Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-111

111. országos ülés 1902 május 10-én, szombaton. 397 szakszerűen áttérni. Miről van itt szó? Itt arról van szó, vájjon megengedjük-e azt, hogy Boszniának és Herczegovinának a nyugati irányban, tehát az Adriai-tenger felé kaput nyissunk, a melyen keresztül Bosznia forgalmának kétharmad része lebonyolítást fog találni, és hogy ezen nagy engedménynyel szembeállithatjuk-e azt az előnyt, a melyet mi a samácz-doboji vonalnak széles vágányuvá kiépítésével nyerünk. Erről van szó, minden más dolog mellékes és esak a lényeget homályosítja el. Az sem lényeges, hogy egyszerre lesz megnyitva a samácz-doboji vonal. A fő kérdés az, mivel tudjuk ellensúlyozni azt a veszteséget, a mely az arzanói vonal kiépítésével bennünket ér. Azt hiszem, a t. miniszterelnök ur is tudja, hogy az arzanói vonalat nem most követelik először odaát, hanem hogy követelték azt Wekerle alatt és Wekerle előtt is, azután meg Bánffy alatt és ezek a miniszterelnökök sohasem mentek bele ezen vasutak kiépítésébe, mert nagyon jól tudták, hogy ez egész más irányt ad majd Bosznia és Herczegovina közgazdasági fejlődésének és tudták, hogy ha egyszer bizonyos irányban megindul a kereskedelem, ugy azt azután igen nehéz még kompenzácziókkal is a mi közgazdasági érdekeinknek megfelelő útra terelni. Már most abba, a mit egy pár miniszterelnök megtagadott, a t. miniszterelnök ur most belement azon az áron, hogy a samácz-doboji vonalat széles vágányuvá kiépithetjük. A miniszter ur igen jó pénzügyi kapaczitás. Elismerem, hogy ezen a téren nagy szakismerete van, de azt hiszem, hogy ha a t. miniszter ur e kérdésben tudásához fordult volna, akkor lehetetlenség, hogy be ne látta volna, hogy a mit mi viszonzásul kapunk, az csak részben ellensúlyozza az arzanói vonal kiépítésével minket érő veszteséget. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) A ki ismeri a viszonyokat és tudja, hogy micsoda veszteség ránk nézve az az arzanói vonal, az nem nyugszik bele abba, hogy ennek ellenében Dobojig széles vágányu vasút építtessék, onnan Szerajevóig pedig továbbra is keskeny vágányu vasút legyen. Hiszen ezzel csak az átrakodás van áttéve Bródból Dobojra és ez a 37 kilométernyi különbség, azt hiszem, a miniszterelnök ur véleménye szerint sem ellensúlyozhatja azt a veszélyt és kárt, melyet nekünk az arzanói bekapcsolás okoz. Széll Kálmán miniszterelnök: Nehéz hegyi pálya fogaskerékkel! fölajor Ferencz: Az nem határoz. Az osztrákok ezzel kezükben tartják az irányítást Trieszttől Bosznia közepéig és ezzel lefoglalják maguknak Bosznia legnagyobb részének közgazdasági forgalmát ; nekünk pedig nincs módunkban, hogy legalább némileg ellensúlyozzuk ezt az állapotot. Nem Dalmácziának, hanem az osztrák kereskedelemnek és közgazdaságnak áll ez érdekében. Én ezt a féltett összeköttetést, a mely annak idején, mikor a lapokban felmerült, lázba hozta egész Magyarországot, nem látom eligazítva azzal, hogy az átrakodás egy pár kilométerrel tovább tétetik. Ilyen, közgazdaságunkra nézve sérelmes, nagy dologban a megfelelő egyenértéket kell keresni. A miniszterelnök urnak magának kellett volna megállania a lábán, és nem engedni, az ország szomorú közgazdasági viszonyaira való tekintettel, addig, a míg aszerajevói széles vágányu összeköttetés létre nem jő. Mert, t. ház, a közgazdasági téren uralkodó nagy nyomorúságunk mellett gondoskodnunk kell utakról, a melyek bennünket törekvéseinkben részben legalább támogatnak. Széll Kálmán miniszterelnök (amint helyéről távozik): Nem megyek el! Itt maradok! (Élénk derültség. Halljuk! Halljuk!) Major Ferencz: T. ház! Ha ez az arzanói kérdés nem volna, és ha az osztrákok ezt nem kívánták volna: kérdem a t. miniszterelnök úrtól, elzárkózhatott volna-e attól a követelménytől, hogy ez a vasút széles vágányuvá építtessék ? Kérdem a t. miniszterelnök úrtól, a kit én szakembernek tartok, hogy elzárkózhatott volna-e ettől a követelménytől, a melyet 21 év óta sürgetnek ? Vájjon nem kellett volna-e a miniszterelnök urnak az arzanói vonal nélkül is követelnie, ezen létérdekünkre nézve fontos vasútnak széles vágányra való kiépítését? Hiszen ez egy erkölcsi öröksége a t. miniszterelnök urnak; egy erkölcsi kötelezettség, a melyet be kellett volna váltania az arzanói összeköttetés nélkül is. Én figyelmen kívül hagyom azt a veszélyt, a melyet az arzanói összeköttetés okoz ; tisztán érdekünkre vonatkozólag térek erre ki, és azt mondom, hogy a t. miniszterelnök urnak igenis minden eszközt meg kellett volna ragadnia arra, hogy a magyarságnak ezt a kívánságát teljesítse. (Helyeslés balfePjl.i És azt kérdem én, t. miniszterelnök ur, (Mozgás. Elnök csenget.) hogy nekünk talán nincs jogunk azt követelni, hogy a tizenkettedik órában széles vágányu összeköttetést kapjunk Szerajevóval ? Kérdem, micsoda áldozatokat hoztunk mi már Boszniáért? Tudjuk, hogy az okkupáczió költsége mennyi kiadást okozott; hogy azóta mennyivel járulunk évente Bosznia kiadásaihoz; hogy a katonaság részére, a mely Boszniát megszállva tartja, mennyi pénzt költünk, és ki veszi hasznát? Nem mi, a kik a quótát fizetjük, banem Bosznia, Mi a katonaság külön költségeihez hozzájárulunk a delegáczióban körülbelül 7 millió koronával, és az az egész összeg, a melyet az okkupáczió folytán odaköltünk, s a melyet a megszálló hadseregre fordítunk, a mi zsebünkből fizettetik és ott költetik el, tehát nekünk igenis jogunk van hozzá, hogy követeljük legalább is azt az előnyt, hogy a magyar államvasutak utján egyenesen a fővárossal, Szerajevóval összeköttetésbe jöjjünk. Nem áll az, hogy itt pénzügyi tekintetek szóba jöhetnének. A t. miniszterelnök ur, mint pénzügyi ember, jobban tudja ezt nálamnál, mert a szerajevói vonal kiépítésére mindig akad tár-