Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-95

432 95. országos ülés 1902 április 19-én, szombaton. János Zsigmond korai halála azonban ezen egyetem létesítését megakadályozta és csak 10 évvel később állította fel Báthory István, Erdély fejedelme, a kit egyszersmind Lengyelország is legnagyobb királyai sorában tisztelhet, Erdély első egyetemét. Igen t. képviselőtársaim közül bizonyára sokan vannak, a kik velem együtt csodálattal adóznak I. Napóleon zseni-jének, de én az ő lángeszének különösen azon vonását csodálom, hogy a háborúk zivatarai között, véres csaták előestéjén is nemcsak a franczia harczi dicsőség gloriá-ja lebegett szemei előtt, hanem a franczia szellem művelődésének mennél magasabb fokra való emelé,se is. (Ugy van! Ugy van! a jobb­oldalon.) És ime, Báthory István, távol e hazá­tól, messze lengyel földön, háborús idők köze­pette is, szeretett hazájára, magyar népére gon­dolt akkor, a midőn Vilnában 1581. május 12-én kiadta a kolozsvári egyetem alapitó-leve­lét. (Halljuk! Halljuk!) Igaz, hogy ez az egyetem nem sokáig állott fenn; az akkori háborús idők viszontagságai 1605-ben megszüntették, és nem is létezett azután ott egyetem 1774—1775-ig, a midőn Mária Terézia újból megalapította. Igaz, hogy időközben Bethlen Gábor fényes főiskolát állított fel Gyulafehérváron, a hova korának legkiválóbb tanárait hivta meg, oly nagy fizetés­sel, a mely akkor is, most is, bizonyára párat­lanul áll, a mennyiben 1800 aranyforintra, a mai érték szerint közel 19.000 koronára ment egy-egy tanár évi fizetése, azonban, sajnos, (Halljuk! Halljuk!) Bethlen Gábornak korai halála megakasztotta azon tervét, hogy egye­temmé emelje ezt a főiskolát. Utódai sem voltak képesek ezt megvalósítani, és pedig annál kevésbbé, mert 1658-ban a török és tatár dúlás Gyula­Fehérvárt és vele a főiskolát teljesen elpusztí­totta, olyannyira, hogy a midőn később, 1662-ben Apaffy Mibály fejedelem ezen főiskolát hamvai­ból uj életre akarta kelteni, a főiskolát Nagy­Enyedre volt kénytelen helyezni, a hol az ismé­telt elpusztítása és kirablása, sőt a tanárok és tanulók leöletése daczára megújulva, mind e mai napig fényes sikerre] teljesiti nemzeti hivatását. (ügy van! Ugy van! jobbfelöl.) T. ház! Tekintettel arra, hogy a kultusz­miniszteri tárcza tárgyalását minél előbb be óhajtják fejezni, mellőznöm kell a kérdés további érdekes és tanulságos történelmi részét és csak a mai kolozsvári egyetem ügyével foglalkozom. (Halljuk! Halljuk !) A kolozsvári egyetem 30 éves történetére visszatekintve, abból egy meglehetősen szomorú tanulságot kell levonnunk, azt t. i., hogy hazánk jelenlegi pénzügyi viszonyai között egy harma­dik egyetemnek létesítésére még csak gondolni sem lehet. Pedig előttem is épen ugy, mint min­den t. képviselőtársam előtt, a magyar tudomá­nyosság fényes képéül tűnik fel ama jövendő kor, a midőn Pozsonyban, Kassán, Szegeden és Deb­reczenben egy-egy teljesen berendezett, kitűnő tanárokkal és igazi egyetemi életet élő lelkes fiatalsággal biró egyetem fog egymással nemes versenyre kelni. A mig azonban ez a szép áb­ránd megvalósul, nem tehetünk mást, mint azt, a mit Ballagi Géza t. képviselőtársam szépen fejtege­tett, hogy lehetőleg akadémiáink fejlesztésére kell törekednünk; (Elénk helyeslés jobbfelöl.) min­denekelőtt pedig a kolozsvári egyetemet kell teljesen kiépítenünk. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Hiszen a kolozsvári egyetem példája mutatja legjobban, hogy azzal a lelkes elhatározással, a melylyel törvényhozásilag lett kimondva, és tör­vénybe lett iktatva az egyetem felállítása; azzal a buzgó intézkedéssel, hogy a t. kormány 40—50 kitűnő tanárt nevez ki, még nem létesítünk egyetemet. íme, Kolozsvárott milyen sok kedvező előfeltétele volt az egyetem létesítésének, a múlt emlékein kivül ugyanis egy orvos-sebészi intézet, kir. jogakadémia, a nemzet áldozataiból épült gazdag múzeum, nagyszerű könyvtár, kórházak és a tudós világ kiváló férfiai állottak rendelke­zésre, és mégis, daczára annak, hogy 30 év le­forgása alatt oly sokat áldozott az ország, oly sokat tett a kormány, különösen pedig a csodá­latunkat és tiszteletünket oly méltán kiérdemlő vallás- és közoktatásügyi miniszter ur, azt kell tapasztalnunk, hogy nagyon is sokat kell még áldoznunk, hogy teljessé tegyük az egyetemet az egyetemi oktatás czéljaira. Igaz, hogy az egyetem létesítése a legked­vezőtlenebb pénzügyi viszonyok között történt; igaz, hogy a régi Báthory és Mária Terézia-féle egyetemi épületekben nem lehetett elhelyezni czélszerüen az egyes tanszékeket; igaz, hogy az orvosi kar czéljaira szolgáló »Karolina* kórház épülete rozoga és szűk volt; igaz, hogy hiányoz­tak a gyűjtemények, a természettudományi és vegytani kísérletek részére megfelelő helyiségek és igy nem csoda, hogy 30 év kellett ahhoz, hogy a lelkes, a buzgó, sok fényes névvel dicse­kedő tanári kar folytonos előterjesztése és esdek­lése folytán nem fényes, de valóban czélszerü uj épületekben nyerhetett elhelyezést az egyetem. És ugyancsak első sorban e kitűnő tanári kar buzgalmának folytonosan emelkedő tudományos hírének lehet köszönni, hogy az egyetem tanulói­nak száma 258-ról tiz év múlva 1882/3-ban 456-ra, 1892/3-ban 624-re, s 1901/2. tanévben 1469-re emelkedett; — ők teremtettek egyetemi életet, ők hódítottak híveket a magyar tudomá­nyosságnak. Ezeket látva, tapasztalva, bizony na­gyon is megfontolandó a 3-ik egyetem kérdése. De hát nálunk mindent az államnak kell teremteni; nálunk ritkaság számba megy, ha valaki egy egyszerű népiskolát állit, mert nálunk nincsenek amerikai gondolkozású Krőzusok, a kik milliókat szánnak, hagyományoznak főiskolák, egyetemek létesítésére, nincsenek Cecil Bhodesek, kik testben és lélekben egyaránt hatalmas ifjú­ság számára tesznek óriási alapítványokat. Vészi József: Nálunk csak prédikálják az altruizmust a nagy urak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom