Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.
Ülésnapok - 1901-113
113. országos ülés 1901 Bakonyi Samu: Nos hát, t. miniszterelnök ur és t. képviselőház, azt hiszem elég képet soroztam egymás mellé. Széll Kálmán miniszterelnök: De mind hamis! Bakonyi Samu: Elég képet soroltam fel annak bizonyítására, a minek bizonyítását Ígértem. Ha niegczáfol a miniszterelnök ur, jó lesz! Széll Kálmán miniszterelnök: Fogom is! Bátorkodom majd! Bakonyi Samu: De ugy tudom, t. miniszterelnök ur, hogy a delegáczióban ülő ellenzék ebben az irányban is tett nyilatkozatokat. Holló Lajos t. képviselőtársam követelte valamely alkalommal épen a mostani delegaczionális ülésszak idejében, hogy csak magyarul lehessen ott beszélni. Erre czáfolatot még nem kaptunk, pedig ez napokkal ezelőtt történt, s én nem elégedhetem meg az igen t. miniszterelnök urnak egy közbeszólásával; tessék bebizonyítani ennek a valótlanságát s azt köszönettel veszem. Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen fogom is! Nessi Pál: Hát tud Goluchowski magyarul? Zboray Miklós: Falk is németül beszélt! (Nagy zaj balról) Bakonyi Samu: Én azt követelem, hogy a magyar törvényhozás minden tényezője magyarul beszéljen, (Hosszas, zajos helyeslés a szélsöbaloldalon.) ne hallgassunk ott meg más nyelvet, csak a magyar állam nyelvét és kötelessége a miniszterelnök urnak azt. a ki másként beszél, elnémítani és a szót torkára forrasztani.^ (Hosszas, életűi helyeslés a szélsííbahldahn.) Épen ezért, t. miniszterelnök ur, nem fogadhatom el azt a mentséget sem, melyet talán felhoz ezzel szemben, hogy mit tehet ő egy másik miniszternek működéséért. Bocsánatot kérek, mi itt azt az urat felelősségre nem vonhatjuk, de felelősségre vonhatjuk érte a t. miniszterelnök urat és nagyon sajnálnám, ha ennek a felelősségnek értékét bármiféle ékesszólással megpróbálná lejebbszállitani. Nem is szállíthatja lejebb, mert a tények, fájdalom, világosan mit mutatnak? Nemcsak az beszél ott más nyelven, a ki nem tud magyarul, (Igaz! Ugy van! Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Falk is németül beszélt! Nagy eaj.) beszél az is németül, a kiről pedig mindnyájunknak hálával kell elismernünk, hogy épen a magyar nemzet jogainak érvényesülése érdekében igen sok szolgálatot tett, a ki a megdicsőült királynét tanitotta a magyar nyelvre, & mi, azt hiszem, ennek a felséges fejedelemasszonynak a szivét mindenesetre csak közelebb hozhatta a magyar nemzethez: ő is annyira niegy a közös intézmények iránti hódolatában, annyira megy a hazafias konczentrácziót sürgető közös külügyminiszter előtti meghajtásban, hogy az ő kedvéért a magyar törvényhozás egyik bizottságában a német nyelvet is haszi május 13-án, kedden. 45 nálja. (Nagy zaj és felkiáltások a szélsóbaloldalon: Szégyen !) Kubik Béla: Az önök nevében beszélt ott németül! (Folytonos, nagy zaj balról.) Pap Zoltán: Osztrák beamterek! (Szakadatlan nagy zaj.) Nessi Pál: Hová jutottunk ! Bakonyi Samu: Ezen az alapon immár odáig jutottunk, hogy a királyné magyar nyelvtanitója a magyar nemzet jogainak érvényesítéséről német nyelven beszél a. magyar törvényhozásnak egy bizottságában. (Zaj a szélsőbaloldalon. Az elnök csenget.) Polczner Jenő: Hazaárulás ! Kubik Béla: Majd neki is nemzeti adományt adnak nemsokára! (Folytonos, nagy zaj balról.) Bakonyi Samu: T. miniszterelnök ur, kegyeskedjék meghallgatni, a mit erre vonatkozólag még mondani akarok. (Halljak! Halljak!) A t. miniszterelnök ur, a tisztelt túloldal szerint, nagyszabású államférfiú. En nagyszabású államférfiúi, a történelem tanulságainak megértése és alkalmazása nélkül, elképzelni nem tudok. A történelem tanulságai a fejlődést mutatják. A mi fejlődésünket az a kép mutatja, melyet az imént megrajzoltam. (Igaz! Ugy van! a széls'lbaloldalon.) A fejlődésnek ezt a tanulságát megbecsüli-e, alkalmazza-e a t. miniszterelnök ur? Nem; tehát a történelemmel nem számol, és bocsánatot kérek, a ki a történelemmel nem számol, az nagyszabású államférfiú nem lehet. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Az ors; ágnak ezen helyzetében, a mely a mi anyagi, a mi fizikai, a mi szellemi erőinknek depravácziójára vezetett, a mint azt igénytelen beszédem első részében — fájdalom — ki kellett mutatnom, a magyar állam közjogi helyzetének ily sülyedésével szemben, a melyet elég szerencsétlenek vagyunk ezen politika eredményeként tapasztalni, nem tehetek róla, de az enyészetnek és a jmsztulásnak az ijedelme fogja el az én szivemet. Nem engedem magamat oda ennek a félelemnek. De mert az enyészetnek jelenségei mutatkoznak, mert ez a politika odáig vezetett, hogy a nemzetnek ellenálló ereje immár a minimumra törpült össze és azzal fenyeget, hogy ha ezt a politikát nyugodtan engedjük tovább pusztítani, ez az ellenálló erő semmivé válik, az enyészetnek ezen jelenségei közejjette egy koporsóra irányul az én figyelmem. (Halljuk! Halljak! a szélsöbaloldalon.) Az önök nagy mesterének, Deák Ferencznek koporsójára, a mely koporsóra egy másik koporsó lakosa, kit csak a koporsóban nj r erlietett vissza a nemzet, egy cziprnsz-ágat küldött azon szavakkal : »Deák Ferencz azon bitben halt meg, hogy hazánknak jövendőt biztosított*. Mire alapította Deák Ferencz ezt a hitét? Arra az alapra, a melyen önök állanak, a mely alapon önök azt az eredményt érték el, a melyre az imént rámutattam. Ha Deák Ferencz ma élne, neki abban a hitében, a melylyel Kossuth szavai szerint meghalt, csalódnia kel-
