Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-113

113. országos ülés 1902 május 13-án, kedden. 39 verba — csak akként volt elérhető, hogy csak ott szerveztettek ezek az intézetek, a hol a polgári község vagy az érdekeltség az intézet dologi szükségleteinek fedezését magára vállalta. (Mozgás a szeísöbaloldálon.) Méltóztassék megnézni, ott van ez a dokumentum a jelentésnek 297-ik lapján. Áttérve az elemi iskolákra, az 1900-ik esztendőben volt 2.936.750 tanköteles gyermek; ebből nem járt iskolába 555.877, tehát csaknem 3

/

B része a tankötelesek számának! Kérdem ennek a politikának intézőitől, miképen tudnak ezen rendszer mellett megfelelni azon követelményeknek, a melyeket a nemzet fizikai és szellemi erejének gyarapodása szempontjából hozzájuk füz ? A feleletet megadták ezek a számok, a képet helyettem megfestették ezek a részletek. (Igaz! Ugy van! a szeísöbaloldálon.) Nessi Pál: Kultúrára nincs pénzünk, csak ágyura! Széll Kálmán miniszterelnök: Mindkettőre kell a pénz! Kubik Béla : Azt Bécsből parancsolják, azért kell! Széll Kálmán miniszterelnök: Azért kell, mert belátjuk, hogy kell. Polczner Jenő: Igazán lelketlenség 500.000 gyermeket iskola nélkül hagyni ! (Zaj.) Bakonyi Samu: Azt mondottam, t. képviselőház, hogy ez a politika elhomályositja a magyar állam közjogi függetlenségét. (Ugy van .' a szé/söbahldalon.) Á t. miniszterelnök urnak könnyű lesz erre a felelete. Hiszen ő mindig azt vitatja, hogy o folyton arról gondoskodik, az ő törvényhozási alkotásai azt bizonyítják, hogy épen ennek az elhomályositásnak lehetőségét sikerült neki megakadályoznia. Lássuk tehát, miképen sikerült. Az ő eszköze ezen közjogi igazságok elhomályositásának megakadályozására a jogfentartás. Hát. t. képviselőház, van a t, miniszterelnök ur közjogi politikájának egy igen illusztris bajnoka, a ki ez idő szerint a ház diszes elnöki székét foglalja el. H ki erről a következőket mondotta. Persze azt fogja rá az igen t. miniszterelnök ur mondani, a mit Barta Ödön t, barátomnak mondott Szilágyi Dezsőre vonatkozókig, hogy az akkor oppoziczióban volt. Azonban a közjogi felfogás tekintetében gr. Apponyi Albert t. képviselőtársamnak és pártjának a t, miniszterelnök ur pártjába való beolvadása után, azt hiszem, különbség közöttük nem tehető semmi szin alatt. A t, nemzeti párt ezen ujabb fúzió alkalmával azt hangoztatta, hogy ő elveit fel nem adta, következésképen bevitte magával a t, többségbe. a hova ugyan ép a t. miniszterelnök ur egyikmásik nyilatkozata szerint nem is kellett volna talán azokat bevinni, hiszen ott azon elvek szerint uralkodtak, azon elvek szerint kormányoztak. No már most mit mondott gr. Apponyi Albert házelnök ur és t. képviselőtársunk egy fényes közjogi vitában, a melyre nézve megjegyzem, hogy a véletlen különös találkozása az. hogy ép Szilágyi Dezsővel szemben kellett azt folytatnia ? Azt mondotta gr. Apponyi Albert, hogy »egy nemzet csak ugy fejlődhetik önálló egyéniséggé, csak ugy gyarapodhatik és biztosithatja magát, hogy ha állami intézményeinek önállóságát és függetlenségét a lehetőség határáig fentartja, nem pedig az által, hogy ha azok gyakorlása helyébe a jogfentartás egy egész kötetét helyezi el az országos levéltárba.* (Élénk tetszés és helyeslés a szélsőbaloldalon.) No hát, t. miniszterelnök ur, ismerjük az ön jogfentartó formuláit, a mely jogfentartó formulákba ez a nemzet nem vethette szilárd bizalmát sohasem, mert nekünk — ugy a mint gr. Apponyi Albert mondotta, — nem a jogok fentartása, hanem életrehivása, valóságos gyakorlása kell. (Zajos tetszés és helyeslés a szét söbaloläalov.) És hogy is vagyunk tehát ezzel a jogfentartással a miniszterelnök urnak nyilatkozatai szerint? Barta Ödön: Csehül! Bakonyi Samu: Igenis csehül,, fájdalom, érintenem kell majd később ezt is. Én, t, képviselőház, olyan szerencsés voltam nem régen, hogy egy igazságügyi bizottsági ülésen Beksics Gusztáv igen t. képviselőtársammal együtt résztvehettem, a hol az ő szájából hallottam, — a, mit különben az ő irodalmi működéséből ismertem, s tőle is. mástól is volt alkalmam hallani és megtanulni. — hogy a közjogban minden a : legszorosabban magyarázandó. Ott a tágitó magyarázat helyet nem foglalhat. Ha ez a tétel, a melynek helyességét, azt hiszem, a f. miniszterelnök ur sem vonja kétségbe, mert nyilván, bármilyen erősen érezze is magát székében, közjogi tételek vitatásánál, azt hiszem, nem volna szerencsés dolog Beksics Gusztáv t. képviselőtársammal ellentétbe helyezkednie, — mondom, ha ez a tétel áll, akkor ez ama további következményre int bennünket, hogy közjogi vitákban kifejezéseinkre és nyelvünkre a legszorosabban ! kell vigyázni, (Elénk helyeslés a szélsfibaloldalon.) j Ha az imént állitásom igazsága szempontjából j Beksics Gusztáv t. képviselőtársamra volt alkali mam hivatkozni, most ugyanezen igazságom érdekében hivatkozom az igen t. miniszterelnök urnak egy, a minap a bosnyák vasutak vitájában elhangzott elszólására. (Mozgá-t jobbfelöl. Halljuk' Halljuk!) Felteszem a t. miniszterelnök úrról, meg is vagyok róla győződve, hogy ha elébe teszem ezt az elszólást, azt fogja reá mondani, a mit ugyanazon felszólalásában mondott egy másikra, hogy az »lapsus linguae*. Széll Kálmán miniszterelnök: Egy közjogi definiczióra vonatkozólag? Nem. Az egy kimutatásra vonatkozott. Bakonyi Samu: A t. miniszterelnök ur opulens ékesszólása során mindig a legnagyobb figyelmet volt szerencsém tapasztalni a magunk irányában, annyi bizonyos. Én a magam részérő! igyekezem ezt honorálni, bár elismerem, hogy a két ügyelemnek az értéke egymással a legtávc-