a másik dolog pedig, t. ház, a mely figyelmet érdemel, az. hogy a magyar kormány a bizonyítékoknak egész tömegét bocsátotta, mondom, a bíróság rendelkezésére. Mert miről van szó? Arról, t. ház, hogy az országnak egy területét, tehát a szuverenitás látható tárgyainak egyik nagy részét (Ügy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) választott-birósági döntés alá bocsátották. Ke méltóztassék azt hinni, t. ház, hogy ez olyan egyszerű dolog; ne tessék ám hinni, hogy ha a király megesküszik az ország integritásának megőrzésére, és ha mi a kormányt felelősségre vonhatjuk az ország integritásának megsértése miatt, hogy azért a magyar parlamentnek minden körülmények között egy választott-bíróság döntése alá szabad bocsátania az ország határainak kérdését. A választott-bíróságok judikaturája is már a rómaiak óta nagyon meg lett szorítva, mert az u. n. nyilvános jogi kereseteket, vagy más nyilvános jogi dolgokat nem lehetett ám _a választott-birósági döntések alá bocsátani. És Magyarországnak meg vannak, t. ház, a maga alkotmányjogi törvényei; megvannak a maga alkotmányjogi biztosítékai, a melyek Magyarországot kötelezik arra, hogy határait és területének integritását fenntartsa ; tehát nagyon imminens veszélynek és nagyon veszedelmes állapotoknak kell előfordulniuk ahhoz, hogy egy kormány egyszerre olyan propozicziót tegyen egy parlamentnek, hogy az ország területének kérdését választott-bíróságra bizza. Mert Gedővárnak ura könnyen tehette koczkára azt. a mi rá nézve legkedvesebb volt, mert arról a költő megmagyarázza, hogy mik voltak a lélektani indokai, de hogy Gedó'vár ura módjára Magyarországban egyszerre arra ébredjünk, hogy területünk kérdését, a Magas Tátra legszebb pontjai birtokának kérdését egyszerűen per alá bocsátják, koczka által döntetik el, választott biróságra bízzák: erre igen fontos és imminens okoknak kellett volna fennforogniok. Bartha Ferencz: Csakhogy nem voltak! Visontai Soma: Ezt most fogom bebizonyítani. És, t. ház, a határok kérdésére nézve nekünk különösen nagy történeti hagyományaink és nagy közjogi multunk van. Mert nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy nemcsak az ország területére nézve, hanem, a mint már beszédem elején emiitettem, a határokra nézve is külön törvényünk van, hogy azokat meg kell óvni; és azt látjuk, hogy pl. évszázadokon át Magyarország saját magyar katonáival védte meg a véghelyeket (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és — ez már felelet voloa a t. miniszterelnök ur előbbi beszédére — hogy a mikor azután idegen katonák helyeztettek el a véghelyekre, akkor Magyarország országgyűlése által mindenkor felszólalt, hogy tessék a mi nemzeti magyar katonáinkat a véghelyekre helyezni. . . . Thaly Kálmán: Ugy van! Ugy van ! Visontai Soma: ... és tessék onnan az idegen zsoldosokat kivonni. És csodálatos dolog, t. ház, hogy — ha az ember a régi törvényeket előveszi, látja ezt — milyen nagy tépelődéssel és gonddal kellett Magyarországnak a határokra ügyelnie, a mely határokat, igaz, hogy sokszor véráldozatokkal és a nemzet legjobbjainak a csatamezőn való elhullásával kellett megvédeni a török és a német ellen. Hogy mily nagy gondossággal történt ez, azt bizonyítja az is, hogy egész hosszú évtizedeken, sőt mondhatni, évszázadokon át Magyarországon állandó, u. n. határbizottmányok voltak. — és ez egy törvényes instituczióvá nőtte ki magát — a melyeknek az volt a kötelességük, hogy az ilyen határvillongások ügyében közrejárjanak és szavukat felemeljék. Hogy ez mennyire átment még a legújabb korba is, bizonyitják az 1827 : XVI. t.-cz., az 1836 : XXXII. t.-cz. és az 1840 : XXXIIXXXV. t.-czikkek. Mindezek a törvények az úgynevezett határbizottmányi tagok helyett, a kik meghaltak, vagy pl. funkcziójukban gátolva voltak, még mindig uj tagokat neveztek ki, sőt az 1836 : XXXII. t.-cz. értelmében, azt hiszem, talán a t, miniszterelnök urnak egyik közeli rokona, Széll Imre . ...