Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-95

április 19-én, szombaton. 449 95. országos ülés 1902 nemzeti oktatás intenzivebb módon tanittassák, és a czél el lesz érve. (Helyeslés a néppárton és a szélsöbaloldalon.) De különösen figyelmébe ajánlom a t. miniszter urnak, hogy a Szakolcza vidékén tervbe vett állami iskolákat ne méltóztassék felállítani, hanem méltóztassék ott egy polgári iskolát felállítani. Onnan a gyermekeket Gödingbe küldik, a hol elesehesednek, sőt — és ez a gyalázat benne — hogy gyermekeinket odacsábíthassák, a gödingi polgári iskolánál magyar kathedrát állítottak fel. (Zaj balfelöl) Hogy ezt mellőzhessük és czélt érjünk, ne az állami iskolák nagy tömegét tessék dobni a szakolezai kerületbe, hanem a magyar kulturális szempontokat tekintetbe véve, ezt az intézetet ott felállitani méltóztassék. (Helyeslés a néppárton.) E mellett megjegyzem, t. képviselőház, hogy itt rendkívüli tapintattal kell eljárni, nehogy ugy járjunk, mint ezelőtt tizenhat—tizennyolcz esztendővel, mikor az első állami iskolákat állították fel ezen a vidéken, mikor az u. n. okvetlen államosítás, mondvacsinált hazafiság volt az irányadó és odajutottunk ezekkel az iskolákkal, hogy iszonyú pénzt költöttünk, pl. Malaczkán 52.000 frtot egy iskolára és ez üres. B. Solymossy Ödön: Hány növendék van benne ? Trubinyi János: 105. Már említettem a múltkori felszólalásomban, hogy ez iskola úgyis megszűnik. Méltóztassék helyette egy polgári vagy egy szakiskolát odaállítani; azzal czélt érünk. Jelenleg ezen határszéli állami iskolákban úgyis csak Bécs, Brünn vagy Prága számára neveljük az azokba járó gyermekeket; egyik sem marad otthon, csak a föld népe, az pedig a felekezeti iskolákba jár, az pedig kitűnő, és benne a nemzeti oktatás a legjobb eredménynyel foganatosittatik. Az okvetlen államosításról nem szólok. A t. államtitkár urnak elmondottam egy pár esetet, épen azért mellőzöm ennek fejtegetését. Miután a t. miniszter ur volt kegyes megígérni, hogy ezeket a dolgokat szanálni fogja, illetőleg ezeket a felfujt falusi nagyságokat ki fogja tanítani arra, hogy ott, a hol jó iskolák vannak, ne okvetetlenkedjenek az elközösitéssel, államosítással. Az iskolamulasztásra vonatkozó megjegyzésemet bátor leszek írásban beadni a t. miniszter úrhoz, kérve, hogy e tekintetben intézkedjék minél előbb, még pedig az uj tanév kezdete előtt. Bátor vagyok figyelmeztetni a t. miniszter urat arra is, hogy ezen iskolákban a hasznos helyet mellőzik, a legszükségesebbet és erre visszatérek, miután múltkori kérelmünkre az igen t. miniszter ur egyáltalában egy szóval sem reflektált, t. i. a mikor mi kérelmeztük, hogy az állami iskolákban két óra helyett engedélyeztessék több óra a hit- és erkölcstan tanítására. E tekintetben a mai inczidens következtében egy pár szóval kitérek erre. Az iskolák legfőbb hiKÉPVH. NAPLÓ. 1901—1906. v. KÖTET. vatása, a mint már emiitettem, az értelem- és szivnemesség megszerzése után az u. n. tekintély megszerzése, az egyéni tekintély, a tudomány tekintélye, a család tekintélye, de különösen a társadalmi tekintélynek a megszerzése. Már pediglen a legfőbb tekintély, Isten tekintélye nélkül, tekintélyt szerezni nem lehet. Hogy pedig ezt elérje a gyermek az iskolában, de különösen, hogy a legnagyobb tekintélyt megszerezze, a társadalmi tekintélyt, ehhez okvetlenül megkívántatik, hogy a gyermek kedélyének és szivének képzésére helyezzék a legfőbb súlyt, a valláserkölcsös nevelés által. Csak egy rövid jjéldával akarom ezt illusztrálni és azzal befejezem felszólalásomat. Iszonyú lehet annak a gyermeknek belső világa, a ki nem részesült vallásos nevelésben. 1897-ben történt Parisban, hogy a törvényszék előtt állott egy 17 éves ifjú gyilkosság miatt. (Halljuk! Halljuk!) Meggyilkolt egy serdülő leányt, de nem talált nála többet, mint mindössze egy frankot. Mikor a törvényszék előtt állott, az elnök ezt kérdezte tőle: »Ugy-e, nem ölted volna meg, ha tudtad volna, hogy ilyen kevés pénz van nála?« Erre a megátalkodott ifju azt mondotta: »Igenis, akkor is megöltem volna, mert nekem tökéletesen mindegy, egy csontvázzal több van-e vagy kevesebb !« Erre azt mondta az elnök: »De hiszen a kannibáloknál is undort gerjesztene a te feleleted!« A mire ez az ifju igy szólt: »Mindenre képes vagyok, csak legyen belőle hasznom!« »Hol tanultad ezt?« kérdezte az elnök. Az elvetemedett fiu czinikusan azt mondta: »Tudom is én, hogy hol.« Nem az a fő, hogy mit mondott ez az ifju ember, hanem fő a védőügyvéd motiválása. A védőügyvéd igy szólt a törvényszékhez: »A vádlott mindent megvallott, következésképen nincs szükség az én védőbeszédemre, egy pár megjegyzést azonban kénytelen vagyok tenni. Azt tudom, hogy Ítéletet hoznak; nem tudom, mi lesz az ítélet. De egyet tudok, s ez az, hogy ki a vétkesebb magánál a gonosztevőnél! — és a birák felé fordulva igy szólt — ti bírák, ti vagytok idevalók a vádlottak padjára, mert ti képviselitek azt a társadalmat, a mely nem volt képes elhárítani ezen gonosztevőtől ezt a bűnt, a melyet elkövetett! Es akkor az összenézett birák feje felett függő keresztre mutatva, mondotta: »Büszkén tekintek erre a keresztre, de figyelmeztetlek benneteket, ti birák, hogy hogy mertek ti ítéletet hozni ezen elvetemült ember felett a kereszt tövében az Isten nevében, mikor azon fáradoztatok és fáradoztok az iskolákban, hogy az ember szivéből az Isten nevét kiöljétek !« (Mozgás.) Ezzel befejezem beszédemet és még egyszer, nem mint ellenzéki képviselő, hanem mint pap és hazafi, azon kéréssel fordulok a miniszter úrhoz, hogy a kidolgozandó tantervben ne két, de legalább három órát méltóztassék engedélyezni a hiterkölcstani nevelésre, (Elénk helyeslés a 57