Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-111

111. országos ülés 1902 május 10-én, szombaton. 395 el, mint hogyha azt mondjuk, hogy mi majdan valamikor meg fogjuk építeni azt, a vonalat, ti adjátok csak meg a csatlakozást? (Ugy van! Ugy van! jobbról.) Törökország ez esetben bizonyára azt mondaná: hogyha majd meglesz a vasútvonal, akkor majd beszélünk róla. Én azt hiszem, hogy ha akarjuk azt a vonalat, melyet mindnyájan akarunk és a melyet 1881-ben a képviselőház szükségesnek jelentett ki és a melyet a t. képviselő ur határozati javaslatában és minden beszédében sürget: sokkal hamarabb el fogjuk azt érni ezzel a törvénynyel, mint hogyha ezt a javaslatot egyszerűen elvetjük. (Helyeslés és tetszés jobbról.) Azt mondja a t. képviselő ur, mit akarom én 60 évre megterhelni Boszniát, mit akarok az annekszióval, hát — azt mondja — 60 évig akarunk mi ott maradni? Én azt hiszem, igen, mi akarunk és fogunk is ott maradni. De hogyan vetheti ezt szememre a t. képviselő ur, mikor abban a határozati javaslatban, a melyet pártol, azt olvasom, hogy az annekszió iránt pedig tegyünk minél előbb előterjesztést? (Ugy van! Tetszés jobbfelöl. Zaj a szélsobaloldalon.) Hiszen a képviselő urak előbb akarják, mint én, mert sürgetik. Én kijelentettem tegnap, hogy erre vonatkozólag állást foglalni még nem lehet internaczionális tekintetekből. (Helyeslés jobbfelöl. Zaj a szélsiíbaloldálon.) így néznek ki az objektív kritika világánál azok az ellenészrevételek. Azért kérem a t. képviselőházat, méltóztassék a javaslatot elfogadni. (Zajos helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Szavazás előtt szólhat még az _előadó, továbbá Major Ferencz és Barta Ödön képviselő ur, a kik tíz aláírással ellátott ellenindítványokat nyújtottak be. Az előadó ur nem kíván beszélni. Szólásra következik Major Ferencz képviselő ur. Major Ferencz: T. képviselőház! (Zaj a jobboldalon.) Sajnálatos dolog, hogy a mikor fontos kérdésekről van szó, akkor a miniszterelnök ur beszéde után kimennek a képviselő urak. nemhogy ilyen fontos kérdéseknél az ellenérveket meghallgatnák. Akkor aztán igen könnyű babérokat aratni, ha azok jönnek mindig ide, a kik nem hallották soha az ellenzék ellenérvét. (Ugy van ! Igaz ! a baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen én itt maradok! Major Ferencz: Tudom, miniszterelnök ur, de ilyen fontos kérdés megérdemelné, hogy az ellenzéki szónokok érveit a többség meghallgassa, ne pedig egyszerűen csak szavazásra szorítkozzanak. (Helyeslés a néppárion. Zaj a jobboldalon.) T. képviselőház! Azzal a higgadtsággal és azzal a tárgyilagossággal, a melylyel közgazdasági kérdések iránt erről a helyről mindig viseltettem, akarok most is válaszomban élni és igyekezni fogok tudásom és ismereteim alapján a t. házat meggyőzni arról az igazságról, a mely az én határozati javaslatomban le van fektetve és azokról a nagy érdekekről, a melyek ezen javaslattal kellőleg megóva nincsenek, továbbá arról, hogy nincs elégtéve azon határozatnak, a mely 21 év előtt hozatott és a mely határozatnál maga a t. miniszterelnök ur is részes volt, mert tagja volt a pénzügyi bizottságnak és igy hozzájárult a ház azon határozatához, melyet mindnyájan ismerünk és a melyet előbbi beszédemben is szorul-szóra idéztem, hogy t. i. a ház elhatározta, hogy ezen keskeny vágányu vasútvonal Szerajevóig minél előbb széles vágányaivá építtessék át. T. képviselőház! Mielőtt rátérnék a t. miniszterelnök ur érveire, legyen szabad egy megjegyzéssel élnem Krecsmarik t. képviselőtársam beszédére, a mennyiben ő vonatkozást tett az én beszédemre és azt helyreigazítani igyekezett azáltal, hogy tulajdonképen nem az az oka Törökországban a mi közgazdasági érdekeink visszaszorításának, hogy ott a német politika bojkottál bennünket, hanem oda magyarázta ezt, hogy igenis, a német kormánynak és magának a német császárnak kijelentései azok a vonzerők, a melyek tulajdonképen a német politikának ott szabad teret nyitnak és bennünket onnan kizárnak, T. képviselőtársam, azt hiszem, nem tudná azt senki bebizonyítani, hogy a mi államunk valaha vagy bármikor az utóbbi időben a törökök iránti ellenszenvének adott volna kifejezést, sőt ellenkezőleg, ugy a társadalmi életben, mint_más téren mindenkor a szimpátiának, a szeretetnek adott kifejezést és ennek élő jréldája épen az a kímélet és figyelem, a melylyel ma is az ozmánok iránt Boszniában viseltetünk. Ez igazolja, hogy mi semmikor, semmi körülmények között az ujabb időben ellenszenvet nemcsak nem szítottunk, hanem igenis barátságot fűztünk a török nemzettel szemben. Ez volt tulajdonképen a magyar politikának az utóbbi időben alfája és ómegája. Azok tehát, miket én a német aknamunkára megjegyeztem, nem ebben, hanem igenis abban keresendők, a mit én kifejtettem előbb beszédemben, hogy Kémetország a hármasszövetség bázisát kihasználva, (Igaz! Ugy van! a néppárton.) minden tényt, a mely bennünket Törökországhoz fűz és minden dolgot, igy a krétai bonyodalmat is felhasználta ellenünk, hogy szítsa Törökország ellenszenvét és ez már annyira fokozódott, hogy csak a ki ismeri és lent járt ott, az tudja, hogy micsoda különbség van a 10 év előtti és a mai viszonyok között. 10 —15 évyel ezelőtt még a legnagyobb szimpátiák uralkodtak ottan irányunkban, ma pedig ép az ellenkezője nyilvánul. A németek a hármas-szövetségnek a jó voltát és védő kezét eléggé kiélvezték a múltban, a mikor a revánzs viharát elhárítottuk fejők fölül, mit most azzal hálálnak meg, hogy minden módon Törökországból ki akarnak bennünket közgazdaságilag űzni. (Igaz! Ugy van! a néppárton.) 50*