Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.
Ülésnapok - 1901-110
308 110. országos ülés 1902 május 9-én, pénteken. zsákmányolást ki ne terjeszsze ott Ausztria a a mi kárunkra és hogy megóvassék a veszélytől, a mely Magyarországot osztrák részről oly érzékenyen fenyegeti. Nem értettem, és ezért szóvá is teszem gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársam argumentumát, a melyet ugy fejezett ki, hogy egyezséget kellett kötni ebben a kérdésben, de oly egyezséget nem követelhetünk, a melyben mi Ausztriától csak követelünk, és semmit sem adunk. Ki tervezett ily egyezséget? Ki akarta, hogy Ausztria ne kapjon semmit ? Honnan és miből adományozzunk mi? Mit? Kiért? Mi czimen ? Mi megegyezhetünk ugyan bizonyos közösérdekü, vagy közösen érdeklő intézmények létesítésére nézve, de nem adományozunk. Ok szabadon létesithetnek, a mit akarnak. Ha a mi érdekeinket sértik, érvényesítjük a magunk befolyását, a mennyire lehet. De nem adományozhatunk tartományokat. És Magyarországon legalább tudtommal, senkinek sem volt esze ágában sem olyasmit létesíteni, a mi Magyarországon érdekeit előmozdítja, a másét meg sérti. Különben, a jog terén qui iure suo utitur, neminem laedit, a ki a maga jogával él, az ellen senkisem panaszkodhatik, hogy az ő jogát sérti. Más körülmények között első sorban kellett volna foglalkoznom, — mert hiszen ezt érzi mindenki legjobban az országban, — mondom, előzőleg kellett volna foglalkoznom azzal a kérdéssel, hogy pénzügyi tekintetben mily hatása van a javaslatnak. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Csak az igazság kedvéért és nem azért, hogy ebből erőt merítsek a támadásra, felemlítem a t. ház előtt, hogy ez a javaslat 1901. november hóban be volt nyújtva, 1902. februárban már Ausztriában tárgyalták, 1902. április második felében a pénzügyi bizottság három tagja elnöki hozzájárulással és engedélylyel távol volt, szabadságolva volt. A pénzügyi bizottságnak véletlenül három szélsőbaloldali tagja. És a t. kormány, nem mondom, hogy egyedül felelős érte, de mindenesetre hozzájárult ahhoz, hogy ez a javaslat oly időben tárgyaltassék, a mikor a szélsőbaloldalról oda beküldött három bizottsági tag szabadságon volt. Nem vonok le ebből semmi mást, csak azt a mentséget, hogy a pénzügyi bizottságban ez a javaslat ellenzéki oldalról nem részesült oly széles megvitatásban, mint a milyent megérdemelt volna; mert hiszen két bizottsági tag mindig kevesebb argumentumot hoz fel, kevesebb ellenállást bir kifejteni, mint öt. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mentségül szolgál ez nekem is, hogy most a javaslattal bővebben foglalkozom, mert én is azok közé a szerencsések közé tartoztam, a kik szabadság czimén a javaslat bizottsági tárgyalásából kizárattak. Most, t. ház, ezen előzmények után méltóztassék megengedni, hogy pénzügyi téren azt a kérdést intézzem a t. kormányhoz, hogy a befektetések, a melyek Bosznia-Herczegovinában történnek, Ausztria és Magyarország érdekében történnek-e ? Ha Ausztria és Magyarország érdekében történnek, hogy egyeztetheti össze a magyar kormány a pénzügy terén is szem előtt tartandó állami rezonnal, — hogy ugy szóljak, mert ethikáról pénzügyekben mégis nehéz beszélni — mondom, hogyan egyeztetheti össze az állami rezonnal, hogy ezek a beruházások bosnyák költségen létesíttetnek? Széll Kálmán miniszterelnök: Micsoda? Barta Ödön: Kérem, ha nem bosnyák költségen létesülnek, akkor azt kérdezem, miért nem tárják fel őszintén a t. kormányok, különösen a mi magyar kormányunk a helyzetet, hogy pénzügyi eredménye e javaslatnak mi lesz és hogy mennyivel terhel ez meg minket államháztartásunk és mérlegünk szempontjából. Ez egy nagyon nehéz kérdés és én leszek bátor ezt a kérdést elemezve a t. ház előtt bemutatni, hogy kitűnjék, micsoda óriási vagyoni erőfecsérlés fekszik és mennyi fikezió rejlik az ilyen módon való gazdálkodásban. Azt mondják, hogy ezen javaslat szerint létesítendő vasút nem jár a magyar állam pénzügyeinek megterhelésével és ezt Ausztriával is elhitették már. Ebben paritás alapján állunk. Nem jár megterhelésével önök szerint azért, mert Bosznia és Herczegovina ezt saját jövedelméből fogja törleszteni. Most itt vagyunk ennél a bizonyos kérdésnél. (Halljuk! Halljuk!) Bosznia és Herczegovina adminisztrácziójának pénzügyi eredményeit elénk terjeszti a t. kormány javaslata és illetve a pénzügyi bizottság jelentése mellékletében, egyrészről a vasutak, másrészről pedig az államháztartási előiráayzatok és fedezet tekintetében. Mikor mi szükségletről és fedezetről beszélünk és arra hivatkozunk, hogy ez előirányzat szerint ennyi vagy annyi, a t. pénzügyminiszter ur azt szokta mondani azoknak, a kik kérdést intéznek hozzá, hogy a zárszámadási eredményt tessék nézni és nem az előirányzatot, mert hiszen a zárszámadás mutatja meg a valódi eredményt. Hát, t. miniszter ur, a pénzügyi bizottság jelentéséhez csatolt bosnyák mellékletben, melyet nem a kormány mellékelt ugyan, hanem a pénzügyi bizottság pótolt, — hogy hol szerezte, azt nem tudom, — méltóztatik látni, hogy mi van benne irva? Előirányzat és fedezet. Ebből az következik, hogy nekünk tiszta és világos betekintésünk Bosznia ós Herczegovina háztartásába nincs. Magyarország parlamentje fizet, megterheli pénzügyeit és hitelét, szentesit intézkedéseket, melyek az országra óriási megterheléssel járnak, de betekintést a fedezet kérdésébe nem nyújtanak, zárszámadásokat elé nem terjesztenek, nem adnak módot arra, hogy a mint előbb a közigazgatás kérdésénél említettem, a közigazgatás irányelveinek megbeszélésén kivül az egész ország adminisztrácziójának végrehajtásába oly befolyást gyakoroljon, a milyenhez feltétlenül jogunk van. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mi nem látjuk, hogy, Bosznia és Herczegovina mit akar, eltekintve attól, hogy az