Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-93

398 93. országos ülés 1902 április 17-én, csütörtökön. ebben a tekintetben nem kötöttem le magam egyik irányzatnak sem; hanem azt mondtam, hogy ma még nincsen abban a helyzetben a kérdés, hogy az ország első tanácsának az eldöntést javasolhassam, hanem a minden oldalról való komoly megfontolás az, a mi jelenleg a teendő. Igen helyesen karolta fel azt az eszmét is, a melyet megpendítettem már néhány hónappal ezelőtt,midőn a középiskolák felügyelésénekkérdésével foglalkoztam, hogy ugy tanulmányi, mint pedig adminisztratív tekintetben minél hatályosabbá tehessük az ellenőrzést, és a mely oda irányul, hogy vájjon nem volna-e helyes a főigazgatókat a központba rendelni és innen azután teljesíttetni velük a felülvizsgálatot, mert folytonos kontaktusban lévén a főigazgatók a miniszterrel, igen hasznos tanácsot nyerne a miniszter, és a főigazgatókkal tartott tanácskozások következtében bizonyos egységet lehetne teremteni, a mi bizonyos tekintetben ma hiányzik. (Halljuk! Halljuk/) Én magam vetettem fel az eszmét. Egyedüli aggályom csak az, hogy mivel mindig propagáltam azt, hogy a vidéki városok kulturális központokká fejlesztessenek, mert ez rendkívül fontos, az az eszme lebeg előttem és ez szüli aggályomat, hogy vájjon helyesen járok-e el, ha ilyen tekintélyes és intelligens elemet a vidéki városoktól elvonok? (Tetszés jóbbfélől.) Ez mi engem még mindig késleltet elhatározásomban. (Helyeslés.) Nessi Pál képviselő urnak beszédével bővebben nem akarok foglalkozni, de beszédének egy részére okvetetlenül meg kell tennem megjegyzéseimet. (Halljuk! Halljuk!) 0 t. i. azt mondta, — hisz arról a szellemes megjegyzésről nem is akarok beszelni, hogy nekem, mint valóságos belső titkos tanácsosnak, Bécsben kell megjelenni, és ott a fekete-sárga zászló előtt meg kell hajolnom — hogy Bécsből visszajővén, bár azt sem tudja, hogy mit keresek Bécsben, mivel elvégre a kultuszminiszternek nem sok teendője van Bécsben, — mondom, ezekre a megjegyzésekre nem térek ki. Szóval tehát, egyszer Bécsből visszaérkeztem — úgymond — és az építészeti osztály tagjait magamhoz rendeltem és azoknak azt mondtam, hogy jövőben pedig magyar épitészeti stílusban, magyar dekoráczióval nem szabad építeni. (Halljuk! Halljuk 1) Már tegnap közbekiáltottam és azt mondtam, hogy az államtitkár is jelen volt ennél a megbeszélésnél. Igaz, hogy felhívtam az épitészeti osztály vezetőjét, és azt mondtam neki, hogy a szeczessziós-stilust nem szeretem, (Élénk helyeslés.) és mivel igen gyakran a magyar stílus neve alatt a szeczessziós stílussal találkozunk, az én ízlésemnek ezen szeczessziós stílus nem felel meg, (Élénk helyeslés.) mert^ nekem is van jogom bizonyos Ízléssel bírni. (Elénk helyeslés.) Én azonban soha semmiféle akadályt nem gördítettem az elé, hogy a magyar stílus tekintetében föllendülés legyen, sőt annyira megyek, hogyha valamely, bár téves irányzat mutatkozik, ha az uj, annak tért kell adni, mert hátha kifejlődik. (Elénk helyeslés.) Méltóztassék csak megnézni több épületünket, s meg fognak róla győződni, hogy a magyar stílusnak megengedtem az érvényesülést. (Igaz! Ugy van!) Nagyon sokat tudnék felhozni még, ! de csak arra utalok, hogy az építészet terén a stílusnak két része van. Az egyik az architektonikus stílus, és ez a fő; a másik pedig a dekoráczió. Ha tehát alkalmaz valaki dekoráczióul egy magyar kakast: ez még nem teszi a stílust magyar stílussá. (Ugy van! jobbfelöl.) Reám pedig sok építkezés azt a benyomást teszi, hogy a kik magyar sritasban akarnak dolgozni, bizonyos tekintetben szeczessziós stílusban dolgoznak; hogy tehát ilyen szeczessziós irányú stílus a vezetésemre bízott tárcza körében a jövőre ne igen legyen lehetséges, iparkodni fogok ezt megakadályozni, de az igazi magyar stílust ezalatt nem értem. (Élénk helyeslés.) Áttérek már most a ma benyújtott határozati javaslatra, bocsánatot kérvén, hogy több felszólalt képviselő ur beszédére nem reflektálok az idő rövidsége miatt, de többnyire oly tételeket fejtegettek, melyekre bőven válaszoltam előbbi beszédemben. Az a határozati javaslat, a melyet Ruzsiák képviselő ur ma benyújtott, az 1868 : LXIV. t.-czikk 17. és 18. §-ainak végrehajtásáról szól és az volna a czélja, hogy a Felvidéken tót nyelvű középiskolák álittassanak fel. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőház! Arra vonatkozólag, a mit a t. képviselő ur a nemzetiségi törvény végrehajtásáról mondott, s ebben a tekintetben Hódossy Imre t. képviselőtársamra is hivatkozott, kijelentem a háznak, hogy oly szépen és pregnánsan a nemzetiségi törvényt interpretálni régen hallottam, mint a hogy azt Hódossy t. képviselőtársunk itt az általános tárgyalás alkalmával megtette. (Ugy van! jobbfelöl.) Az ő fejtegetéseihez teljesen ragaszkodom, azokhoz nem akarok egy szót sem hozzátenni. (Helyeslés jobbfelöl.) A t. ház osztatlan helyeslése mellett mondta el Hódossy t. barátom az ő beszédét és kiváló jogászi elmével fényesen kifejtette nézeteit. Azt hiszem, hogy azok a ház nagy többségének teljes helyeslésével találkoztak. (Helyeslés.) De egyre figyelmeztetem a t. képviselő urat. (Halljuk! Halljuk !) Annak a törvénynek nemcsak szavai vannak, hanem szelleme is van és ez mindjárt a bevezetésben jut kifejezésre, a mikor azt mondja, hogy az államnak összes honpolgárai az alkotmány alapelve szerint politikai tekintetben egy nemzetet képeznek: az osztatlan egységes magyar nemzetet. Ezt az elvet tekintem mintegy devizül, a melynek szövétneke mellett kell a_ törvény minden egyes szakaszát magyarázni (Elénk helyeslés.) és ott, a hol az osztatlan egységes magyar nemzet veszélyeztetve van, a törvény szavát sem tudom végrehajtani,