Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-79

79. országos ülés 1902 márczius 22-én, szombaton. ;>3 választóinak az ország boldogitására. Hisz, ha eo-y képviselő politikai álláspontot foglal el és arra azt mondja, hogy nekem az a meggyőződésem és akkor az a képviselő ismét feladja azt az álláspontját és egy más álláspontot foglal el és erre mondja, hogy az neki meggyőződése: nohát az ilyen képviselőnél csak két eshetőség van: vagy az esze, vagy a szive nincs helyén, de az egyik nincs helyén. (Az elnöh csenget. Mozgás a jolibóldalon.) Vagy nem tudta, mikor első állásfoglalását megtette, hogy mit csinál . . . Elnök (csenget): Figyelmeztetnem kell a képviselő urat, hogy az ilyen kifejezések már túlmennek a parlamentáris szabályokon és szokáson. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Rátkay László: Himnuszokat zengjünk ? (Egy hang a szélsöbaloldalon: Szólásszabadság!) Elnök: Legyenek megnyugodva, a szólásszabadság felett én magam itt eléggé őrködöm. (Helyeslés jobbfelöl.) Csávolszky Lajos: Vagy nem tudta, mit csinál és később jött rá, hogy nem jó utat választott, vagy pedig időközben olyan érdekek merültek fel, a melyek reá nézve szükségessé tették az elv-változtatást. Horánszky Nándor kereskedelemügyi miniszter : Milyen érdekeket ért ? Erről tessék beszámolni ! (Mozgás.) Csávolszky Lajos: Akármiféle más érdekek merültek fel, a melyek szükségessé tették az elv-változtatást. »Visszapillantást vetek a múltra, nem azért, hogy egyeseknek politikai pályájukban az ellenmondásokat keressem, mert hiszen ebben gyönyörűségem nem telik és különben is a közélet ez idő szerint annyira sivár és czinikus, hogy az erkölcsi szempontok minden értéküket elvesztették,« — ezt mondja Horánszky miniszter ur, s én tökéletesen egyetértek vele. Kinek volna most kedve politikai következetességről, politikai clvhüségről beszélni, ebben a mai sivár politikai korszakban? De mikor ezt mondotta a miniszter ur, mondott mást is. Azt mondotta, hogy nem tartja a közélet egészséges fejlődésével és tisztességével megegyeztethetőnek, hogy a mit választóinknak Ígérünk, azt cserbenhagyjuk, mert ez a közélet megsebzése volna. Egyetértek a miniszter úrral teljesen; de ha ez igaz, — a mint hogy igaz is, hogy nem tisztességes dolog és a közélet egészségtelen voltát jelenti, hogy a mit választóinknak Ígérünk, azt cserbenhagyjuk, — nos, akkor a miniszter ur egész pályafutása nem volt egyéb, mint a közélet megsebzése és megsértése. (Igaz! a szélsöbaloldalon. Mozgás jobbról.) Ki biztosit, ki ad garancziát nekünk arra, hogy a ki egyszer hibázott, nem követ-e el ujabb tévedéseket? A ki egyszer tévedett politikai pályáján, annak uj tévedései nincsenek kizárva, és ez az, a miért nincs meg bennünk tántoríthatatlan bizalom a miniszter ur működése iránt. KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906, V. KÖTET. Azt mondja a miniszter ur, hogy ő nem szavazta meg a quótát, — mert a másik tévedése a quóta. Választói előtt Szepsiben kijelentette a miniszter ur, hogy a quótát semmi szin alatt, semmi körülmények közt, semmi formában meg nem szavazza; itthon könyvet irt róla, melyben azt mondja, hogy a quóta felemelése Magyarországra nézve önmegbecstelenités, Magyarország anyagi érdekein ejtett súlyos sérelem és merénylet volna. Ez benne volt, ezt megígérte, de nem tartotta meg. Mit érnek tehát az ujabb Ígéretek nekünk, mikor ezen ígéretek megvalósításában nem bizhatunk és ezt nem tekinthetjük komoly dolognak. Azt mondja a miniszter ur, hogy ő nem szavazta meg a quótát. Igaz, nem szavazta meg, de erkölcsi szolidaritást vállalt mindazokkal, a kik megszavazták és itt a házban buzdította őket a megszavazásra. Hogy milyen megítélés alá esik az ilyen eljárás, azt nem mondom meg én, elmondotta azt gróf Apponyi Albert ur Somorján, midőn így szólt: »A ki megelégszik azzal, hogy ő nem szavazza meg a quóta felemelését, de a mellett megengedi a dolgoknak olyan továbbfejlődését, melynek folytán a magasabb quóta mégis a a nemzet nyakába szakad, no, én annak a meggyőződését ugyan semmibe sem veszem, annak még hivatását is másnak, mint pilátusi kézmosásnak nem tekinthetem.« Ilyen pilátusi kézmosás volt az, a mit Horánszky miniszter ur a quóta kérdésében elkövetett. De nemcsak gróf Apponyi Albert ur mondja ezt és ítéli ezt el, hanem maga a t. miniszter ur is. Ezeket mondja a t. miniszter ur, a midőn Ausztriában az a rojmant agitáczió fejlődött ki a quóta-kérdésben: »Ha Magyarország ügyei oly férfiak kezében volnának, a kik, ha egyszer valamit materiális alapon megindokoltak és elfoglaltak egy álláspontot, a mellett meg is maradnának, ugy nem félteném az országot nagyobb megterheltetéstől, de nagyon félek, hogy ez a megterheltetés be fog következnL« És ezt a miniszter ur mondotta, épen ő, a ki materiális alapon bebizonyította Magyarország megterheltetésének lehetetlenségét, és az első volt, a ki ahhoz hozzájárult, és épen ő féltette Magyarországot ettől a megterheltetéstől, a ki segédkezet nyújtott arra, hogy ez az ország megterheltessék. És miért mindez, t. ház? Mi volt az oka annak, hogy mindezen nézetváltoztatások és meggyőződésváltoztatások bekövetkeztek? Itt indokolta a házban a t. miniszter ur és indokolásában azt mondotta, hogy »uj szempontok« merültek fel a politikai láthatáron. És mik voltak ezen uj szempontok, t. ház? Én nem tudok róla mást mondani, mint azt, hogy a miniszteri szék, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem azt mondom én ezzel, t. képviselőház, hogy ellenzéki embernek nem szabad kormányra jutni; sőt minden ellenzéki