Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-103

103. országos ülés 1902 április 29-én, kedden. 181 maga észrevételeit előadni. De t. képviselőtársam rám vonatkozólag méltóztatott egy kijelentéssel élni, a melyre csak azért, hogy ez a kérdés minél hamarább tisztába jöjjön, —• gondolom, nem kifogásolja az én t. képviselőtársam, hogy ez igy helyes . . . Tóth János: Kérem, köszönettel veszem! Széll Kálmán miniszterelnök : . . . nekem kell és gondolom czélszerü azonnal megadni a választ. (Ralijuk! Halljuk!) A t. képviselő ur szives volt engem mulasztással vádolni, mondván, hogy én kötelességmulasztást követtem el abban, hogy a minisztérium összealkotásának ügyében nem gyakoroltam a magam kellő befolyását, a melyet a törvény előir, azon esetből kifolyólag, a melyet felemiitett, midőn báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter ur azzal a gondolattal foglalkozott, hogy ő az én és mindnyájunknak sajnálatára a honvédelmi tárczát elhagyja. Kifogásolja az én t. képviselőtársam, hogy egy irat jelent meg ő Felségétől, a mely nem volt ellenjegyezve és ebben volna az én mulasztásom. Én ismerem a magam kötelességeit — legyen arról meggyőződve a t. képviselő ur — arra nézve, a mik megilletnek a minisztérium összealkotásának kérdésében, hogy minden, a minisztérium átlagát illető ügyben, hogy ki tagja a kabinetnek, ki nem, kellő előterjesztést ő Felségének a miniszterelnök köteles tenni és ő Felsége ezen ügybeli elhatározását a miniszterelnök javaslatára, az ő tanácsára teszi, és természetes az ő előterjesztése folytán az ő ellenjegyzésével rendeli el. Csakhogy ón — ebben az esetben is eltérő a véleményem a t. képviselő úrétól — megtartottam ezt a kötelességet, a melyet ismerek, mert nem történt olyan, a miben mulasztás volna az én nézetem szerint. Én nem jegyeztem ellen az iratot, a melyet ő Felsége báró Fejérváryhoz intézett, és azért nem jegyeztem ellen, mert az nem volt a miniszterhez intézve és én akkor követtem volna el mulasztást, akkor követtem volna el kötelességteljesitésről való megfeledkezést, ha azt ellenjegyeztem volna. Mert lemondás nem történt; a lemondás ténye nem forgott fenn, a lemondás elfogadásának, vagy el nem fogadásának, felmentésnek vagy fel nem mentésnek ténye egyáltalában nem forgott fenn. Egyszerűen az történt, hogy báró Fejérváry azzal a gondolattal foglalkozott, hogy ő elhagyja a miniszteri széket, beadja esetleg lemondását, és ebben az ügyben intézett ő Felsége nem a miniszterhez, hanem báró Fejérváryhoz egy iratot, a mely irat nem. lett ellenjegyezve, nem is lett volna helyes, hogy ellenjegyeztessék, mert nem volt semmi lemondás elintézésének, vagy el nem intézésének kérdése. A hivatalos lapban nem is jelent meg ugy, a mint rendelet meg szokott jelenni, mert áll az, — hiszen nagyon jól tudom és követem is — hogy semmi rendelet nem érvényes ellenjegyzés nélkül, de nem is ott jelent meg, a hol a rendeletek megjelennek, hanem csak közölve lett a nem hivatalos részben. (Zaj és felkiáltások a szélsöbaloldalon: Minek ?) Tehát nem történt semmi, a mi az 1848: III. törvényczikk rendelkezéseit még csak a legtávolabbról is érintené, és akkor történt volna mulasztás és helytelenség, ha én azt az iratot, a melyhez a legfőbb hadúrnak teljes joga volt, ellenjegyeztem volna a magam részéről, a mit én nem tehettem és nem is akartam tenni. így áll ez a kérdés. Igen egyszerű, világos, természetes és nem gondolnám, hogy ez hoszszabb diskussziót igényelne. Mindenki előtt, nézetem szerint, tisztán áll, hogy itt nem egy, a minisztérium összealkotását illető legfelsőbb rendeletnek kibocsátásáról, hanem egy egészen más természetű iratról volt szó. Ezeket tartottam szükségesnek a t. képviselő ur által felvetett kérdésre azonnal kijelenteni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: T. ház! iSTessi Pál képviselő urnak adtam személyes kérdésben szót. Nessi Pál: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk !) Az imént Tóth János t. képviselőtársam beszéde alatt, midőn arról beszélt, hogy a magyar pénzen nevelt magyar ifjak nem tudnak pályájukon előremenni, hacsak a gyülöltj német nyelvet meg nem tanulják, jogos felháborodásomban azt mondtam, hogy az szégyen és gyalázat. Akkor a t. honvédelmi miniszter ur az ő szokott atyáskodó jóindulatával, de szokott kaszárnyamodorában is. (Mozgás a jobboldalon. Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) azt mondotta, hogy fogalmam sincs róla, és először tanuljak, hogy fogalmam legyen erről. Hát én köszönettel fogadom a t. miniszter ur tanácsát, igyekeztem is azt követni mindig és igyekezni fogom azt követni a jövőben is; hogy pedig a leczkét mennyire tanultam meg és mennyire tudom, azt majd lesz alkalma a t. miniszter urnak holnap felülbírálni. Most azonban kettőt kell megjegyeznem. Először, hogy az e padokról bármikor felszólalók ugyanazon joggal szólalnak fel, mint a t, miniszter ur, mert egy jogon vagyunk itt, másodszor, hogy én épen olyan szolgálati viszonyon kivül lévő katonatiszt vagyok, mint a t. miniszter ur, de két különbség mégis van köztünk: az egyik, hogy én magyar katonatiszt vagyok, a t. miniszter ur pedig osztrák, (Elénk helyeslés és tetszés a szélsöbaloldalon.) a másik különbség pedig közöttünk az, hogy engem ide beválasztottak, a miniszter urat pedig ide kivezényelték. (Elénk helyeslés és tetszés a szélsöbaloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: T. képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy Nessi Pál t. képviselő urnak most elhangzott felszólalására egy pár szóval válaszoljak. (Halljuk ! Halljak!) Bocsánatot kérek, én a képviselő urnak semmi jogát, sem az ő katonai állását, mint szolgálaton kivüli tisztét kétségbe nem von-