Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-95
438 95. országos ülés 1902 á bírálat és épen azért nem fogom azt egész terjedelmében felolvasni. Csak különösen arra fogom a t. ház figyelmét felhívni, a mi a vallás- és közoktatásügyi tárczának épen most tárgyalás alá került és kerülő részeire vonatkozik, t. i. a tankerületi főigazgatókra, igazgatókra, és tanárokra és általában a középiskolák adminisztrácziójára. Heinriek Gusztáv ur ugyanis azt mondja a főigazgatóról (olvassa): »A főigazgató mai tanügyi rendszerünkben felügyelő ellenőr, pedagógiai tanácsadó és mindenekfelett posta Ha a szabályzat értelmében a főigazgatókat csakugyan felelősé tennék az iskolák állapotáról, oly fegyelmi vizsgálatok támadnának, melyek egytől-egyig csúfos elcsapással végződnének. A főigazgató pl, felelős arról, hogy egy osztályból a másikba csak oly tamüók menjenek fel, a kik az előző osztály penzumát elsajátították. Kérdem: hol van hazánkban iskola, a hol a feltevésnek a tanulóknak csak legalább fele is megfelelne? A főigazgató felelős az iskola haladásáról. És hogy állunk ma? A latin és német tanítás teljességgel csődöt mondott. A görög nyelvről kár beszélni; a magyarban és történelemben igen gyarló az eredmény; a többi tárgyakról nem akarok kompetenczia hiján szólni, de hivatott szakférfiak ezekről sem Ítélnek kedvezőbben. Hol volt a főigazgató, mikor állaj>otaink a lejtőre jutottak ?« Azután az igazgatókról szól. (Olvassa): «Az igazgatót is boldogítottuk egy szabályzattal, melyről az országnak egyik legkitűnőbb igazgatója igen helyesen mondta, hogy a ki e szabályzatnak megfelel, az lehet igazgató, de megszűnik embernek lenni. Igazgató sem lesz, hanem csak gép, főleg irógép.« Rakovszky István: A szegény tanulók is megszűnnek emberek lenni! Molnár János: Ha aztán valaki e czopf ellen felszólal és életrevaló eszméit józan okon felül még a művelt külföld példájával is támogatja, a hol az igazgató csakugyan az, a minek nálunk is kellene lennie, rendszerint azt a feleletet nyeri, hogy ez ugyan igen szép és igen helyes, de ez nálunk nem lehetséges, mert a mi igazgatóink nem olyanok! Hogy a mi igazgatóink közt is van elég ember, a ki olyan, azt talán sehol sem tagadhatják; de eleve felteszik, hogy ezek nagy kisebbségben vannak. Lehet, nem vitatkozom. De ki nevezte ki őket igazgatókká, ha igazgatóknak nem valók? És miért nevezték ki őket? E kérdésekre persze nincs felelet, talán a t. kultuszminiszter ur sem felelne érte. Ezt én mondom, nem Heinrich. (Nagy derültség.) Wlassics Gyula valíás- és közoktatásügyi miniszter: Mindjárt gondoltam! Molnár János (olvassa): »Mert mégis bajos bevallani, hogy az igazgatók kinevezésénél a legtöbb esetben oly indokok és oly befolyások érvényesülnek döntő faktorok gyanánt, melyek az iskola érdekeinek és a tanárok pedagógiai és tudományos érdemeinek köréii erősen kivül esirilis 19-én, szombaton. nek. Hogy az igazgatói kinevezések tényleg miképen mennek véghez, az hivatalos titok; de hogy a főigazgatók minden ily kinevezésért hajlandók volnának a íelelősé,get elvállalni, azt teljesen kizártnak tartom.« És hozzáteszi, hogy: »a személyi ügyek elintézése egyik legszomorúbb oldala a közoktatásügyi adminisztrácziónak.« Magáról ezen adminisztráczióról pedig, a középiskolákat illetőleg így nyilatkozik: »A magyar középiskolai adminisztráczió bámulatosan rossz. Egyszerűen ázsiainak mondhatnók, ha nem kellene attól tartanunk, hogy ezzel egy egész földrészt súlyosan megsértünk!« Pichler Győző: Ha rokon^kezd veszekedni, akkor nagyon veszekszik! (ÉlénJc derültség a jobb- és a szélsóbaloldalon.) Molnár János (olvassa): » Lassúság, nehézkesség, akadékoskodás, következetlenség, a sablon és slendrián uralma, rendeletgyártás, no meg megemészthet étlen irka-firka, ezek az adminisztráczió fő jellemző vonásai. Az érdekelt felek, főleg a tanárok, nagyon jól ismerik ezen állapotokat és négyszemközt nem is fukarkodnak a megfelelő epitetonokkal. Persze nyilatkozniuk bajos, hisz ma azt állítják« — és talán nagyon igazán állítják, ezt szintén én mondom és nem ő — s hogy csak a törik-szakad dicsőitő elemeknek van jelenük és jövőjük, a kik már is hirdetik, hogy utóiértük, sőt már túl is szárnyaltuk a külföldet. Csak ezek kajyjanak szabadságidőt, ezek külföldi ösztöndijakat, esetleg zsiros irodalmi megbízásokat és egyéb kiváltságokat a tanártársaik terhére, de ez (szerintök) nem baj. Tény, hogy ezek ütik a nagy dobot, a tisztességes elemek pedig el vannak keseredve, duzzognak és hallgatnak. Ily körülmények között bajosan várható a középiskolák felvirágzása és a tényleges állapotok csakugyan kétségtelenné teszik, hogy középiskoláink erősen haladnak, de bajosan állítható, hogy felfelé haladnak.« Hát, t. ház, ha egy egyetemi tanár, a ki már szakmájánál fogva, de meg amúgy is — saját szája vallása szerint — 30 esztendőn keresztül foglalkozik a tanügygyei, s benne a középiskolai tanügygyei is, ilyen lesújtó kritikát mond a középiskolai adminisztráczióról, akkor a képviselőház nem fogja csodálni azt, ha én ezt a költségvetési tételt el nem fogadom. De nem fogadom el a tételt más indokból sem. Megjelent ezen év elején egy könyvecske, melynek czime: »Magyar diák-naptár 1902-re«, szerkesztette Yathy István. (Halljulc! Halljuk! a néppárton.) A naptári rész után azonnal következik egy fejezet, melynek czime: »Altalános tudnivalók«, ííem vizsgáltam, mennyiben alaposak azok a tudnivalók, hanem csak azt látom, hogy a szerzetes tanitó-rendek fel vannak ott sorolva. E sorozat szerint Magyarországon benczések vannak Mosonyban, Szegeden, Szolnokon, — a hol pedig általában hírük sincs — czisztercziták vannak Szamosujvárt, Verseczen, (Derültség a baloldalon.)
