Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-114

70 lik. országos ülés 1902 májas lk-én, szerdán. nem fogadhatom el. (Helyeslés a széiscbaloldalon.) A mint hogy a miniszterelnök ur is joggal visszautasíthatná, ha tovább mennék és nem pusztán az ő érveit mérlegelném, hanem azt mondanám, hogy az ő érvelését csavarintásnak tartom. Szóval, én azt hiszem, t. ház, hogy az ily jelzőktől tartózkodnunk kell, ha csakugyan lojális vitákban akarunk mérkőzni. A mi felszólalásom második jogezimét illeti, az a vámtarifa dolgában elfoglalt álláspontomnak félreismerése. A t. miniszterelnök ur, hivatkozva arra az én ellenvetésemre és arra az én legfőbb kifogásomra, — tényleg, beismerem, ez volt a leglényegesebb kifogásom a t. kormány viselkedésével szemben a vámtarifa ügyében, — mondom, azzal a kifogásommal szemben, hogy semmit sem tudunk a vámtarifa-tárgyalásokról, hogy abszolúte tájékozatlanok vagyunk, és hogy a hazai közgazdaságnak ebben a fontos kérdésében a kormány úgyszólván visszaél azzal az indolencziával, a mely a magyar közéletet a közgazdasági kérdések tekintetében jellemzi, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) ezzel az álláspontommal szemben oda veti a miniszterelnök ur, hogy hiszen utasítást csak nem kérhet az egyes érdekköröktől. Hát én nem is azt képzeltem, hogy méltóztassék megkérdezni az asztalosokat meg a vasiparosokat és nem tudom én más érdekköröket, hogy mikép gondolkoznak, és azoktól utasítást kérni, mint a hogy kaptak pl. a 48. előtti követek. Én ezt nem kivántam, t. képviselőház, hanem kivántam az alkotmányos eljárásnak azt a fokát, a mely minden terén a közhatalom gyakorlásának abban áll, hogy az illető érdekköröknek kívánságait, a mennyiben azok a közérdekkel nem ellenkeznek, a kormány igyekezzék kitudni és megvalósítani, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) és kivántam ezzel a publiczitásnak azt a fokát, a mely nélkül egészséges alkotmányos életet elképzelni nem tudunk, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mert elég az, hogy nálunk a külügyeket és a hadsereg ügyeit intézik el zárt ajtók mögött: (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) de hogy a közgazdaság is azok közé tartozzék, a melyek így intézendők el, azt hiszem, azt a miniszterelnök ur a maga alkotmányos tapintatával nem fogja kívánni. Én tehát nem reklamáltam egyebet, t. miniszterelnök ur, mint azt a nyilvánosságot, a mely megerősíti és felfrissíti minden igazán alkotmányos államnak a közügyeit és kell, hogy felfrissítse a mi tárgyalásainkat is, szüksége van a t. miniszterelnök urnak reája, épen akkor, a mikor olyan nehéz és válságos feladatot végez, mint a közös vámtarifa megállapítása. Mert ne tessék azt hinni a t. miniszterelnök urnak, hogy éu nem ismerem a nehézségeket, tudom én a publikálás akadályait, mert jól értem, hogy nem vagyunk abban a helyzetben, mint pl. Németország. Nekünk előbb a belső dolgunkat kell elvégezni Ausztriával. Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen ezt mondottam én is! Krasznay Ferencz: Ebben van a dolognak a punctuin saliense. De épen azért, mert nekünk két ellenfelünk van és előbb Ausztriával kell végeznünk és csak azután a külfölddel, nekünk csak tudnunk kell, hogy miként állunk az első ellenféllel, nehogy azután, a mikor már paktumok és jogfeladások árán megállapítottuk a közös vámtarifát, csak akkor — tehát elkésetten — foglalhassunk állást a külfölddel szemben. Hát engedelmet kérek, ha nem akarunk plein pouvoirt adni a kormánynak annak megállapítására, hogy Ausztriával szemben milyen vámtarifát állapítson meg, akkor a tarifák főbb kategóriáira vonatkozó kormányálláspontokat s a főbb elveket ismernünk kell, hogy azután jelezhessük a külfölddel szemben r való álláspontunkat is. Est modus in rebus. Én nem kivántam egyebet, mint azt a fokát a nyilvánosságnak, a mely szükséges arra, hogy mi a tarifakérdésekben is megnyilatkozhassunk s hogy legalább nagyjában tájékozva legyünk. A t. miniszterelnök ur egy régi beszédemet is félreértette és félremagyarázta. Széll Kálmán miniszterelnök: Én másra nem hivatkoztam, csak a legutóbbi beszédre! Krasznay Ferencz: Azt a beszédemet, a melyre bizonyos kegyelettel gondolok vissza, mert az egyedüli mérkőzésem volt Horánszky Nándorral. Hát abban a beszédben én beszéltem a szódagyárakról. Azt méltóztatik mondani, hogy én Potenkin-gyárakat emlegetek, de el méltóztatott felejteni, hogy mit mondottam akkor és azért bátor leszek azt most ismételni. (Halljuk! Halljuk!) Én azt mondottam, hogy Magyarország iparának nem az a kritériuma, hogy azok a gyártelepek, a melyeket a t. miniszter ur emleget, érnek-e valamit, vagy hogy ezen gyáraknak milyen nagy a száma, hanem azt mondottam, hogy az a kritériuma, hogy ezen gyárak felállítása által a mi importunk Ausztriából csökkent-e vagy sem, vagyis, hogy képesek voltak-e ezek a gyárak a mi szükségleteinket fedezni vagy nem és kimutattam a behozatali statisztikából... Széll Kálmán miniszterelnök: Ä fogyasztás emelkedett! Krasznay Ferencz: ... De emelkedett az import is. Kimutattam — mondom — a statisztikából, hogy pl. a szövetipar egyik legfontosabb ágánál, a gyapjúszöveteknél 123, 125 és 126 millió koronát mutat a behozatal a három utolsó esztendőben. Méltóztassék az erre vonatkozó statisztikát megnézni, vagyis, hogy nem voltak képesek azok az u. n. nagy magyar gyárak a mi szükségleteinket fedezni. Hegedüs Sándor: Hát a mit azok produkálnak, az hová lesz ? Krasznay Ferencz: Csak egy kis részét fedezték a mi szükségleteinknek! Szóval én azt bizonyitottam be, t. képviselőtársam, hogy gyárI iparunk emelkedésének nem az a kritériuma