Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-100

100. országos ülés 1902 április 25-én, pénteken. 71 a szegény ember azt megfizetni nem bírja. De tegyük fel, hogy bír fizetni. Hát én tudok járásokat, ahol közigazgatási tisztviselők, mondjuk, az elsőfokú rendőri hatóságok, szolgabiróságok, egy éven keresztül közönséges olyan rendőri kihágásokért, mint pl. kazlaknak a községekben való bentartása, a trágyának ki nem vitele, apró építkezési eltérések nem létező szabályoktól, egy esztendő alatt 24—25.000 frt bírságot szedtek be az illető járás lakosságától, (Ugy van.' a szélsöbaloldalon. Mozgás.) Engedelmet kérek, az olyan igazságszolgáltatás, a mely a polgárokat anyagi létükben támadja meg és a pauperizmust készíti elő, csődöt mondott ön magában, az nem tarthat jogczimet arra, hogy mi azt tovább is lentartsuk, ha már hatásait ilyeneknek ismerjük. (Élénk helyeslés a szélsőbal-oldalon.) Menjünk tovább. Ma nagyon képzelhető az, hogy egy elsőfokú közigazgatási hatóság, tehát egy közeg, a mely arra van feljogosítva, hogy maga alkotja meg a maga eljárásának szabályait, a melyről már most csak psychologiailag is föltehetjük, hogy mindenkit, a ki az ellen a szabály ellen vét, már a priori magával szemben úgyszólván egy ellenszenves állásponton levőnek tekint, megszabja a statútumot, s elébe áll a polgár, a kivel szemben ő törvényhozó, egyúttal vádló és egyúttal biró is. Akkor pl. a következő esetek történhetnek. Egy ilyen elsőfokú közigazgatási hatóság ítél építkezési ügyekben, a hol nagy vagyonukról van sző, ipari kérdésekben, az ipari munka kérdéseiben, a hol egy Ítélettől százaknak és százaknak keresete függ, tolón czházakban tarthat, ha ugy tetszik, szegény embereket heteken át fogva, a nélkül, hogy eljárása ellen az alkotmányos korrektivum léteznék. Nem folytatom tovább ezt a statisztikát, (Halljuk! Ralijuk! a szélsőbaloldalon.) Folytathatnám, de csak utalok arra, hogy végelemzésében ez oda vezet, a mit mi legkevésbbé akarunk. Ez meg akarná változtatni talán népünknek felfogását? Nem fogja. Ez a pont az, a melyre Deák Ferencz mondotta, hogy csak azok a törvények birnak jövővel, a melyek a nép géniuszának megfelelnek. (Tetszés.) Á mi népünk géniuszának az ily fokú rendőri bíráskodás nem felel meg. (Igaz! Ugy van!) Ez végelemzésében oda vezethet csak, hogy azok az állami közegek, a kiknek hivatása egészen más volna, gyűlöletesekké válnak a nép szemében. (Ugy van! Ugy van! a szélsísbalóldalon.) Innen magyarázható meg a rendőri közegek nagyfokú népszerűtlensége . . . Nessi Pál: Csakhogy már egyszer arról az oldalról is halljuk! Szivák Imre: Megjegyzem, hogy inkább a történetírásra tartoznék, keresni azokat a motívumokat, a melyeknek hatása alatt a törvényhozás lassankint ebbe az irányba terelődött, — mert évtizedek hosszú munkája volt ez ég ne méltóztassék az igazság ügy miniszter urnak ugy venni, hogy épen az ő személye, vagy az ő kormányzata ellen kívánnék bármi tekintetben szemrehányást tenni, mert ha ebben hiba van, a mint van, ebben a tekintetben a hiba mindannyiunkat egyformán terhel. Többféle motívumok voltak; az egyik pl. maga a hatalom természetében fekszik. Két hatalom állott egymással szemben, a birói ós a közigazgatási hatalom. Természetes, hogy a közigazgatási hatalom, mint aktuális, sokkal aggresszivebb. és olyan természetű, mely a hatalmi körnek expanziójára vezet. Ez volt a kiindulási pont. Akkor felhozták a közigazgatósági hatóságnak a bíráskodással való felruházása mellett, hogy hisz ez olcsóbb. Engedelmet kérek, ez is téves nézet. Nem olcsóbb, nem pedig azért, (Halljak.' Halljak!) mert a közigazgatósági hatóságokat elvonja sajátképeni rendeltetésüktől, kényszeríti az államot arra, hogy a közigazgatósägi hatóságok dotáczióját folytonosan emelje, személyzetüket szaporítsa, holott ellenkezőleg, ha ezeket átutalná sajátképeni körükbe, a bíróságok körébe, akkor ugyanilyen mértékben tehermentesítené a közigazgatősági hatóságokat, átadná azokat inkább saját rendeltetésüknek, hogy a maguk feladatának éljenek, és viszont természetes, hogy a közigazgatási apparátus költségei ugyanily arányban szállanának alá Lehet még egy másik ok. Én megengedem, hogy azok alatt a hosszú, nehéz harczok alatt, a melyek a 70-es évek elején megindultak, ahol vezető szempontok voltak hosszú ideig először az államháztartásnak helyreállítása, majd az Ausztriával való kiegyezés megújítása, azután jött a boszniai okkupáczió, a véderővita és végre a szocziális mozgalmak, megengedem, hogy ezeknek hatása alatt a törvényhozás nem talált elég időt és nem tulajdonított elég fontosságot azoknak a kérdéseknek a mérlegelésére. Maradok csak az utolsó pontnál. Mikor a szoczialisztikus veszélyek, főképen az Alföldön, mutatkozni kezdtek, reám ma is azt a benyomást gyakorolja a kérdés története, mintha a törvényhozás megriadt volna és a fenyegető veszély elől a policzájhoz kiáltott. Ugyszólva elfogott mindannyiunkat az a tévhit, hogy a szocziális bajokat tisztán törvényes szabályozással, megtorlással és elrettentéssel kell orvosolni. És ennek tulajdonítom azt, hogy főkép akkor és azóta oly nagy mértékben szaporodtak a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágások. Pedig én szerintem a szoczialisztikus bajok orvoslását preventive, első sorban közgazdaságig másodsorban közigazgatási téren kell keresni. En azt észleltem, hogy Magyarországon a szocziálizmusnak sajátkép nincs is semmi egységes jellege, általános közös vonása, egyetlenegy megyében sem, sőt azt mondhatom: községenkint változik annak alapja és szülő oka, ugy, hogy a ki Magyarországon szoczialisztikus bajokkal kíván foglalkozni, annak első sorban