Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-116

116. országos ülés 1902 zósi jog ellen elkövetett sérelmek. (Élénk helyeslés a ssélsöbaloldalon.) És hogy a t. miniszterelnök ur tegye vógrevalahára komoly megfontolás tárgyává azt, hogy a nemzet ezen sérelmét a nemzet életéből kiküszöbölje. Tnterpelláezióm a következő: (Halljuk! (Halljuk! Olvassa): l.»Van-e tudomása a miniszterelnök urnak arról, hogy a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság működése a képviselők ellenőrzése alól önkényes intézkedések által elvonatik ? (Helyeslés a szélsőbaluldalon.) 2. Ha igen, szándékozik-e haladéktalanul gondoskodni arról, hogy ezen ellenőrzési jog gyakorlása még a bizottság jelen ülésszaka alatt érvényre jusson, s ennek folyományakép a zárt ajtók mögött meghozott határozatok a nyilvánosság követelményének megfelelőleg ujabb tárgyalás alá vétessenek ?« (Hosszas élénk helyeslés, taps és éljenzés a széhőbaloläalon.) Elnök: A miniszterelnök ur válaszol azonnal. (Halljuk! Halljuk! Mozgás.} Széll Kálmán miniszterelnök: A t. képviselőház meg fogja engedni . . . (Mozgás és zaj a szélsobaloläalon.) Kérem, én az utóbbi napokban, valahányszor beszéltem, igen sok közbeszólással találkoztam, és nem is bánom a közbeszólásokat, mert a vita elevenségét mozdítják elő; hanem hogy közbeszólásokkal találkozzam, mielőtt még a számat felnyitottam, engedelmet kérek, az már egy kissé szokatlan dolog, (Derültbég jobbról.) — de hát az is szabad. (Halijuk ! 'Ralijuk!) Nessi Pál: Ne vicczeljünk ezeken a kérdéseken, ez nem vieczelni való ! Sokkal komolyabb ! Széll Kálmán miniszterelnök: Nagyon komoly, kérem, és leginkább az komoly, hogy mennyi túlzást hallottam és láttam ugy a beszédben, mint a közbészólásokban. Igyekszem a két, hozzám intézett interpelláczióra megadni, egészen hűvösen és tárgyilagosan, a választ. (Halljuk ! Halljuk!) Először is azt kell kijelentenem, hogy tulajdonképen nem is értem, micsoda ezimen intézik hozzám ezt a két interpellácziót ? (Egy hang balfelöl: Ahá, már kibújik!) Nem bújik ki, kérem, csak tessék várni, (Halljuk! Halljuk!) méltóztassék csak türelemmel meghallgatni. Ha kibújnám, hiszen akkor mindjárt le is ülnék és azt mondanám, hogy nem vagyok hivatva erre felelni. Igenis fogok rá felelni; csak rá akartam mutatni arra, hogy nézetem szerint helytelen, hogy hozzám intézik a kérdést, fel akartam egy szóval, világositani a kérdés malplaszirozottságát, hogy milyen alapon intézkedjem én ebben az u. n. sérelemben és ebben a kérdésben ? (Halljuk ! Halljuk!) Én mint miniszterelnök nem vagyok sem a képviselőház szabályainak, sem a delegáczió eljárásának az őre. A delegáczió egy bizottsága ennek az országgyűlésnek, a két háznak országos bizottsága, olyan, mint más. A minisztermájus 16-án, pénteken. 117 elnök ebben a bizottságban jogosítva van megjelenni, jogosítva van felvilágosításokat adni, szót kérni bármikor; de végül annak a bizottságnak az eljárását, és pedig a formalitások szempontjából — a nyilvánosság kérdése pedig az — a miniszterelnök intézni hivatva nincsen. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Hanem hát hozzám méltóztattak adresszálni, hogy véleményt mondjak ebben a kérdésben, mert erről lehet csak szó, (Ugy van! Ugy van! jobbról.) nekem véleményt kell nyilvánítanom és véleménynyel kell birnom minden kérdésről. Hát birok is véleménynyel erről (Halljuk! Halljak!) és ezt a véleményt akarom csak elmondani. Rakovszky István: A többség vezére! Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen épen mondtam, hogy véleménynyel kell birnom mindenről és szót kell állnom mindenről. (Ugy van ! Ugy van! jobbról.) Arról nem is panaszkodhatnak a képviselő urak, hogy bármikor visszatartottam volna véleményemet. Mutatják ezt csak a tegnapi kérdések is, midőn valósággal kiesztergályozoit fogárdossággal intézték hozzám minden oldalról a kérdéseknek egy seregét. Hát vájjon mondtam én, hogy máskor fogok rá felelni? Rögtön feleltem, pedig osztrák dolgokat is kérdeztek tőlem, nemcsak magyar dolgokat. (Zigy van! Ugy van! Elénk tetszés jobbról.) Először is tehát legyen szabad azt mondanom, — megint egészen nyugodtan — hogy Barta Ödön t. képviselő urnak azt a kritikáját, a melyet egy közjogi intézményre, a delegáczióra, mint a mi alkotmányunknak és közjogunknak bizonyos ügyekre vonatkozólag, bizonyos intézményére felhozott, abból az álláspontból és azzal a meggyőződéssel, a melylyel ő a közös ügyek tekintetében bír, én a magam részéről jogosultnak tartom. Csak egyet jegyzek meg. Azt, hogy túlzott a t, képviselő ur, a mire majd rá fogok térni és különösen a konklúziója nem egészen elfogadható, mert a t. képviselő ur oda konkludált, hogy nem fogja tűrni a maga részéről, hogy ezen intézmény tovább működjék ebben vagy abban a modorban. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Ez az intézmény működni fog addig, a mig a törvény azt fentartja. (Ugy van! jobbfelöl.) Ha a törvény azt eltörli, ha megszünteti, vagy pedig akár hatáskörére nézve, akár egyéb dolgaira nézve módosítás alá veszi: akkor módosítva, vagy el lesz törölve; de a mig a törvény fentartja, addig, bármit méltóztatnak mondani, (Nagy zaj a szélsőbaloldalion.) ezt a törvényt respektálni kell, ezt a törvényt el kell fogadni. (Ugy van! jobbfelöl.) Hogy jó-e vagy sem ez az intézmény, azt nem ezen inczidens alkalmából kell talán megvitatni. Ez egy nagy közjogi kérdés, a mely a mi külön pártállásunknak és programmunknak a sarkpontját képezi. (Zaj a szélsobaloläalon. Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Én is azt mondom, hogy az szükséges, mert sehol a világon oly viszonyok nem létez-