Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-120

176 120. országos ülés 1902 mészetű padok is lennének, azt sem találom. Hiszen ezek is itt ebben a teremben csak olyan iskolapadok, s azok pedig épen nem olyanok, hogy arra a konklúzióra jogosítanának, a melyre a t. képviselő ur jött, hogy a t. i. újra kell építeni az üléstermet, a mi, mint ő mondja, csak pár százezer forintnak a kérdése. Hát én erre csak azt mondhatom, a mit a német ember szokott mondani, hogy: ungescheidt. A nélkül, hogy foglalkozhattam volna közelebbről az épitkezéssel, ámbár igen sokat építettem az életben, de mindig csak magamnak, elmondhatom, hogy nincsen az az építkezés a világon, a mely felett ne lehetne kritikát gyakorolni. Másrészt, ki kell, hogy jelentsem, hogy az ülésteremnek, oly kívánalmak szempontjából való átalakítása, hogy az nagyobb legyen, szélesebb legyen, egy pár százezer forintért lehetetlen, mert lehetetlen ez az átalakítás a nélkül, hogy az egész országházat a maga építészeti szervezetében és szerkezetében meg ne bontanok. Átépíteni a termet, a nélkül, hogy újra át ne épitenők annak egész környezetét, a mi igen nagy mértékű és milliókba kerülő átalakításokkal járna, nem lehet. Erről szó sem lehet, és különben nincs rá szükség. A ház igen tisztelt elnöke az én jelenlétemben és az illető tervező és exekváló művészeknek, hozzáértő szakértőknek jelenlétében megvizsgálta az épületet. Találtunk itt-ott kifogásokat, de igyekeztünk azokon, a mennyire az adott viszonyok engedték, segíteni, és a ház igen t. elnökénél ez a kérdés nagy buzgalom és lelkiismeretes gondozás tárgyát képezi. Megtesz mindent, hogy az itt-ott felbukkanó apró hiányokon segítve legyen, s én a magam részérő! is támogatom őt. Például egyetértőleg abban állapodtunk meg, hogy a zsurnaliszták helye máshová tétessék át, mert csakugyan, igen magas galéria volt, a hol a közvetlenség elvész, a hol lehetetlen, hogy a hírlapírók azt a súlyos és terhes kötelességet teljesítsék, a melyet a nyilvánosság érdekében teljesíteniük kell. Az előbbit nem lehetett megtartani, s így segítve lesz azon, talán nem a terem díszére, de ez a czél szemponljából feltétlenül szükséges intézkedés. A ventilláczió, az elhelyezés kérdése is gyökeres revizió alá vétetik és mindezen dolgokban az, a mi lehetséges és a mi szükséges arra, hogy a terem megfeleljen a czélnak, őszig, a mikor a képviselőház oda átmegy, mindenesetre meg fog történni, azonban semmiféle uj átépítését a teremnek nem tartom lehetségesnek. Kérem a t. képviselőházat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő nincsen jelen. Kérdem a t. házat, elfogadja-e a miniszterelnök válaszát, igen, vagy nem ? (Igen!) Kijelentem, hogy a ház a választ tudomásul veszi. Következik a miniszterelnök válasza Pap Zoltán képviselőnek a fővárosi tanács által a június 11-én, szerdán. városi munkálatoknak szabálytalanul való kiadása tárgvában előterjesztett interpellácziójára. Széli Kálmán miniszterelnök: T.ház! Miután Pap Zoltán képviselő ur nincsen jelen, nagyon rövid leszek. Első kérdésénél kiterjeszkedtem egypár lényegesebb dolog fejtegetésére, mert közérdekűnek tartottam a dolgot és olyannak, a mely a közönséget nyugtalanítja. Ez is közérdekű ugyan, de már szűkebb körben mozog. Kérdi ugyanis a képviselő ur, hogy a fővárosnál micsoda eljárás dívik, különösen az utóbbi időben, a midőn árlejtés utján adják ugyan ki a munkálatokat, de mégis sokat mellőznek, van-e erről tudomásom, és ha nincsen, szerezzek tudomást egy konkrét esetről, intézkedjem és rendeljem el, hogy ne egy fővállalkozónak adassanak ki a munkák, hanem aj>ró részletekben egyes vállalkozóknak, szóval, hogy ne az eddigi eljárás követtessék. Erre vonatkozólag van szerencsém azt válaszol ui, hogy a főváros rendesen és szabály szerint, a mely csak kevés, megengedett kivételt enged, árlejtés utján adja ki a munkákat és ha megbízható az illető, a ki mint legolcsóbb jelentkezett, akkor az kapja meg a munkát. Ugy látszik, egy konkrét eset adott a képviselő urnak alkalmat arra, hogy ebben kételkedjék. A fővárosnak ugyanis a Lipót-köruton telkei vannak, a melyeket a főváros, hogy az adómentességi periódust el ne mulaszsza, bérpalotákkal beépített. Az ezen bérházak építése körüli munkák kiadásánál történt, hogy a mázolómunkákat olyanoknak adták ki, — két özvegyasszonynak: Stoffán Jakabnénak és Pozarovszky Henriknénak — a kik 190 koronával drágább ajánlatot adtak be. Erre a fővárosi mázolóipartestület kérvényt adott be a főváros polgármesteréhez, felpanaszolva, hogy ez nem helyes eljárás, mert hát vannak olcsóbb ajánlattevők is. A polgármester ekkor felfüggesztette a kérdéses határozatot, nem adta ki a munkát és elrendelte, hogy a gazdasági és pénzügyi bizottságok újból előterjesztést tegyenek a tanácsnak. Ezen előterjesztés megtörténvén, egy Engländer nevű kapta meg, mint legolcsóbb ajánlattevő, 3378 koronáért ezt a munkát, így állván a dolog, azt hiszem, konstatálhatom, hogy a fővárosi hatóságok eljárása ezen esetben is egészen szabályszerű és a közérdeknek megfeleiő volt. Pichler Győző: Ez a legritkább eset! Széll Kálmán miniszterelnök: Én részemről nem tartom ezt a t. képviselő ur által már általánosságban hangoztatott, vádaskodást az egyes konkrét esetekben fentarthatónak. Pichler Győző: Pl. a vízvezeték ügyében! Széll Kálmán miniszterelnök: Méltóztassék konkrét eseteket előadni és én mindig kötelességemnek fogom tartani azokat megvizsgálni és azokra vonatkozólag válaszolni. (Helyeslés.) A mint látni méltóztatik, ezúttal is megvizsgáltam a legkisebb részleteket . . . (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.)