Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-111

404 111. országos ülés 1902 május 10-én. szombaton. is lehet megszüntetni és elintézni, ha elköltik a a vagyont és azután kvitt, Ballagi Géza: Ez már jó viccz! Barta Ödön: A t. miniszterelnök ur mondotta, nem én! s igy az ön közbeszólása rossz viccz! Hát ha az a közös aktivá közös volt és bizonyos, esetleg határozatlan arány szerint volt közös, mert jogilag rendezett országban közösség másképen nem képzelhető, akkor az a közösség nem szűnt meg azáltal, hogy elfogyott a pénz, mert hiszen nem muzsikáltatták el azt a közös miniszterek, hanem valamibe belefektették, és a legjobb esetben úgynevezett törzsvagyonátalakitásról lehet szó az államháztartás mórlegében, átalakításáról annak a törzsvagyonnak, a mely azért a maga természetét és az arányjogo sultság tekintetében számottevő alkatrészeit nem veszitette el; azok nem szűntek meg, csak megváltoztak. Ha a közös aktivá Magyarországot felében illette, s ha abból házat építettek, akkor az a ház is felerészében Magyarországot illeti meg. (TJgy van! a szélsöbalóldalon.) Én ezt a rendezést a határozati javaslat első pontjában azért sürgettem és azért fogjuk ezután is sürgetni, daczára a miniszterelnök ur tegnapi előzékeny nyilatkozatának, hogy lássuk, hogy az, a mit abból vettünk, a mibe azt beruháztuk, hányadrészében képezi Magyarország tulajdonát és e szerint lehet-e és szabad-e nekünk egyszerűen olyan könnyedén belenyugodni abba, a mit csinálnak, mihelyt azt mondják, hogy ezt a közös aktívákból csinálják! Mert én azt tartom, hogy, ha egyszer Magyarország vagyonának egyik integráns részéről van szó, akkor tökéletesen mindegy az, akár a közös aktívákban rejlő vagyonunk egy részét költjük el, akár az állam hitelének egy részét veszszük igénybe, s az igy szerzett tőkét költjük el, mert mindenesetre a magyar állam pénzügyi ereje támadtatik meg. (TJgy van! a szélsöbalóldalon.) És végre konstatálom, t. képviselőház, hogy a t. miniszterelnök ur megtette azt a szolgálatot Kállay alkormányzó — vagyis kormányzó urnak — pardon! Alkirályt akartam mondani: nem is tudom tulajdonképen minek nevezzük, mert mint közös pénzügyminiszter nem adminisztrálhatja a monarchia egy részét, a mint ezt ráolvastam a 37. §.-ból a t. miniszterelnök urr.i, a ki ezt nem czáfolta meg egy szóval sem, hogy adminisztrátora nem lehet sem Ausztriának, sem Magyarországnak, sem az állam bármely területének, Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen Bosznia és Herczegovina sem az egyik, sem a másik! Baria Ödön: Mondom, a miniszterelnök ur megtette azt a szolgálatot Kállaynak, hogy megvédelmezte a hazafiságát. Konstatálom, hogy a miniszterelnök ur védelme után is Kállayt az adminisztrácziójából merített tapasztalataim alapján a legjobb esetben is dualisztikus hazafinak ismerem el. (TJgy van! a szélsöbalóldalon,) Egyebekben a határozati javaslatot elfogadásra ismét ajánlom. (Elénk helyeslés és éljenzés a szélsöbalóldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház! (Halljuk!) Sajnálom, hogy ismét kénytelen vagyok a t. ház figyelmét igénybe venni; rövid időre szándékozom tenni; de egy kis replikát azokra, a miket most hallottam Barta Ödön t. képviselő ur részéről, a kivel, mint kiváló elmeéllel biró féi'fiuval én mindig szívesen vitázok, akár itt, akár a pénzügyi bizottságban, magamtól meg nem tagadhatok. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur szememre veti, hogy én az ő határozati javaslatát miért nem fogadom el, holott abban oly dolgok vannak, a miket ő megvárt volna, hogy a magam részéről magamévá tegyek; mert ott van szó Dalmáczia visszacsatolásáról, ott van sző Bosznia és Herczegovina megszállott tartományok adminisztrácziójáról, költségvetéséről, zárszámadásáról és a közös aktívákról, a melyek mind oly dolgok, a mikről elvárta volna, hogy a magyar kormány abban az értelemben tegye magáévá, mint a hogy azok javasolva vannak. Nem csodálkoznám e szemrehányáson, ha ón csak egyszerűen kicsinylőleg nyilatkoztam volna erről a határozati javaslatról, vagy pedig olyan nomenklatúrával jeleztem, volna ezt a határozati javaslatot, mint a minővel megtisztelt az én t. barátom engemet és ezt a javaslatot, a melyet képviselek, hogy ez gonosz, mert ezzel méltóztattak megtisztelni; de én, irne, mégsem jajdultam fel. Mondom, ha ilyet tettem volna én is, végre is érteném. . . . Barta Ödön: Idéztem! Idézet volt! Széll Kálmán miniszterelnök : Magáévá tette az idézetet, az auktort, a kire esküdött: Pichler urat, (Derültség jobbfelöl.) Hát kérem, én mégsem jajdultam fel felette és nem éltem retorzióval; a határozati javaslatot nem szóltam le, nem kicsinyeltem. Csak azt mondtam, hogy ebben a határozati javaslatban követeltetnek részben oly dolgok, a melyekre nézve megadtam a kellő felvilágosítást, részben oly dolgok, a melyek aktualitását nem ismerhetem el, részben olyanok, a mikben eltérő módon konkludál előadásának egyes pontjaiban azoktól, a miket én voltam bátor itt előterjeszteni és védeni. Ezért nem fogadtam el. Nos ez, engedelmet kérek, teljesen jogos álláspont. Ha én mindenben nem tehetem magamévá az ellenzék felfogását, ez nem azt jelenti, hogy én repudeálok mindent, a mi onnan jön. Az ellenzéknek az a feladata és a parlamenti életnek az a sava, és az ellenzék működésének az adja meg a jogosultságát, a mellett, hogy ellenőriz; hogy a jövő kérdéseit itt-ott, ha nem is aktuálisak, ha nem is olyan természetűek, hogy rögtön realizálni lehetne azokat, felveti, vitatja; hogy tisztázza a kérdéseket, hogy odaveti azokat. Krasznay Ferencz: Ez helyes! De miért