Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-79
38 79. országos ülés 1902 márczius 22-én, szombaton. Magyarország is behozatalra szorul, mert hiszen a tűzálló téglákból folyólag Magyarország évenkint Ausztriának, Belgiumnak, Németországnak, Angliának 8 millió koronával adózik. A világjriaezon annyira keresett ólom és a higany előállítására szükséges ezinóberben sincs hiány a Székelyföldön. Ha felemlítem továbbá, hogy ásványvizek tekintetében a Székelyföld talán az országban első helyen áll, hogy a borszéki és a madarasi savanyúvíz, mely utóbbi a gieszküblinek hasonmása, a keleti piaczról az idegen vizeket kiszoríthatná, már ezzel, azt hiszem, rámutattam az útra, melyen át a Székelyföldre nagyobb összegeket lehetne behozni. T. ház! Ezek mind oly czikkek, melyek egész tárházát képezik a természet azon kincseinek, a melyekért úgyszólván csak a földre kellene lehajolni, hogy itt egész sorozatát létesíthessük a nagyobbszabásu ipari és bányatelejoeknek, melyek egyrészt a székelységet megmentenék, másrészt a magyar közgazdasági életnek oly erős lökést adnának, a mely felett csak a rövidlátó gazdasági politikus térhet napirendre. Azonban, a mint minden abc-nek van kezdőbetűje, ugy ezen kérdések megoldásának is van kezdőbetűje és ez: a székely vasút építése. Ne méltóztassanak elhinni, hogy ezen vasút építésének kétvagy három évvel való eltolása közömbös dolog, mert a kereskedelem nem tűr halasztást és, ha mi csakugyan a kereskedelmi piaezon állást akarunk foglalni Keleten, az egyedül versenyképes területen, akkor minélelőbb meg kell a világpiaezon jelennünk, hogy számitásunk biztos legyen. A kereskedelem úgyis nehezen szokik hozzá egy-egy uj forgalmi irányhoz; vasút létesítése által oda kell tehát kényszeríteni az érdekelt köröket, hogy már most állást foglaljanak a keleti kereskedelem érdekében, mert különben, mint minden közgazdasági téren, itt is megint csak hátul fogunk czammogni, holott ugy természeti kincseink, mint a kereskedelmi piaezhoz való közelségben rejlő előny első szerep_ vitelére jogosítanak. (Helyeslés a középen) Én tehát bátor vagyok ugy a kereskedelemügyi miniszter urnak, mint az egész kormánynak figyelmét felhívni egyrés-t a keleti kereskedelem fejlesztésének fontosságára, másrészt ezzel kapcsolatban a székely vasút kiépítésének és a székely-kérdés megoldásának nagy jelentőségére. A székely nép hazafias érzésű, tevékeny és tanulékony faj. Mindazok a tulajdonságok, a melyek az alföldi és dunántúli magyarokat oly kiváló állampolgárokká teszik, megvannak a székelyben is, s ehhez még hozzájárul egy, nevezetesen az, hogy bizonyos üzleti szellemmel, vállalkozási erővel és tehetséggel bir. Ha ehhez hozzászámítjuk azt, hogy a székely mint katona is első helyen áll, aminek igazolására nem szükséges a múlt századok és régmúlt idők csatáira és háborúira hivatkoznom, elég a negyvennyolczas szabadságharezra hivatkoznom, mert ha 1848-ban a székely határó'rezred nincsen meg, nem lett volna meg az 1848-iki honvédség kerete sem, és az első lökést nem tudja Magyarország felfogni; én azt hiszem tehát, hogy nem lövök túl a czélon, a midőn kifejezem azon meggyőződésemet — és bárcsak ezt minden képviselőnek, minden magyar hazafinak a meggyőződósévé alakithatnám ät, — hogy a székely-kérdés megoldása elsőrangú és sürgős állami feladat. (Helyeslés a középen.) Azon reményben, sőt azon tudatban, hogy a jelenlegi kormány ezt felfogja és ennek tudatában kész is a tettre és igy a székelyakczió elmaradhatatlan, a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés jobbfelöl.) Kubik Béla jegyző: Major Ferencz! Major Ferencz; T. képviselőház ! Midőn szerencsém van pártom nevében ezen fontos közgazdasági tárczánál felszólalni, előre is kijelentem, hogy tárgyilagos akarok lenni és elfogadom a t. szakminiszter urnak azt a nyilatkozatát, hogy neki nem volt módjában ezen nagyon kiterjedt tárczának minden részével ugy megismerkedni és az abban kifejtett irányokon ugy átszűrni a saját meggyőződését, hogy ma már teljes világos programmot tudna nyújtani. De a midőn ezt teszem, nem érzem magamat felmentve az alól, hogy azt a közgazdasági politikát, a melyet a szabadelvű párt harmfnez és néhány év óta űzött, beszédem keretében bírálat tárgyává ne tegyem és ne fejtsem ki itt a ház előtt, hogy igenis, az a közgazdasági politika zsibbasztotta meg a magyar közgazdasági életet, ez vitte már nagyon közel a nemzetet ahhoz, hogy a végkimerülésnek egyes jelei kezdenek már itt és ott mutatkozni. T. képviselőház! Ha a közgazdaságról szólok, a melyet Magyarország uralt, ugy azt tulaj donképen egy-két szóval fejezhetném ki: az érdek és hatalmi politika melv dominálta Magyarország közgazdaságát. Igen, az érdekpolitika, a mely ugy az iparteremtésben, mint a mezőgazdaság fellendítésében minden egészséges alapot nélkülözött, a minden módon _ való pénzszerzésben lelte egyedüli motívumát. És ezt látjuk mindenütt; még az iparalapitás terén is tulaj donkép nem egyes iparágaknak felvirágoztatása, hanem tisztán pénzművelet volt a czél, hogy t. i. államsegélyhez jussanak és esetleg pár óv múlva, ha ezen segélyforrások már kimerülnek, felszámoljanak. T. képviselőház! Ezt azért akartam előrebocsátani, mert szükségem van rá később, midőn a kisiparról fogok szólani; szükségem van rá, hogy már most jelezzem, hogy ez az irányzat volt a megölője Magyarország kisiparának és ez volt gátlója annak, hogy Magyarországon egészséges közgazdasági politika virágzásnak nem indulhatott. De nem habozom kijelenteni azt, hogy a legnagyobb tévedés akkor követtetett el, midőn 1867-ben önállóságunkat visszanyerve, akkor nem állottunk a külön vámterület alapjára, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mert ha