Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.
Ülésnapok - 1901-121
200 121. országos ülés 1902 június 12-én, csütörtökön. emlékszem, hogy annak utolsó pontja erre vonatkozik. Erre most is felkérem a miniszter urat, és ezt a jövőre nézve ismét figyelmébe ajánlom, különben pedig a miniszter ur válaszát ezúttal tudomásul veszem, Láng Lajos kereskedelemügyi miniszter: T. ház! Mindenekelőtt igen köszönöm a t. képviselő urnak, hogy válaszomat tudomásul méltóztatott venni. (Sálijuk! Halljuk! jobb felől.) Hogy egészen világosan álljanak szavaim, csak azt jegyzem meg, hogy hivatalos jelentésem szövege ez: »A boroszlói czégnek az összes pályázók felett legolcsóbb ajánlata visszautasittatott, és a szállítás a Budapesten és Rákos-Palotán teleppel biró olajipar-társaságnak adatott ki.« — Kérem, méltóztassanak válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő ur a választ tudomásul vévén, azt hiszem, kimondhatom, hogy a ház is tudomásul veszi a kereskedelemügyi miniszter válaszát. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem vesz szűk tudomásul! Nincs tájékozva a miniszter!) Kérem tehát azokat, a kik a választ tudomásul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség a választ tudomásul veszi. (Zaj. Elnök, csenget.) Következik a kereskedelemügyi miniszter válasza Rátkay László képviselőnek interpellácziójára a villamos vasutak által okozott balesetek tárgyában. Láng Lajos kereskedelemügyi miniszter: T. képviselőház! (Halljuk ! Halljuk!) Bocsánatot kérek, ha ennél a tárgynál talán egy kissé tovább fogok időzni, {Halljuk! Halljuk!) de azt hiszem, hogy itt oly kérdésről van szó, a mely nagyon érdekel mindenkit, a ki Budapesten él, sőt érdekelheti azokat is, a kik Budapesten csak átutaznak. ítátkay László képviselő ur a következő interpellácziót intézte a kereskedelemügyi miniszterhez (olvassa): »1. Van-e tudomása a miniszter urnak arról, hogy a villamos-vasutaknak kocsivezetői nincsenek kellően begyakorolva, a kocsik utasokkal túl vannak zsúfolva, sokszor meg nem engedett gyorsasággal járnak és ez okból gyakoriak az elgázolások? 2. Hajlandó-e intézkedni a belügyminiszterrel egyetértőleg az iránt, hogy a villamoskocsik csakis mentőkészülékekkel ellátva közlekedhessenek? 3. Hajlandó-e az igazságügyminiszterrel egyetértőleg törvényjavaslatot nyújtani be a törvényhozás elé, mely törvényjavaslat a villamosvasutak által okozott baleseteknél a kártérítési kötelezettségről intézkedik?* Ha méltóztatik megengedni, pontonkin t fogok az interpelláczióra válaszolni. (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) Az első kérdés arra vonatkozik, hogy a Tillamos-vasutak vezetői nincsenek kellően begyakorolva. Erre vonatkozólag azt a hivatalos értesítést nyertem, (Mozgás a szélsobaloldalon.) hogy ezen vezetők rendszerint egy hónapi kiképeztetésben részesülnek és csak azután veszik át a vezetést. Nessi Pál: Agyon vannak csigázva! Láng Lajos kereskedelemügyi miniszter: E mellett pedig különösen pályamegnyitáskor a vasúti és gőzhajózási pályafelügyelőség révén meg is vizsgáltatnak, sőt időközben is gyakorolják velük szemben ezt a jogot. De megengedem, hogy ezen a téren tovább lehet menni és talán behatóbb vizsgálat alá lehet venni ezen kocsivezetőket, habár itt nem annyira bizonyos ismeretek elsajátítása a fődolog, hanem inkább a lélekjelenlét, a bátorság az, a mely válságos körülmények között igazán irányadó lesz. He nem zárkózom el az elől, t. ház, hogy ezt a kérdést is behatóbb figyelembe vegyem és esetleg közelebbről is foglalkozzam vele. A második kérdés a kocsiknak túlzsufolását illeti. Én megengedem, hogy ez nálunk nagy kalamitást képez, de nagyon bajos ezen pusztán hatósági intézkedésekkel segíteni. Nálunk talán a közönségnek is kell e tekintetben tennie valamit. (Felkiáltások: Több kocsira van szükség !) Azt méltóztatnak mondani, hogy több kocsira volna szükség. De a társaságokkal szemben is igazságosnak kell lenni. Utóvégre a társaságok sem alakulnak pusztán a közérdekből, mert erre nem adja senki oda a pénzét, hanem annak a társaságnak mindenesetre a számadását mellette meg kell találnia, különben nem lehet kívánni, hogy valaki a pénzét vállalatba fektesse. Már most azt a kívánságot, hogy annyi kocsi legyen, a mennyi a legnagyobb forgalom idején kivételesen szükséges, talán igazságosan nem lehet támasztani, mert akkor nemcsak rendkívül nagy kocsiparkot kellene tartani a társaságnak, de annyival több begyakorolt embert is és ha olyankor kisegítő embereket vesznek fel, a mikor a legnagyobb torlódás van, akkor következnék be a legnagyobb szerencsétlenség. Azt hiszem, hogy ezt a dolgot nemcsak egy oldalról, nemcsak a közönség lehető legnagyobb kényelmének szempontjából, de a gyakorlati lehetőség és méltányosság szempontjából is meg kell vizsgálni. Az állóhelyek a legtöbb külföldi vasútnál meg vannak szüntetve, ez tény. Magam is foglalkoztam a kérdéssel, a kérdés azonban az, hogy a mi közönségünknél keresztülvihető-e ez? Amint tudjuk, valahányszor szerencsétlenség volt, akár a zugligeti, akár pedig a siklónál való szerencsétlenség, mindig az volt főoka a bajnak, hogy a közönség erőszakoskodott a közegekkel szemben. Már most nem mondom, hogy ez keresztülvihetetlen, de mindenesetre nagy gyakorlati nehézségekbe ütközik, sőt financziális nehézségekbe is. A budapesti közuti-vasutnál körülbelül 18 százaléka, a városi villamos-vasútnál 16 százaléka a helyeknek a kocsi belsejében