Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-125

312 125. országos ülés 1902 bizonyára megvolt ennek a maga értelme, oka, és az nem lehetett más, mint az, hogy Deák Ferencz igenis a magyar hadsereg intézményét nem ejtette el, mint a hogy a t. miniszter ur Deák Ferencz hagyatékának értelmezésével teszi. Széll Kálmán miniszterelnök: Én Deák Ferencz beszédét czitáltam! Az benne van! Bakonyi Samu: A t. miniszterelnök ur nagyon szerencsés a formulák szövegezésében. (Halljuk! Halljuk ! a szélsőbáloldalon.) Megcsinálta azt a bizonyos közgazdasági formulát. Adja Isten, hogy a nemzet jogait csakugyan megvédhesse vele. Most azonban hadi formuláknak szövegezésére is ráadta magát, és ilyennek tekintem a delegáczióban tett bejelentését, a mely ellen épen az imént már előzetesen is tiltakoztam. Ennélfogva világos előttem, hogy mint ennek a pártnak tagja, sem programmunk szempontjából, az önálló magyar hadsereg szempontjából, sem a nép teherviselési képességének szempontjából, sem pedig politikai okokból, a melyeket, mondom, a miniszterelnök ur kijelentése folytán már előzetes állásfoglalás gyanánt jelzek, én a törvényjavaslatot el nem fogadhatom. (Helyeslés a szélsöbalolclalon.) De azt fogják mondani, hogy az, a mit én mondtam, a bizalmatlanság bizonyos mértékét foglalja magában. (Ugy van! a szélsöbalolclalon.) De nem azt a bizalmatlanságot értem csak, a mely nagyon természetes egy ellenzéki párt részéről a kormánynyal szemben, hanem más bizalmatlanságot értek itt. Nevezetesen, a népfelkelési törvényben az van kimondva, hogy a népfelkelésnek felhívása, feloszlatása ő Felségének, a királynak joga. Akkor hivja fel tehát ő Felsége és akkor oszlatja fel, ha jónak látja, Addig tarthatja az első osztályú népfelkelést a mozgósított hadsereg létszámában, kötelékében, a meddig jónak látja. Ha ezzel szemben azt látjuk és tudjuk, hogy a hadüzenet, szóval a béke és háború joga, nem a parlament kezében van, és hogy a parlament erre való befolyása csak az ujonczok és a költségek megszavazása alakjában jelentkezik, akkor, t. ház, egy válsággal fenyegető idő előtt nagyon természetes dolog, hogy bizonyos tartózkodás és aggódás fog el bennünket, ha ezeket a szempontokat vizsgáljuk. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalolclalon.) Hiszen mi alattvalói hódolattal hajlunk meg a felséges jelszó előtt, a mely azt mondja, hogy ^bizalmam az ősi erényben«. Azonban ha ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy mégis a bizalmatlanságnak meg-megujuló jelenségeit kell elszenvednie ennek a nemzetnek, akkor kell, hogy eszünkbe jusson az is, hogy ezen mostani királyi bizalommal szemben, az ősi erényekkel szemben áll a történelem hosszú századainak tanulsága, ezen nemzet ősi erényei ellen elkövetett súlyos bűnök egész sorozata. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalolclalon.) Hogy ezek a bűnök örökre véget értek- e, ki tudná azt megmondani ? De a jövőre ez a nemzet csak a múltnak tanúságaiból gyűjthet június 18-án, szerdán. magának erőt. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalolclalon.) A múltnak tanúságai pedig nagyon keserves leczkét foglalnak magukban ennek a nemzetnek az okulására. A Habsburg-uralom legkezdetén 1559-ben ez a nemzet — a Corpus Juris tanúskodik róla •— már nem egy olyan törvényt volt kénytelen alkotni, a melyben világosan kifejezésre jut a nemzetnek ezen uralom alatt bekövetkezett állapota. Az 1559-dik évi XIX. dekrétum 10-dik és 11-dik artikulusában az országgyűlés azt mondta I. Ferdinánd királynak, hogy nem képes már katonai czélokra többet áldozni, nem képes azért, — és jusson eszünkbe, hogy csak tegnap ugyanazt hallottuk Barta Ödön t. barátunktól és ezt a t. miniszterelnök ur is bizonyos mértékben apprecziálta, hogy a nép anynyira elszegényedik, hogy itt életét tovább lentar tani nem tudja, mert kipusztítják a törökök, a rebellisek és a katonák. Hát, t. ház, ma nem a törökökkel kell szembeszállnunk, nein azok részéről fenyeget bennünket veszedelem. És hol vannak a rebellisek? Rátkay László: A kormánypárton! (Derültség.) Bakonyi Samu ; A messze morajló Marmoratenger partjain pihennek azok és később is vagy száműzetésben haltak el, vagy visszajöttek és részben ezen mai rendszernek támogatására szegődtek. Nincsenek tehát törökök, nincsenek rebellisek, de vannak katonák, megvan az a katonai szellem, mely ezt az országot előbbutóbb arra az állapotra juttatja, melyben volt 1559-ben, a mely ennek a nemzetnek javát, erejének becses részét kiűzi ebből az országból, hogy mindennapi kenyerét másutt keresse meg; mert beállhat az a helyzet a t. kormánynak és az őt támogató többségnek politikája folytán, hogy részint a katonai túlterhelések, részint pedig a fentartani kivánt közösügyes gazdasági állapotok mellett oda jut, a hová jutott 1559ben, mint a törvény magát kifejezi: »Glandibus vescuntur quod sane miserandum est.« Hogy ez az állapot ne ismétlődjék, azt csak ezen párt politikájának érvényesülésével tartom elérhetőnek ; csak a teljes nemzeti önállóság, (Helyeslés a szélsőbaloldalion.) Magyarország függetlenségének teljes kivi vasa fogja ezen helyzetet meggátolni. Ezek az állapotok igazán megfoszthatnának bennünket hitünktől, minden reménységünktől. De én erre a sötét képre, melyet az imént kellett megrajzolnom, mégis a bizalomnak, a reménynek és a hitnek egy sugarát kívánom vetni. A hit, remény és bizalom sugara az, hogy a veszély pillanatában, ha a válság csakugyan bekövetkezik, annak nem az lesz a folytatása, a mitől most tartanunk kell, és a mit a t. előadó ur jelzett, hanem reméljük mindnyájan a győzelmes befejezést is, hogy nem lesz közöttünk különbség, hanem érzületben és cselekvésben valóban egyek leszünk. Végzem, t. ház, azzal, a mivel Lamartine