Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.
Ülésnapok - 1901-103
103. országos ülés 1902 április 29-én, kedden. 179 tisztnek tudnia kell németül, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mert ha nem tud teljesen németül, lehet akármilyen vitéz, akármilyen szorgalmas, derék tiszt, századosi rangnál feljebb nem emelkedhetik. Nessi Pál: Ugy van ! Szégyen, gyalázat! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Ugyan, fogalma sincs a dologról, (Zaj a szélsöbaloldalon.) Akkor ne mondja hogy szégyen, gyalázat. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Nessi Pál: Kettőnk közül egyiknek nincs! (Zaj.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Előbb tanuljon, legyen fogalma a dologról, azután beszéljen! (Elénk helyeslés a jobb- és a baloldalon. Felhiáltásolc a szélsöbaloldalon: Rendre! Rendre!) Kubik Béla: Rendre! Rendre ! (Zaj a szélsöbaloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Kubik Béla: Hasonló viszonyok közt misem fogjuk eltűrni a rendreutasitást. (Nagy zaj. Elnök csenget.) Leszkay Gyula: Sem meri itt egy elnök se a minisztert rendreutasítani! (Folytonos zaj.) A minisztert tessék ép ugy rendreutasítani, mint a képviselőt! (Folytonos zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urat, ne figyelmeztesse az elnököt. Pichler Győző : Nessi Pál ép oly katonatiszt, mint a miniszter ur! Tóth János: T. képviselőház ! Minden művelt nemzetnek egyik legfőbb törekvése az, hogy ápolja, fejleszsze, minél nagyobbá tegye nemzetiségét. Ezt minden nemzet nemzeti nyelvének, kultúrájának fejlesztésével, ápolásával éri el. Mi magyarok is igyekezünk kulturális eszközökkel, hogy a magyar nemzeti államot, az egységes, hatalmas magyar nemzeti államot megépítsük és megteremtsük. Kérdem, hogyan érhessük el ezt a nemes czélt, ha azt kell látnunk, hogy egyik legnagyobb, legfontosabb intézményünk, katonaságunk ellenáll ennek a nemzeti törekvésnek, ha annak a magyar embernek, annak a magyar tisztnek azt kell éreznie és tapasztalnia, hogy neki a magyar kultúrában való nevelkedés, a magyar műveltségben való előhaladás nem elegendő arra, hogy saját hazájában életpályáján előrehaladhasson, hanem kénytelen egy idegen kultúrát á,polni és tanulni. Miként érhetjük el azt, hogy a magyar nemzeti államot egységessé tegyük, az a magyar kultúra miként kelthet vágyat, mikép gyakoroljon felszívó hatást a nemzetiségekre, mikor a nemzetiségi ember látja, hogy neki jobb Magyarországon németül tudnia, mert ha németül tud, Magyarországon minden tekintetben érvényesülhet, a katonaságnál pedig csak igy haladhat előre (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és ha azt látja, hogy Magyarországon a magyar állami nyelvnek annyi tisztelete nincs, mint az idegen nyelvnek, mert ha magyar nyelven azt mondja, hogy, jelen! — becsukják. A katonai nevelőintézeteknek felállítása alkalmával én rámutattam arra, hogy az a nagy görögtűz, a mivel körülvették ezeket a tisztképző- és nevelőintézetek felállítását, el fog oszlani, mert mikor a nemzet tisztán lát, észreveszi, hogy itt a közös hadsereg eszközei lettünk, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és a nemzet zsebéből kiveszik a milliókat. Azáltal, hogy a törvény 4. §-ába beiktatta a törvényhozás, hogy ha az az ifjú a kellő követelményeknek megfelel, a közös hadseregbe átvétethetik, a közös hadügyminiszternek felhatalmazást adtunk, hogy teljes ingerencziát gyakoroljon a honvéd tisztképzésre. És hogy tényleg pénzügyileg nekem akkor igazam volt, mutatja az, hogy a felállítás alkalmával 5 millióba kerültek ezek a tisztnevelő intézetek, már egy esztendő múlva két milliót kértek rá. A törvényjavaslat indokolásában benne volt, hogy ezen tisztképző nevelőintézeteknek évi fentartása 298.000 írtba fog kerülni, tehát nem valami nagy megterheltetés Magyarországra. Méltóztassék megnézni a költségvetést, ma negyedik esztendőben a felállítás után nem 298.000 frt van felvéve, hanem 1,755,728 korona. Mikor tárgyaltuk itt a tisztképző nevelőintézeteket, én rámutattam és aggodalmamat fejeztem ki a felett, hogy itt germanizálás lesz, mert itt nem magyar tannyelven is fogják tanitani a gyermekeket. A kormány nekem szemembe vágta, hogy hogyan lehet olyant gondolni, hogy magyar pénzen felállított magyar katonai intézetben ne magyarul tanítsanak, és azt mondták, hogy szegénységi bizonyítványt állítanánk ki magunkról, ha elfogadnák az én akkori határozati javaslatomat. Az idő nekem adott igazat, ezekben a katonai nevelőintézetekben B tanítási nyelv osztrák-magyar. Egyik órán azt a fontosabb tantárgyat előadják magyarul, a másik órán folytatólagosan németül. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Ezekben a tanintézetekben az én tudomásom szerint meg van állapítva két nap, melyen a társalgási nyelvnek egész nap németnek kell lenni. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Kubik Béla: Igaz ez ! ? B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Majd válaszolok, nem vagyok köteles most válaszolni ! Kubik Béla: No ez igaz. De ott leszünk! Tóth János: Azt mondja erre a kormány, mi kára van annak a magyar fiúnak, ha tud németül is? Mi csak alkalmat adunk annak a magyar ifjúnak, hogy németül megtanuljon. Igaz, azt nem állithatja senki, hogy abból bárkinek kára van, ha németül is tud, abban sincs semmi kifogásolni való, ha alkalmat adunk a magyar fiúnak, hogy németül megtanuljon. De én nem azt kifogásolom, hogy [a németet is tanítják, hanem azt, hogy németül tanítanak; (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és az nagy különbség, alkalmat adni valakinek, hogy meg33*
