Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-82

7H 82. országos ülés 1902 április 3-án, csütörtökön. politikánkat. Ki kellett mutatnom, hogy Európának ezen helyzetében nekünk tovább folytatni azt a szabadkereskedelmi felfogást, melyre igenis azon autorok hivatkoznak, nem lehet. A szabad kereskedelem megfelelhetett nekünk 1867-ben, mikor nyilt piaczokra találtak összes iparczikkeink, s a mikor még nem voltunk az öntudatnak azon magas fokán, hogy belássuk, bogy a nyersterményeknek nem az a hivatásuk, hogy exportáltassanak, hanem, hogy konzumáltassanak, (Helyeslés a szélsöbaloldahn.) a mikor még nem láttuk be, hogy nekünk ipart kell teremtenünk, mert megvannak hozzá a nyersterményeink ,és meg van adva a feldolgozás lehetősége. Ámde a megváltozott helyzet 33 év után parancsolólag sürgette, hogy a függetlenségi és 48-as párt nem jelszavakat kergetve, hanem immár tudatosan követelje a szabad közgazdaság politikáját. (Zaj.) Európának abban a védvámos gazdasági politikájában, melyet nem is Európa, hanem Amerika kezdett meg, arra á meggyó'ződésre jutottunk, hogy semmiféle gazdasági tranzakezió, semmiféle, még oly előnyösnek mutatkozó kiegyezés sem képes pótolni azt, a mi minden államnak legdrágább: a gazdasági függetlenség politikáját, a gazdasági önállóságot, a mely mindenkor az adott szükségletekhez fog alkalmazkodni, mely szerződni fog egyes államokkal, ugy, a hogy az ő érdeke mindenkor megkívánni fogja, (Helyeslés a szdsöbahldahn.) Az alkalmazkodásnak azt a bölcs politikáját, melyet épen az önök részéről hallottunk nagyon szépen kifejtve, akarjuk mi a gazdasági életben annyira, a mennyire nem akarjuk azt a politikai életben. Ez a politika azt kívánja, hogy szerződéses politikát folytassunk a külállamokkal és ezért voltam megütközve a miniszterelnök ur azon válaszán, melyre, sajnálom, hogy nem felelhettem, mivel idő előtt történt a vita bezárása, hogy tudniillik, ha Ausztriával ki nem egyezünk, akkor reánk a pusztulás vár. A helyes gazdasági politika, mely számol a mai irányokkal, a szerződéses irányt követi, ez volt az oka annak, hogy mi szorongó szívvel azt vártuk, hogy a. miniszterelnök ur nekünk programmot fog adni arra nézve, hogy micsoda szerződéses politikát fog Ausztriával szemben is követni, ha az önálló vámterületre leszünk kénytelenek lépni. A gazdasági helyzetnek ebben a rajzában én nem plediroztam a mellett, hogy a magas gabonaárakat akadályozzák meg, vagy nyomják el, de igenis, a tudományokból merített érvekkel mutattam ki, hogy egy államnak nem lehet az az ambicziója^ hogy úgyszólván hitbizományokat alkosson a gabonaárakból! Elég van már a hitbizományokból! (Igaz! Ugy van! a szélsőhahldalon és jobbról.) De, hogy hitbizományképen fixirozzuk 10 forintban a gabonaárt, az, azt hiszem, minden túlhajtott szocziálisztikus felfogás nélkül, ha csak arra a demokratikus álláspontra helyezkedünk, melyet e párt követ, semmiképen sem lehet ideálunk! (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Hogy minden egyéb érdeket feladjunk és csak a gabonaárak politikáját nézzük, ez nem egyéb, mint falutornyos politika, mely nem képes a gazdasági érdekeknek arra a magaslatára emelkedni, mely egyebet is lát, mint magas búzaárakat. (Helyeslés a szélsöbaloldahn.) Nem szeretnők erről a pártról azt mondani, azt mondatni sem, hogy mi ellentéteket támasztunk és az agrárius urakat a nemzettel, a nemzet érdekével ellentétben állóknak jelezzük. De én azt hiszem, nem mi teszszük ezt; ők fogják ezt tenni, ha azt a gazdasági politikát folytatják, mely behunyja a szemét minden más érdek elől, mely, bár néha igen hangzatos szavak kíséretében, kegyesen megveregeti vállát az iparnak és a kereskedelemnek is, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) voltaképen azonban egy egyoldalú osztály-politikát követ. (Igaz! Ugy van! a szélsőbal- és a szélsőjobboldalon.) Rubinéit Gyula: Ez nem áll! Krasznay Ferencz: Mi minden partikularizmusnak ellenségei vagyunk; mi segíteni akarunk azokon az elpusztult vidéki városokon, melyek ma nem egyebek, mint hivatalnok-csoportok tanyái, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mi megakarjuk élénkíteni azoknak a vidéki városoknak az iparát, hogy olyanok legyenek, mint a müveit nyugati városok. Mert az embernek emelkedik a szive, ha látja, hogy Angliában kőszónbányák körül alakulnak a városok, mig nálunk megcsinálják a kisvárosokat, s azután akarják az ipart rájuk oktrojálni. Mi harmonikus közgazdasági politikát követünk; és ha én felszólaltam a magas gabonaárak mesterséges felcsigázása vagy fentartása ellen, ez nem akart támadás lenni egy néposztály ellen, az ellen a nemzetosztály ellen, melyre — mi tudjuk legjobban — mily nagy hivatás vár és a melynek mi szívből óhajtjuk azt, hogy meg legyen az a vagyoni ereje, hogy azt a hivatást, melyet Széchenyi oly szépen körülirt, betölthesse. Mi tőle ezeket az eszközöket elvonni nem akarjuk. (Ugy van! a szélsöbaloldahn.) De, ha a mérleg másik serpenyőjébe vetjük az egész nemzet érdekét, ez a serpenyő az egész nemzet javára fog billenni. (Igaz! Ügy van! a szélsöbaloldahn.) s mi a serpenyőnek ezt az oldalát fogjuk mindig nagyobbra tartani. Én azt hiszem, hogy Rubinek Gyula t. képviselőtársamnak abban a hosszú beszédben nem sikerült meggyőzni bennünket a vámközösség üdsüsségéről. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) s ezért én fölmentve érzem magamat attól, hogy vele erről vitatkozzam, mert egy bizonyos frivolitás volna benne, ha inczidentaliter, egy ily felszólalásból kifolyólag akarnám eldönteni a. vámkülönzés, vagy a vámközösség kérdését. Ebbe én nem megyek bele, s nem követem Rubinek képviselőtársamat, ki ötletszerüleg akarja elütni ezt a nagy kérdést. Megelég-