Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.
Ülésnapok - 1901-98
28 98. országos ülés 1902 április 23-án, szerdán. gezhetné el ezt a dolgot. Tudjuk azt, hogy vannak jószágtestek, a melyek csak telekkö'nyvileg fingált egységet képeznek. Száz parczella együtt, ha egy I-t tesznek eléje, akkor egy jószágtestet képez, azt csak egységesen lehet eladni, megterhelni. Most már, ha, mondjuk, meghal a tulajdonos, az örökösei nem akarnak tovább gazdálkodni, szivesen eladnák, de egységesen nem lehet eladni. A parasztság megvenné parczellánkint, olyan parczellánkint, a milyenek a kataszteri térképen, a valóságban a földön vannak, és a telekkönyvbe is be vannak vezetve, azonban a jószágtest fingált egységessége akadály. Kénytelen tehát előbb egy végtelen nehéz elaborátumot véghezvinni, mérnöki rajzokat bemutatni, a közigazgatási hatósági jóváhagyást kinyerni és csak azután kapja meg az engedélyt a szétosztásra. Ezt egy ember, már t. i. egy paraszt vevő, nem csinálja meg. Sok parasztot nem lehet összehozni, mert mindegyik fél a költségtől. Azt a latitüdöt tehát meg lehetne adni mindegyik tulajdonosnak, — ha nagy közérdek nem szól ellene — és hogy ha ő maga kéri ezt a telekkönyvnél, akkor oldassák fel a telekkönyvi jószágtest az egységességtől, és a mint be van vezetve, parczellánkint engedtessék meg, hogy az a birtok eladassák vagy megterheltessék. Mohay Sándor: Most is lehet. Simonyi-Semadam Sándor: Mondom, hogy lehet, csak milyen módon. Egyszerű kérvénynyel nem lehet. Plósz Sándor igazságügyminiszter : Ha nincs megterhelve, akkor lehet, Simonyi-Semadam Sándor: A telekkönyvi rendezésnél tehát nagy figyelmet kellene fordítani arra is, hogy a telekkönyv ne legyen az a merev, német regisztráló fórum. Ott lehet valamit kérni, azt azután szabad elutasítani, punktum. Plósz Sándor igazságiigyminiszter: Én már mondtam! Simonyi-Semadam Sándor: Lehetne minden forma nélkül, sommás tárgyalással oly nagy dolgokat elintézni, a melyek horribilis pénzébe kerülnek a szegény népnek, és nem tudja megcsinálni, mert nincsen pénze, hogy ügyvédhez menjen. A végrehajtási törvény egyike azon törvényeknek, a melyek nagyon megérettek arra, hogy megváltoztattassanak. Beszólt erről előttem szóló Bakonyi Samu t. képviselőtársam, és ha jól emlékszem, Neumann Ármin t. képviselőtársam is. Azonban egyet elmulasztottak felhozni, a mit pedig én szeretnék a miniszter ur figyelmébe ajánlani. Azt hiszem, mindnyájan átérezzük helyességét annak, hogy ne kelljen a végrehajtást kérni, mikor az ítélet jogerős, (Ugy van! a néppárton.) Mert ezzel csak költségszaporitás jár. Az exequáturt rá lehet ütni egy stampigliával is az ítéletre, ezt a végrehajtónak kiadni és a végrehajtó által foganatosíttatni. De ez nem elég, hanem a végrehajtó legyen köteles minden további eljárást is folytatni, és csak ha az ember megszüntetné, vagy korlátozni akarja az eljárást, akkor kelljen ezt közölni vele. Most végrehajtást kell kérni a bíróságnál, azután a végrehajtónál jelentkezni kell, a végrehajtást foganatositani kell, meg kell várni, mig visszajön a végzés, újra kell kérni az árverés kitűzését, annak a jogerejét meg kell nézni, aztán köteles az ember jelentkezni, ha meg akarja tartani az árverést. Ez abszurdum. Ez mind pénzbe kerül és minek azt a szerencsétlen adóst ennyi költséggel megterhelni. Nagyon nagyfontosságú mit egyik képviselőtársam már említett, hogy a létminimum állapíttassák meg (Halljuk! Halljuk!) nemcsak az ingóságban, hanem az ingatlanban is. Mert ezzel, azt hiszem, hogy nemzeti érdeket szolgálunk és elejét veszszük talán némileg a kivándorlás azon részének, a mely tisztán elszegényedésből és kényszerűségből történik. Az ingatlanok árverése még sérelmesebb, mert ott költséget még nagyobb mértékben lehet csinálni, ott az árverési kérvényt külön kell beadni, adóbizonylatot kell szerezni, árverési feltételeket kell csatolni, és azután, horribile dictu, ilyen szörnyű nagy funkeziónak, az árverésnek megtartásához, a bíróság mai nap nem végrehajtót, hanem közjegyzőt küld ki, csak azért, hogy az eljárás drágább legyen. Én azt hiszem, hogy az ingatlanok árverésénél ez a sok felesleges formalizmus mellőzhető. Azután tessék elképzelni, hogy az ingatlan eladatik az árverésen, akkor vannak utóajánlatok, vagy nem sikerült az árverés, akkor újra kell kérni egy uj árverési terminust, holott az első árverést elrendelő végzésben mindenről lehetne provideálni: ki lehetne mondani, hogy vevő hiányában megtartatik a második árverés, és elő lehet irni esetleg a harmadikat, akkor azután nem kellene mindig uj árverést kérni ós uj költséggel terhelni és szaporítani az adót. A végrehajtók kérdése fekszik legközelebb a végrehajtás eljárásánál. Itt azt mondotta képviselőtársaim egyike, hogy a végrehajtóknak — értvén a pesti végrehajtókat ez alatt — 6000 forintnyi jövedelmük van. Nessi Pál: Volt! Simonyi-Semadam Sándor: Én ugy tudom, hogy volt 12—14.000 is. Én e kérdésben egyet hiánylok. Én már voltam oly bátor az igazságügyminisztertől megkérdezni korábban, hogy van-e statisztikája a végrehajtásokra nézve. Azt volt szíves felelni, hogy ugy is eleget szidják a statisztikáért, hát ezt már nem csinálja meg. Ne méltóztassék rossz néven venni, nagyon sok felesleges statisztikát csinál a bíróság, ez azonban azon szükséges statisztikák egyike, a melyikből megtudnók állapítani, hogy a végrehajtásoknál végrehajtóknak fizetett dijak mily pénzösszeget értek el és meg vagyok róla győződve, hogyha azt egy harmadára redukálnók és bélyegekben fizetné ezt az al- vagy felperes, ebből a pénzből nagyobb fizetéssel lehetne az egész országban a
