Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-112

112. országos ülés 1902 május 12-én, hétfőn. 19 ben, melyek a kultura körébe tartoznak, mindjobban és jobban, napról-napra kidomborul, mi — mondom — ezen veszélyes iránynyal szemben azt kívánjuk, bogy a magyar nemzeti kultura keresztény erkölcsi alapon maradjon, ugy, mint a hogy az eddig, kilencz századon át, rajta nyugodott, fejlődött és virágzott fel. (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) Ez a mi kívánságunk a t. kultuszminiszter urnak nem tetszik, sőt megvádol bennünket azzal, bogy midőn mi keresztény erkölcsi alapon nyugvó kultúrát követelünk, akkor exkluziv álláspontra helyezkedünk ; mert — úgymond — ha katholíkus ember keresztény erkölcsi alapról beszél, alatta mást, mint katholikus elveken nyugvó erkölcsöt nem érthet. Én nem tagadom a t. kultuszminiszter urnak ezt a tételét, de tagadom, hogy mi ezért exkluzivek volnánk, mert, hála Istennek, van még a katholikus egyháznak számtalan oly elve és tana, sőt intézménye is, a melyet egyetlenegy pozitív alapon álló keresztény felekezet sem oppugnál, a melyben tehát mindnyájan megegyezünk. Akkor volnánk mi exkluzivek, ha mi mindazokat, a kik nem hozzánk tartoznak, arra akarnók kényszeríteni, hogy fogadják el a katholikus egyház tanait, elveit, intézményeit és kötelmeit. De mi. noha forrón óhajtjuk, hogy vajha mindnyájan egy hiten lennénk, ezt soha senkire reáoktrojálni nem akartuk és nem akarjuk, s ha mégis keresztény erkölcsi alapról beszélünk, ugy értelmezzük ezt a kultura terén, mint a hogy Held, a hires német ekonomus, és Carlyle, valamint egyéb szocziologusok is értették a szocziális téren. Held ugyanis azt mondja, hogy »meg kell engedni, hogy a kereszténység morális erőinek közbenjötte nélkül lehetetlen a szocziális kérdést megoldani.* Carlyle ugyanabban a véleményben van, hogy a keresztény elvek képezik a társadalmi rend alapját. Egy másik neves szocziologus ezt körülírva, hozzáteszi: »Meggyőződésem szerint csak az a társadalom lehet békében, csak az boldogulhat és élhet emberi életet, a melyet a kereszténységnek szelleme hatott át. Nem következik ebből — és itt van a punctum saliens — hogy minden jó társadalmi elemnek mindenütt okvetlenül valamely keresztény felekezethez kell tartoznia, de kell, hogy ugy gondolkozzék, mint a tiszta keresztény érzületű ember, (Igaz! Ugy van! a néppárton.) Arról tehát a magyar állam, léte veszélyeztetése nélkül nem mondhat le semmiféle türelmesség! elv megvalósítása kedveért, hogy a fentebbi értelemben keresztény állam maradjon.« Azon kormány iránt, a mely nem ezeket az elveket vallja, mint a hogy — a kultuszminiszter ur kijelentése szerint — nem ezeket vallja a jelenlegi, mi bizalommal nem viseltetünk. (Helyeslés a néppárton.) És végül van még egy indok arra, hogy miért nem viseltetünk bizalommal a t. kormány iránt és ez az indok a következő: Van, t. ház, az emberiségnek egy oly ősi, erős, feneketlen, kiaknázhatatlan és kimeríthetetlen ösztöne, hogy annak majd élénkebb, majd halványabb, de bizonyos megnyilatkozásával mindig és mindenütt találkozhatunk, az ó'serd >k lakosai közt épugy, mint azon népek körében, a melyek a dóriai, jóniai, korinthusi oszlopcsarnokok vagy a román és góthikus dómok égbenyúló ivei alatt sereglettek ós sereglenek össze. És ezen hatalmas, kiirthatatlan ösztöne az emberiségnek : a vallási ösztön. Sokszor találkozott már ezen ösztönnek mindig üde ősforrása hatalmas, óriási ellenáramlatokkal, de azok azt sem elterelni, sem elnyelni nem bírták, mert ez a forrás épugy, mint a Golf-áram az Oczeánban, utat talált, utat tört magának minden hullámtorlaszon keresztül, sőt mint a világtengernek az a melegítő ere, ugy ez is tavaszt és enyhülést hozott és hoz szakadatlanul a szegény vergődő emberi szívnek partvidékeire. (Tetszés a néppárton.) Mert az ember — természetesen — fejlődésének, művelődésének arányában, majd tapogatózva, majd nyílt szemekkel, kezdve az obeliszkek, a pyramisok, sőt a bábeli toronynak építésétől, egészen az Eiffel-torony építéséig; vagy Buddhától kezdve, vagy még élőbbről Kantig, Darwinig, Nietzscheig, mindig kíváncsi volt és foglalkozott is azokkal a kérdésekkel, hogy honnan van a világ, honnan van ő. túléli-e a halált, van-e legfelsőbb Lény, tartozik-e az iránt kötelmekkel s melyek azokPstb. És az a sajátságos, hogy ezekre a kérdésekre sohsem fordult az emberiség válaszért a bölcsészekhez, hanem inkább ragaszkodott a mithoszhoz, az ősi kinyilatkoztatás ezen foszlányaihoz, semmint a filozófusok sokszor önként felajánlott válaszaihoz, (Igaz! Ugy van! a néppárton.) Miért? Azért, mert az emberiség mélyen érezte és érzi, hogy ad altiora natus, hogy minden emberinél magasabbra van hivatva, és mert évezredeken keresztül látta és látja, hogy az az előkelő modor, a melylyel az egykor bűnbe esett ember az ő rongyait felölti, mutatja, hogy ez a lény egykor koronát viselt és azt vissza is szerezheti. T. ház! A vallási ösztönnek megnyilatkozása, kialakulása a hit, — bármilyen legyen is az, — a pozitív, a tételes hitvallás, melynek hívei azután egy-egy felekezetté csoportosulnak. Hogy ezen felekezetek is milyen szívóssággal ragaszkodnak aztán vallási tételeikhez, mutatják a különféle vallási villongások, üldözések és vallásháborúk, de mutatja maga ezen t. ház is, mert valahányszor itt olyan kérdések merültek vagy merülnek fel, melyek, bár legkisebb mértékben, egyik vagy másik hitvallást érintik, az izgatottságnak bizonyos nemével tárgyalja és tárgyalta azon kérdéseket a parlament. Az emberiség ezen erős ösztönére, valamint a hitvalláshoz való ragaszkodásra az állambölcselők, sőt az államok vezetői is mindig igen nagy súlyt helyeztek, sőt, hogy maguknak annál 3*