Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-110

110. országos ülés 1902 május 9-én, péntekeu. 363 gegangen ist; sondern dass die bosnisch-herzegowinische Verwaltung die Anregung und den Antrag zur Aufnahme dieser Linie in das Programúi gégében hat«. A bosniseh-herzegowiniscbe Verwaltung, — vagy a mint Ausztriában kissé malicziózusan nevezni szokták: »Der Verweser Bosniens« — az a bosnische Verwaltung a közös minisztérium expoziturája, illetőleg egyik szerve, és annak szerve csak; más nem jogosította fel erre soha, mert a mi törvényeinkben bosnisch-herzegowinische Verwaltung csak a vasutakról szóló rendelkezésekben fordul elő. Wittek vasúti miniszter tehát azt mondja, — a t. előadó urnak nagyon jó lesz ezt megjegyezni — hogy nem magyar vivmány az, hogy ezt a samáez-doboji vasutrészt beillesztették a tervezetbe. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem azt mondja! Majd leszek szerencsés megmondani! Barta Ödön: Szószerint itt van, ezt nem lehet megezáfolni, t. miniszterelnök ur, itt van a kezemben a hiteles napló! Széll Kálmán miniszterelnök: Szószerint nem azt mondta! Barta Ödön: Azt mondja, hogy a mily nagy mértékben az osztrák kormány érdeme az, hogy a bugojnó-arzanői vonal bevétetett és megvalósul, annyira nem a magyar kormány érdeme az, hogy bevétetett a samácz-doboji vonal, mert a bosnisch-herczegowinische Verwaltung kezdeményezése és óhajtása folytán jutott az be a javaslatba., Én, t. ház, szégyellem, mikor ilyet olvasok, és ha ez igaz, akkor szégyenpirt kell, hogy minden magyar hazafinak az arczába kergessen az a tény, hogy egy osztrák szakminiszter igy vágja le még azt a föltevést is, mintha e javaslatban magyar érdek, vagy befolyás érvényesült volna, (JJgy van ! JJgy van! a szélsobalóldálon és a néppéirton.) Széll Kálmán miniszterelnök: Fölösleges a szégyenkezés! Majd megmagyarázom! Barta Ödön: Hogyha a t. miniszterelnök ur azt hiszi, hogy miniszterek bizonyos hangulatok keltése végett valótlanságokat is állithatnak; én ezt nem akartam és nem akarom feltételezni! Széll Kálmán miniszterelnök: Azt nem mondottam ! Ne tessék előre jósolni, hogy mit fogok mondani! Tessék bevárni! Barta Ödön: Hallottam a t. miniszterelnök ur megjegyzését, de nem bocsátkozom most annak vitatásába. Nagyon fogok örülni, ha a t. miniszterelnök ur, a parlament előtt oly nyíltan, a mint Wittek ezt a vádat emelte, illetőleg ezt a szégyent reánk hárította, azt ép olyan nyíltan vissza is fogja hárítani és be fogja bizonyítani, hogy az alaptalan. Büszke leszek rá, hogy a t. miniszterelnök urnak alkalmat adtam arra, hogy ezt a vádat visszaháríthassa, Széll Kálmán miniszterelnök: Az iránt legyen nyugodt a t. képviselő ur. Barta Ödön: Méltóztatik tudni, t. képviselőház, hogy azok is, a kik az 1867 : XII, t.-cz. iránt lelkesednek — és itt legjelesebb közjogászainkat is beleveszem — ezt az 1867 : XII. t.-czikket »a jogi biztosítékok minimumának« tekintik. (Igaz! JJgy van! a szélsobalóldálon.) Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy mi, a kik azt ellenezzük és ellenezni is fogjuk mindig és a kik annak káros voltát és rossz következményeit annyiszor, ahányszor arra alkalom adatott, mindig hangsúlyoztuk, hogyha mi ilyen javaslat tárgyalása alkalmával ezen jogi biztosítékok minimumának érvényesülését a legszigorúbban követeljük és ebben a megalkuvás terére lépni nem akarunk. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Emiitettem, hogy az 1880 : VI. t.-ez. a vasutakra és hasonló kezdeményezésekre bizonyos fentartással élt, melyet nem akarok szószerint idézni; a ki a törvényt olvasta, ismeri úgyis. A t. előadó ur is tetszelgett magának abban a szerepben, hogy itt a kormánynak himet varrjon azért, mert sikerült a vasúti javaslatba bevenni valamit, a mit az osztrákok hevesen elleneztek. Leszek bátor és alkalmat nyújtok a t. miniszterelnök urnak, hogy ezt a babért mentse meg, védje meg Wittekkel szemben .. . Széll Kálmán miniszterelnök: Mit védjek meg ?! Barta Ödön: Ezt a babért! Széll Kálmán miniszterelnök: Melyiket? Barta Ödön : A melyet azzal szereztek, hogy ezt az u. n. magyar vonalat, a melyre majd később ismét rátérek, a vasúti javaslatba bele lehetett hozni, védje meg, mondom, ezt a babért Wittekkel szemben. De térjünk vissza az 1880 : VI. t.-czikkre. Az 1880 : Vl. t.-cz. fen tartja a magyar kormánynak azt a kétes értékű jogát, hogy a boszniaherczcgovinai kormányzat irányának és elveinek megállapítására vonatkozó tanácskozásokban részt vehessen, A dolog igy áll. Az 1880: VI. t.-czikkben egy közigazgatás van inaugurálva, közvetlenül az; okkupáezió befejezése után, a melyben a magyar állam szuverenitása egyenesen háttérbe szorul, a magyar állam kormányának közigazgatási jogköre, felelősége teljesen el van homályosítva, (ügy vaui JJgy van! a szélsobalóldálon.) és tönkre van téve az 1867: XII. t.-cz. 37. §-ának az a rendelkezése, a mely szerint a közös kormány minden néven nevezendő, a két állam bármelyikének bármely belviszonyaira vonatkozó rendelkezési jogtól el van tiltva. (JJgy van! JJgy van! a szélsobalóldálon.) Ha ez igaz, t. ház, akkor ennek a törvénynek, a mely most törvényjavaslat alakjában előttünk fekszik, első szakasza nem szavazható meg a magyar törvényhozás által, mert ez megint arról beszél, hogy felhatalmaztatik a kormány, hogy Bosznia és Herczegovina kormányának — a milyen nem létezik, a milyent közjogunk nem ismer (JJgy van! JJgy van! a szélsobalóldálon.) — beléje*