Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-92
364 92. országos ülés 1902 április 16-án, szerdán. zottabban visszautasítom, mert az abszurdumra vezet, hisz az katonai megoldási módot képez, a mely a gordiusi csomót ketté vágni és nem megoldani vagy szétbontani akarja. Tudjuk ugyanis, hogy a német császár legutóbbi rendelete értelmében minden középiskola bármilyen magasabb felsőbb iskolára egyformán jogosít és a középiskolát végzett tanulóra van bízva, hogy az egyetemre járva magánúton sajátítsa el azon ismereteket, a melyeket még a középiskolában el nem sajátított és az első vizsgánál az egyetemen a tanárnak meg kell tudni valami módon, hogy az a tanuló magánszorgalomból, privát utón elsajátitotta-e azon ismereteket, a melyekre a felsőbb iskolai pályán szüksége van. Ezen rendszernek nem vagyok barátja, mert azt akarom, hogy a ki a felsőbb tanfolyamra megy. előkészitését már a középiskolában kapja meg és előkészítve menjen a felsőbb, magasabb iskolákba. (Helyeslés a hal- és a szélsöbaloldalon.) Mikor én a középiskolák kérdésének mikénti megoldásáról beszélek, feltétlenül számolnom kell mindazon kívánalmakkal, a melyek azon irányzatból folynak, hogy Magyarországon a gazdasági ismeretek elsajátithatásához jó alapot adjunk ifjainknak, hogy igy jó alapon haladva menjenek a szakiskolákba, hogy ott a közgazdasági tudást elsajátítsák. Nagyon fontos tehát, hogy mikép oldjuk meg a középiskolák kérdését, középiskolákba járó ifjainknak 25°/o-a a negyedik osztály befejezése után nem folytatja tovább tanulmányait, melyből egy rész vagy gazdasági, vagy kereskedelmi, vagy más szakiskolába megy. De sokkal több, még pedig majdnem negyven százalék a 6-ik osztály után hagyja ott a középiskolát, ugy, hogy tulajdonképen harmincz százaléka az eredeti számnak megy fel a nyolezadik osztályig. Épen ezek a számok nagyon fontosak azon középiskola felépítésénél, a melyet én fogok a t. ház figyelmébe ajánlani; azon statisztikai számok, a melyeket a t. miniszter ur felhozott, nagyban segítségemre jönnek annak bizonyításánál, hogy egységes középiskolának bifurkácziőval való létesítése egyrészt a pályaválasztást kitolja, másrészt a nemzeti nevelést és egyáltalában a műveltséget nagyban fokozza. T. képviselőház! Mi a kívánalom ? Először lehetőleg egységes nemzeti alapon való nevelés, másodszor, hogy a pályaválasztást lehetőleg kitoljuk, hogy ne kelljen annak a tízéves gyermeknek pályát választania, a mint az ma van, pl. ha az a polgári iskolába megy, a mivel tulajdonképen lekötötte természeti hajlamait és csak toldozással-foldozással tud más iskolán tovább haladni, t. i. ha bizonyos tantárgyakból pótló vizsgákat tesz; igy kell a reáliskolát végzettnek a humanisztikus pályára való átmenetnél érettségit tenni a latinból. De épen ezen különböző toldások következtében, a melyekkel a tanrendszer oda igyekszik közeledni, a mely rendszernek én vagyok szószólója, nem ismerem el az egységes jogosításnak, mint végczélnak követését, hanem csak legfeljebb átmenetinek ismerem el, csak szükségszerűnek, azaz csak olyannak, a mely mintegy arra szolgál, hogy mielőbb megvalósítsuk az általam ajánlott egységes középiskola eszméjét. Nem tételezhetem fel a t. miniszter úrról sem, hogy ideálisnak tekinti azt az állapotot, hogy a reális alapon készülő ifjú, ha jogi pályára akar menni, ha csak rendkívüli tantárgyként tanulja a latint és akkor egészen külön érettségit tesz, tehát oly érettségit, a melyben a tudása iránti igények már lehetőleg le vannak szállítva, miért nem is tesz együtt a latinból érettségit a gimnazistákkal. Ép ugy felhozás, hogy a polgáriban is a latint sok helyütt tanítják, hogy ne legyen kizárva a tanuló a továbbképzéstől, ép igy toldás a görögpótló, bár én a görögpótlónak általános értékét elismerem a műveltségre. Nagy segítségemre jön az a tapasztalat az én tervezetem fölépítéséhez, a melyet a t. miniszter ur rendelete folytán az a tanterv nyújt, a melyet a leány-gimnáziumban alkalmaznak. Kezemben van egy lap, a »Magyar Nemzet«, a melyben olvasom, hogy Tóth Rezső, a leány-gimnázium tanára, felolvasást tartott arra vonatkozólag — és itt igen kérem a t. ház figyelmét, — hogy tulajdonképen czélszerübb volna, ha a latin nyelv oktatása csak az ötödik osztályban kezdődhetnék, a mennyiben már tapasztalatunk van a leány-gymnáziumban, hogy az ötödik, hatodik, hetedik és nyolezadik osztályban ugy lehet az anyagot csoportosítani, hogy sokkal hamarább, sokkal mélyrehatóbban, értelmileg sokkal megemészthetőbb módon tudják azt tanítani és az eredményt fokozni. Az illető tanuló sokkal jobban tanulja meg igy a latin nyelvet, mint ha az első osztálytól kezdve a formákkal agyongyötrik. Hiszen a t. miniszter urnak azon intézkedése, hogy az érettségin a latinból magyarra való fordítás is megengedhető, mutatja azt, hogy szerinte is a remekírók megértése, a latin irodalom iránti érzék növelése nagyobb fontossággal bir, mint a grammatikai formák. (Élénk helyeslés a baloldalon.) És ha elfogadjuk azt, hogy a latinnak tanítását nem kell az első osztályban kezdeni, hanem elég, ha az ötödikben kezdik, akkor már ezzel óriási haladást tettünk abban az irányban, hogy egységes nemzeti alapnevelést adhassunk ifjainknak, bármily pályára menjenek. Igy azután a magyar .nyelvre, történelemre, földrajzra, a természettudományokra, vegytanra, okiratok szerkesztésére, a mire az életben nagy szükség van, sokkal nagyobb súlyt lehet helyezni. Természetesen a német nyelvet a harmadik osztályban kellene kezdeni, (Ellenmondás a szélsöbaloldalon.) mert nekünk feltétlenül szükségünk van nyelvismeretekre, ha közgazdaságilag érvényesülni akarunk. A német nyelv nem homályosítja el nemzeti önérzetünket, hanem csak eszközt ad arra, hogy azt az önérzetet még nagyobb eredménynyel szolgálhassuk.