Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.
Ülésnapok - 1901-122
230 122. országos ülés 1902 június 13-án, pénteken. Igen fontos szocziálpolitikai és közerkölcsiségi szempontból az az intézkedése a törvényjavaslatnak, a mely lehetővé teszi a gazdasági cselédpénztárnak azt, hogy egyes feloszlásban lévő kiházasitási egyletet felszámoltasson, annak ügykezelését átvehesse és ekképen megakadályozhasson sokféle, akár tudatlanságból, akár rosszakaratból származó visszaélést. Az állami hozzájárulás 50-%-kal emeltetik ezen törvényjavaslat értelmében és ezt — bár csekély a hozzájárulás — mindenesetre üdvözölni kell, mert üdvözölni kell minden lépést, a mely ezen humanitárius intézményt előbbreviszi. (Ugy van! jobbfelöl.) T. képviselőház! Az 1900: XVI. t.-cz. tárgyalása alkalmat nyújtott a t. képviselőháznak arra, hogy a törvényjavaslatot akkor benyújtó földmivelésügyi miniszter urat a benyújtásért és a törvényjavaslat előkészítéséért pártkülönbség nélkül üdvözölje. Ép azért azt hiszem, hogy teljesen felesleges munkát végeznék, ha az akkor pártkülönbség nélkül oly nagy elismerésben részesült, most már törvényerőre emelkedett törvényjavaslat fejlesztését képező ezen törvényjavaslatot bővebben megindokolnám. Épen azért eltekintek ennek bővebb ajánlásától. Hiszen ajánlólevele ennek a törvényjavaslatnak annak a sok szegény embernek hálafohásza, a ki általa a balesetbiztosítás jótéteményeiben részesül ezután (Ugy van1) és a kiben ezáltal erősebbé fog válni a hazaszeretet érzése, e hazához való hozzátartozandóságának érzése azon tudata révén, hogy a magyar társadalomnak minden erre hivatott tényezője a gazdasági munkásnak és cselédnek sorsát állandó figyelemmel és méltánylással kiséri. (Tetszés.) Ajánlom a törvényjavaslatot elfogadásra. (Általános élénk helyeslés.) Farkas József jegyző: Csernoch János! Csernoch János: T. képviselőház! Szocziálpolitikai törvényhozásunknak egyik legjobb és legsikerültebb alkotását látom a tárgyalás alatt levő javaslatban, nemkülönben abban a törvényben, a mely 1900-ban alkottatott és a melynek az előttünk fekvő javaslat kiegészítését és — miként a miniszter ur mondja — fejlesztését képezi. A magyar törvényhozás csak annak a feladatnak egyik részét rótta le az akkor alkotott és a most alkotandó törvénynyel, a melylyel azon társadalmi osztály iránt tartozik, a mely arcza verejtékével keresi kenyerét és a mely addig csak saját szorgalmára és legfölebb kenyéradó urának kegyességére volt utalva. Hogy a t. miniszter urnak az 1900. évi törvényhez kötött reményei és kilátásai alaposak voltak és hogy számításai beváltak, azt látjuk az élénkbe terjesztett javaslatnak indokolásából és látjuk abból, hogy alig másfél éve, hogy a törvény életbelépett és máris szükségessé vált annak fejlesztése. Én tehát, t. ház, az igen t. földmivelésügyi miniszter urnak ezen alkotásához csak gratulálok és meg vagyok róla győződve, hogyha ez irányban a jövőben is fejlesztem fogja ezt az intézményt ugy, a mint azt az indokolásban megígérte, ugy ez a javaslat hivatva lesz egy nagy szocziális bajt orvosolni, hivatva lesz gyógyírként hatni azokra a sebekre, a melyektől népünknek legnagyobb része sajog, enyhíteni fogja annak bajait, sok részben pedig meg fogja akadályozni a mindnyájunknak igen sok fejtörést okozó kivándorlást is. De midőn ezt teszem, t. ház, nem hallgathatom el, hogy ezen javaslat fejlesztését nemcsak abban az irányban szerettem volna látni, hogy a t. miniszter ur most több kategóriát állit fel a segélyezendők között, hogy biztosítsa nekik a lehetőségét annak, hogy több tagsági könyvecskét válthatnak, és ennek következtében idők folytán nagyobb segélyre tarthatnak igényt, hanem szerettem volna, hogyha azt társadalmunknak egy eddig teljesen elhanyagolt és a törvényhozás által is kevéssé tekintetbe vett osztályára is kiterjesztette volna és ennek jótéteményeiben az ti. n. házi cselédek osztályát is részesítette volna. Mert, t. ház, ez a javaslat, a mint már a czime is mutatja, csak a gazdasági, mezei munkával foglalkozó cselédek segítségére alkottatott. Vannak törvényes intézkedéseink, igaz, hogy még nem egészen tökéletesek, a melyek legalább részben gondoskodnak a gyári munkásokról. Vannak törvényes intézkedéseink az iparos osztályra és annak tagjaira vonatkozólag, de a házi cselédekre nézve azon az egy törvényen kívül, a mely a házi gazda és a cselédek közötti viszonyt szabályozza, semmiféle törvényes intézkedésünk nincsen. Már pedig, t. ház, napról-napra jobban szűnik az a patriarchális viszony, a mely régente a házigazda és a cselédje között fennállott. Szűnnek azok a jó őserkölcsök, és múlófélben van a gazdának az a nagylelkűsége, hogy vén napjaira, a mennyire tőle tellett, cselédjeiről is gondoskodott. És ha ma, — az okokat nem kutatom, — meg méltóztatik nézni különösen a nagyobb városokban lévő szegényeknek a származását, ezeknek a legnagyobb része épen az egykori házi cselédekből kerül ki. Ezek a cselédek aránylag meglehetősen vannak fizetve, de másrészt a városokban hozzászokván a fényűzéshez, igen hamar elköltik a pénzüket és öreg napjaikra semmijük sem marad, ugy, hogy már most is a fennálló jótékony egyletekhez, a különféle segélypénztárakhoz, de a városokhoz is, a községi törvény értelmében, jogosan folyamodók számában leginkább az olyan rokkant és munkaképtelen elszegényedett cselédek vannak képviselve, a kik valamikor aránylag meglehetős jólétben éltek és most közsegélyezésre szorulnak. Már pedig, t. ház, igen sokan vannak köztük, a kik ha meg volna nekik adva a lehetőség, igen szívesen megfizetnék azt a néhány fillért, a melyet ez a segélypénztár az ő tagjaitól követel, abban a reményben, hogy valamikor ők is segélyben
