Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-82

öO 82. országos ülés 1902 április 3-án, csütörtökön. anyag. Az 1898-ik évet megelőzőleg ez az állami közút, illetve ennek Abauj-Torna megyén átvo­nuló szakasza a megye területén és a szomszé­dos Borsod megyében lévő diósgyőri, skárosi, bogdányi kőbányákból, a hol kitűnő mész- és trachit-kövek találhatók, tartatott fenn. Ezen eljárás mellett az állami utak, mondhatom, kitűnő állapotban voltak és Abauj-Torna megye szegényebb lakossága évenkint körülbelül 40.000 korona keresetre tett szert, oly időben, a midőn a földmivelő lakosság más keresetforráshoz nem jut. Ezzel az állapottal meg volt elégedve ugy a minisztérium szakközege, mint a vármegye közönsége. 1898. év óta azonban ezen állami útszakaszra a fedanyag a tarczali kincstári bányából szállíttatik, a minek nagyon sok hát­ránya van, s a miből nagyon sok kár származik. Először is közvetlen tapasztalatom alapján, de a szakértők véleményével is egyezőleg állít­hatom, hogy e kőanyag nem megfelelő jóságú, nem kellő minőségű; trachit-kőzet, a mely nem bir elegendő keménységgel és u. n. megkötő­képességgel ; ez a kőzet már az elterítés előtt a nap, a nedvesség és a fagy befolyása alatt elpor­lik. De ettől eltekintve a fedanyag feldarabolása nem kellő minőségben eszközöltetik. Mint az átvételnél sok éven keresztül működő bizottság egyik tagja,, közvetlen tapasztalatom alapján mondhatom, hogy az első három évben ez a fedanyag mindenkor oly durván feldarabolva szállíttatott, hogy annak az állami utón ilyen módon való elterítése az útnak a minőségét fel­tűnően leszállította. Az átvételi jegyzőkönyvben a magam részéről minden alkalommal kifogásol­tam a feldarabolásnak a hiányosságát, egyszer­smind pedig Abauj-Torna megye közigazgatási bizottsága utján mindenkor felterjesztést intéz­tettem a minisztériumhoz ezen hibának a meg­szüntetése iránt, Három évi folytonos kifogáso­lásra végre e hiány megszűnt; de most meg annyira feldarabolják a szállított fedanyagot, hogy annak egy, esetleg kétharmadrésze is majd­nem por-alakban érkezik, a mi az ut minőségét szintén hátrányosan befolyásolja. Hátránya e tarczali kőszállitásnak az is, hogy ez nagyobb messzeségről, részint vasúton, részint tengelyen szállíttatván, feltűnően többe kerül, mint a mennyibe az illető állami ut men­tében fekvő kőbányákból tengelyen, nem nagy messzeségre szállított fedanyag került. Részletes adatokkal e tekintetben nem szolgálhatok, mert akereskedelemügjn minisztérium közegei ezt hiva­talos titoknak tekintvén, nem volt módomban részletes adatokat gyüjtenem; azt azonban tu­dom, hogy abban az időben, a midőn a ferianyag még az abauj-tornamegyei és borsodmegyei bá­nyákból szállíttatott, a prizma, vagyis két köb­méter átlagosan busz koronánál többe nem került, niig a mai szállítás mellett, azt hiszem, a tar­czali kőbányából szállított kő prismánkint 23 —25 koronába kerül. Az évi szükségletet tehát átla^ I gos számítással 2000 prizmára véve, az állam ' többet is fizet mintegy 4—5 ezer koronával, mint a mennyi feltétlenül szükséges volna. l)e meg nagy hátrány, a mint mondottam, az, hogy Abauj-Tornamegye legszegényebb lakossága 1898 előtt a kőnek kitermelése, szállítása és feldarabo­lása mellett legalább is évi 40.000 korona mel­lékes keresethez jutott, még pedig, a mint emlí­tettem, oly időben, a midőn a földmivelő lakosság és a szegényebb népesség más keresetforrásokat egyáltalában nem talált. Ennek a tarczali bá­nyának a létesítése, a mint értesültem, arra a körülményre vezethető vissza, hogy midőn a fii— lokszera pusztítása folytán a hegyaljai nép el­szegényedett, ez a kőbánya a lakosságnak a kő­termelésnél keresetet nyújtson. Ezt a szempontot nem lehet általánosságban kifogásolni, de igenis lehet azt, hogy a hegyaljai munkások érdekében az abaujtornai munkások legyenek megrövidítve. A helyzet ugyanis az, hogy Abauj megyében szintén nagykiterjedésű szőlők voltak, a melyek a hegyaljai szőlőkkel egyidőben a fillokszera pusztítása által megsemmisültek. De ha akkor indokolt lehetett is a bánya feltárása és a fed­anyagnak Abaujmegyébe való szállítása, nem lehet az indokolható ma, mikor tudjuk, hogy a Hegyalján a szőlők nagy része felújíttatott és ott a munkás nép már keresetet talál, míg el­lenben Abauj megyében olyanok a viszonyok, hogy ott a szőlőfelujitás egyáltalában meg sem kezdetett: nem azért, mert az abauj-torna­megyei szőlő a homoki szőlőkkel bő termés te­kintetében nem versenyezhetik, és egyáltalában nem bir azzal a kitűnő minőséggel, a mely mi­nőség a hegyaljai bort világczikké tette. Énnek kézzelfogható következménye, hogy Abauj me­gyében a szegényebb néposztály és földmivelő lakosság elesvén e kereseti forrástól, a kivándor­lás még inkább fokoztatik és maga a kormány­zat az által, hogy elvonja az eddigi keresetfor­rásokat, akaratlanul bár, de mégis előmozdítja a kivándorlást. Ily körülmények között, azt hi­szem, joggal kórhetem és remélhetem, hogy a t. miniszter ur ezeket a visszásságokat egyrészt a népesség, másrészt az állam érdekében mielőbb meg fogja szüntetni. (Elénk helyeslés a hal­oldalon.) Horánszky Nándor kereskedelemügyi miniszter: T. képviselőház ! Szalay László t. képviselőtársam felszólalására ez alkalommal csak annyit jelent­hetek ki, hogy a budapest-kassa-zborói állami út­nak az abauji szakaszon fenforgó azon dolgait, a melyekre a képviselő ur szives volt figyelmemet felhívni, meg fogom vizsgálni és azokat megfon­tolás tárgyává teszem. Egyelőre a dolog előttem nem ismeretes, de mindhárom irányban, t. i. a fedanyag darabolása, annak drágasága és az ottani népességnek kereseti viszonyai tekinteté­ben a dolgot kellő világításba fogom helyezni. Az államkincstárt mindenesetre az a szempont vezérli, hogy az anyag jó legyen és elég olcsó, I mert ott, a hol arra szükség nincsen, túlkiadá­1 sokat tenni nem helyes. Ismétlem, a dologgal

Next

/
Oldalképek
Tartalom