Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.
Ülésnapok - 1901-120
172 120. országos ülés 1902 juniás 11-én, szerdán. gyarország gazdasági érdekeinek megóvása mellett ez a kérdés szerencsés megoldásban részesüljön. (Elénk helyeslés.) Mondom ezt annál is inkább, mert a kérdésnek másik, igen figyelemreméltó oldala is van, igen kényes és igen nevezetes része, tudniillik az, hogy a mennyiben a borvám-klauzula fentartatnék és az uj kereskedelmi szerződésbe bekerül, akkor 1904-től kezdve Francziaország hasonló elbánást követelhet a maga számára. Ha j>edig Francziaországnak is megadjuk ezt, a mint meg kell adni, mert vámháboruba nem akarunk belekeveredni, ideözönlik a franczia bor is, a melynek termelése pedig már 63—65 millió hektoliter mennyiségre emelkedett, ugy, hogy az úgynevezett petit vin hektoliterje 2 — 3 frankba kerül. Ha pedig ez a bor is beözönlik, egy lehetetlen állapot következnék be, ilyet semmiféle barátságos viszonj ban levő állam nem követelhet egy másik államtól. Annyival is inkább emiitettem fel ezt, mert, ha ez igy bekövetkezik, Olaszországnak sem lenne többé itt valami különös érdeke, mert Olaszország sem tudna konkurrálni az irtózatos mennyiségű franczia bor beözönlésével. Tehát nincs érdekében Prinettinek sem, Olaszországnak sem fentartani a borvámklauzulát, melyet az uj szerződésbe semmi körülmények közt át nem vihetünk. Hogy azonban mikép fognak ezek a tárgyalások folyni, melyik időpontban fog ez megszűnni, meghosszabbítás lesz-e, uj szerződés lesz-e, engedje meg nekem a t. képviselő ur és a t. képviselőház, hogy ezen kérdések fejtegetésébe ne menjek bele. (Helyeslés.) Intern aczionális kérdéseknél, mikor azok még tárgyalás alatt állanak, én ezt a szabályt tartom meg szigorúan és megtartom minden viszonyban, minden kérdésben és mindenkivel szemben. (Helyeslés.) Én előzetes nyilatkozatokat, olyanokat, melyek inkább a tárgyalások megnehezítésére alkalmasak, tenni vonakodom, nem is fogok tenni ezentúl sem és erre engem nem csábit semmi, sem tetszésnek és a tapsnak keresése, sem pedig viszonzási viszketeg, sem bármiféle ilyen czólzat. (Altalános élénk éljenzés és taps. Mozgás.) Kérem tehát a képviselő urakat, szíveskedjenek az Olaszországgal való szerződés és ezen nemzetközi szerződések tekintetében a további nyilatkozatoktol engem felmenteni. Én, azt hiszem, hogy érdemileg eleget mondtam, sőt egészen határozott álláspontot foglaltam el és pedig oly módon, hogy az Olaszországgal való szerződés dolgában igyekeztem argumentálni az olaszok számára is és igyekeztem kimutatni, hogy nekik sincs érdekükben bennünket egy lehetetlen állapotba hozni. Kérem, méltóztassék a választ tudomásul venni. (Elénk helyeslés.) Elnök: T, képviselőház! Az interpelláló képviselő ur nincs jelen. Kérdem, tudomásul veszi-e a ház a választ Szederkényi képviselő ur interpellácziójára, igen, vagy nem ? (Igen!) Azt hiszem, kimondhatom, hogy a ház a miniszterelnök ur válaszát tudomásul veszi. Következik a válasz Lengyel Zoltán képviselő urnak a budapesti Kossuth-szobor tárgyában beadott interpellácziójára. Széli Kálmán miniszterelnök: T. ház! Nessi Pál: Most tapsolunk-e, az a kérdés! Széll Kálmán miniszterelnök: A Kossuthszobor dolgában interpellácziót jntézett hozzám Lengyel Zoltán képviselő ur. Én a Kossuthszobor kérdésében már tavaly nyilatkoztam és előadtam a hisztorikumát ezen ügynek, előadtam, hogy micsoda fázisokon ment keresztül, és milyen stádiumban van ma, illetve volt tavaly. Gondolom, épen tavaly, az országgyűlés eloszlása előtt voltam szerencsés egy hozzám ez ügyben intézett interpelláczióra válaszolni. Most azokat hosszasan nem ismétlem tehát, de tartozom mégis rekajiitulálni sommázatában legalább azt, a mit mondtam, hogy a tényállást ideállítsam. A Kossuth-szoborra, Kossuth Lajos emlékének megörökítésére megalakult egy országos bizottság néhány évvel ezelőtt, 1894-ben. Három évig működött e bizottság és gyűjtéseit befejezvén, azoknak az eredményét átadta a fővárosnak azzal, hogy a főváros kezelje a begyült pénzeket és létesitse azt, a mire az országos bizottság a gyűjtést rendezte: Kossuth emlékének megörökítésére mauzóleumot és emlékszobrot. A felhívás, melylyel a közönséget adakozásra, gyűjtésre felszólították, igy szól a végén : »együtt a szoborral kell a hamvakat őrző mauzóleumnak is emelkedni, a hazafiúi áldozatok részben erre fordítandók.« (Zaj a szélsőbaloldalon.) Endrey Gyula: A legújabb junktim ! Zboray Miklós: A főváros közgyűlésén szó volt róla! Széll Kálmán miniszterelnök: Én most nem jelentésekből beszélek, melyeket a t. képviselő urak megvádolnak, hogy nem autentikusak, hanem itt van mellékelve egy aláirási ív, ebből van lemásolva, a mit mondok. Tessék nyugodtan meghallgatni; a vélekedése lehet a t. képviselő urnak más. Ez volt a felhívásban: mauzóleumra és szoborra. Három évi működés után — most nem a fővárosról beszélek, hanem a közrebocsátott aláirási ivekről — 1891. évi május hóban a szoborbizottság azt határozta, hogy a főváros vegye át az ügyet és azzal a felhívással fordult hozzá, hogy a síremléket mielőbb, a ""szobrot akkor állítsa fel, mikor a szükséges pénzösszeg rendelkezésre fog állani. A főváros törvényhatósága ezen kérést teljesítette, ugy, a mint az a felhívásban hozzá intéztetett. Átvette az öszszegeket, a hegyült pénzt gyümölcsözőleg elhelyezte, kezelte, a közgyűlés már 1897-ben kijelölte a mauzóleum helyét, megállapította a térrajzot, a verseny feltételeit, kiirta a versenyt, 1901. február hóban közzétette a pályázatot,
