Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-100

100. országos ülés 1902 április 25-én, pénteken. 73 gát ipari ügyben a különböző hatóságok illetékességére nézve tájékozza, elmúlnak az u. n. dies fatalesek, a felebbezési határidők, ugy, hogy mikor az ügyvédhez ér, a pártfogó nincsen többé abban a helyzetben, hogy a szegény emberen segítsen. Én azt hiszem, hogy e tekintetben az ügyvédi kamaráknak teljes önzetlen, altruisztikus közreműködésére számithatunk; azért is kérem, méltóztassék az igazságügyi szervezetbe beleilleszteni ezt az intézményt olyképen, hogy a szegényvédelem, a vagyontalanok védelme, érdekeiknek ingyenes jogi ellátása szerves kapcsolatba hozassák a kamarákkal. Meg vagyok arról győződve, hogy az ügyvédi kamaráknak főleg fiatal tagjai, különösen, ha azok a bizonyos jövedelmező gondnokságok, a melyeknek eddigi kiosztása ellen annyi jogos panasz van, kisajátittatnak azoknak a humánus ügyben altruistice eljáró ügyvédeknek a részére, azok szívesen vállalják el ezt a kötelezettséget és ebben az esetben csak igazságos kiegyenlítést hoztunk létre. Lehet azután ezt a szervezést járásbiróságonkint tovább folytatni, lehet minden járásbíróság székhelyén ilyen egyesületet, ilyen társulatot létrehozni. Hiszen az egész intézmény ma sajátkép csakis társadalmi alapon nyugszik. Ennek eszméje az ügyvédi kar köréből indult ki, a mely, nem kétlem, hogy mindig, a mikor a társadalom iránti közkötelezettségek teljesítése forog szóban, első sorban fogja a maga részéről, ha kell, áldozatokkal is, kötelességét leróni. S ennek kapcsán ki is jelentem a t. háznak, mert e tekintetben sok téves felfogás merült fel az utóbbi időben, hogy külön ügyvédi szervezkedésről, külön ügyvédi osztályérdekek képviseletéről vagy formulázásáról nem lehet szó, s ebben a házban nem is lesz szó soha. (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Ha mi, a kiket élethivatásunk erre a pályára utal, olykor összejövünk és megbeszéljük a bennünket közelebbről érdeklő kérdéseket, akkor nem teszünk egyebet, mint hogy a magyar jogélet fejlődésének útjait egyengetjük és azokat a romokat, azokat a törmelékeket kívánjuk az útból eltakarítani, a melyekből annak idején a nagy alkotó elmék, a mi elődeink, a magyar igazságügy templomát kiépítették. Szervezkedni nem szervezkedtünk és nem is fogunk szervezkedni soha, külön osztályérdekek programmjával a ház elé nem léptünk, nem is fogunk lépni soha, mert át vagyunk hatva attól az érzéstől, hogy akkor, mikor a magyar igazságügynek reformja azon egyetemes szempontoknak megfelelőleg történik, a melyeket az egyes törvényjavaslatokkal szemben formuláztunk és formulázunk, az ügyvédi érdekek azok keretében teljes kielégítést találnak. Két kérdés azonban van, a melyekre nézve, természetesen, kénytelenek vagyunk tisztán az ügyvédi érdekeket állítani előtérbe, de, ismétlem, — a mint méltóztatnak rögtön meggyőződni, — itt sem a közérdekek ellen, az általános szemKÍFVH. NAPLÓ. 1901 1906. VI. KÖTET. pontok rovására; az egyik az ügyvédi rendtartás kérdése. Ez kevésbbé aktuális ma még, mert ugy tudom, hogy az igazságügyminiszter ur megbízást adott egy ujabb javaslat szerkesztésére. Azt hiszem tehát, hogy ugy ezzel, mint a perrendtartás kérdésével szemben talán az ő magasröptű ambicziójának és mindannyiunk által annyi elismeréssel vett tudásának is megfelelőbb, hogyha kritikánkat és nézeteink előterjesztését ezekre nézve akkorra tartjuk fenn, a midőn majd ezek tárgyalás végett a ház elé fognak kerülni. (Helyeslés jobbfelől.) Egy kérdés azonban elodázhatatlan, (Halljuk! Ralijuk!) és ez az ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet kérdése. E tekintetben is méltóztassék a t. háznak megengedni, hogy az intézmény természetére nézve néhány felvilágosító szóval szolgáljak, (Halljuk! Halljuk!) a melyre nézve, ha a ház kellőleg informáltatik, ugy, azt hiszem, hogy azon intézmény létrejötte iránt is több érdeklődést és melegséget méltóztatik tanúsítani. (Halljuk! Halljuk!) Előrebocsátom, hogy nincs itt egy szocziális kérdésről szó oly értelemben, mint általában a társadalmi elhelyezkedések kérdéseiről, a hol az egyik osztály a másik rovására kivan elhelyezkedni olykéjjen, hogy az állam erejéből, a közből minél többet foglaljon le magának, mert kijelentem, hogy az ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet létesítése az állam erejét abszolúte semmi irányban igénybe venni nem kívánja. Ezt mi tisztán autonómiánk körében kívánjuk létesíteni és ennek kiindulási pontjánál méltóztassék megengedni, t. miniszter ur, ha szembehelyezem magamat azon álláspontjával, hogy a budapesti ügyvédi kamarának e tekintetbeni kezdeményezését, a melyet azóta az ország összes kamaráinak túlnyomó, abszolút többsége magáévá tett, nem helyesli és pedig a következő indokokból : (Halljuk! Halljuk!) Ugy méltóztatott érvelni, hogy igaz, hogy az ügyvédség szabályozása, az ügyvédeknek kamarákba való szervezése egy országos érdeket képez, tehát a kamarai illetmények behajtására nézve meg méltóztatott adni a kamarának a kényszerbehajtási jogot is. Bocsánatot kérek; ugyanezen az alapon állunk a nyugdíjintézet létesítésének kérdésében is. Ha el méltóztatik ismerni azt, hogy az ügyvédségnek kamarákba való foglalása egy nagy, országos érdeket képez, a mely mint ilyen közjogunknak egyik alkatrészévé vált: ugyan, kérdem azt, hogy nem sokkal inkább képez-e országos érdeket, tehát közjogunk integráns részét az, hogy ez az ügyvédség anyagilag és erkölcsileg erősíttessék, önerejéből függetlenné tétessék. (Helyeslés jobbfelől.) Nincs itt másról szó, mint arról, hogy a kamarai illetékekkel együtt az önmegadőztatás utján vettethessék ki egy bizonyos nyugdijilleték és az állam erre az önmegaclóztatásra nézve adja meg azt a jogot, hogy akár a kivetési lajstrom közokiratnak tekintessék, a melynek alapján végrehajtást nyerhet a kamara, akár pedig a közadók módjára hajtassák be ez a tartozás, 10