Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-92

364 92. országos ülés 1902 április 16-án, szerdán. zottabban visszautasítom, mert az abszurdumra vezet, hisz az katonai megoldási módot képez, a mely a gordiusi csomót ketté vágni és nem megoldani vagy szétbontani akarja. Tudjuk ugyanis, hogy a német császár legutóbbi rende­lete értelmében minden középiskola bármilyen magasabb felsőbb iskolára egyformán jogosít és a középiskolát végzett tanulóra van bízva, hogy az egyetemre járva magánúton sajátítsa el azon ismereteket, a melyeket még a középiskolában el nem sajátított és az első vizsgánál az egye­temen a tanárnak meg kell tudni valami módon, hogy az a tanuló magánszorgalomból, privát utón elsajátitotta-e azon ismereteket, a melyekre a felsőbb iskolai pályán szüksége van. Ezen rend­szernek nem vagyok barátja, mert azt akarom, hogy a ki a felsőbb tanfolyamra megy. előkészi­tését már a középiskolában kapja meg és elő­készítve menjen a felsőbb, magasabb iskolákba. (Helyeslés a hal- és a szélsöbaloldalon.) Mikor én a középiskolák kérdésének mikénti megoldásáról beszélek, feltétlenül számolnom kell mindazon kívánalmakkal, a melyek azon irány­zatból folynak, hogy Magyarországon a gazda­sági ismeretek elsajátithatásához jó alapot adjunk ifjainknak, hogy igy jó alapon haladva menjenek a szakiskolákba, hogy ott a közgazdasági tudást elsajátítsák. Nagyon fontos tehát, hogy mikép oldjuk meg a középiskolák kérdését, középisko­lákba járó ifjainknak 25°/o-a a negyedik osz­tály befejezése után nem folytatja tovább tanul­mányait, melyből egy rész vagy gazdasági, vagy kereskedelmi, vagy más szakiskolába megy. De sokkal több, még pedig majdnem negyven százalék a 6-ik osztály után hagyja ott a középiskolát, ugy, hogy tulajdonképen harmincz százaléka az eredeti számnak megy fel a nyolezadik osztályig. Épen ezek a számok nagyon fontosak azon középiskola felépítésénél, a melyet én fogok a t. ház figyel­mébe ajánlani; azon statisztikai számok, a melye­ket a t. miniszter ur felhozott, nagyban segít­ségemre jönnek annak bizonyításánál, hogy egy­séges középiskolának bifurkácziőval való létesítése egyrészt a pályaválasztást kitolja, másrészt a nemzeti nevelést és egyáltalában a műveltséget nagyban fokozza. T. képviselőház! Mi a kívánalom ? Először lehetőleg egységes nemzeti alapon való nevelés, másodszor, hogy a pályaválasztást lehetőleg ki­toljuk, hogy ne kelljen annak a tízéves gyer­meknek pályát választania, a mint az ma van, pl. ha az a polgári iskolába megy, a mivel tulajdon­képen lekötötte természeti hajlamait és csak toldozással-foldozással tud más iskolán tovább haladni, t. i. ha bizonyos tantárgyakból pótló vizsgákat tesz; igy kell a reáliskolát vég­zettnek a humanisztikus pályára való átmenet­nél érettségit tenni a latinból. De épen ezen különböző toldások következtében, a melyekkel a tanrendszer oda igyekszik közeledni, a mely rendszernek én vagyok szószólója, nem ismerem el az egységes jogosításnak, mint végczélnak kö­vetését, hanem csak legfeljebb átmenetinek ismerem el, csak szükségszerűnek, azaz csak olyannak, a mely mintegy arra szolgál, hogy mielőbb megvalósítsuk az általam ajánlott egy­séges középiskola eszméjét. Nem tételezhe­tem fel a t. miniszter úrról sem, hogy ideá­lisnak tekinti azt az állapotot, hogy a reális alapon készülő ifjú, ha jogi pályára akar menni, ha csak rendkívüli tantárgyként tanulja a la­tint és akkor egészen külön érettségit tesz, tehát oly érettségit, a melyben a tudása iránti igé­nyek már lehetőleg le vannak szállítva, miért nem is tesz együtt a latinból érettségit a gim­nazistákkal. Ép ugy felhozás, hogy a polgáriban is a latint sok helyütt tanítják, hogy ne legyen kizárva a tanuló a továbbképzéstől, ép igy tol­dás a görögpótló, bár én a görögpótlónak ál­talános értékét elismerem a műveltségre. Nagy segítségemre jön az a tapasztalat az én terve­zetem fölépítéséhez, a melyet a t. miniszter ur rendelete folytán az a tanterv nyújt, a melyet a leány-gimnáziumban alkalmaznak. Kezemben van egy lap, a »Magyar Nemzet«, a melyben olvasom, hogy Tóth Rezső, a leány-gimnázium tanára, felolvasást tartott arra vonatkozólag — és itt igen kérem a t. ház figyelmét, — hogy tulajdonképen czélszerübb volna, ha a latin nyelv oktatása csak az ötödik osztályban kezdődhetnék, a mennyiben már tapasztala­tunk van a leány-gymnáziumban, hogy az ötö­dik, hatodik, hetedik és nyolezadik osztályban ugy lehet az anyagot csoportosítani, hogy sok­kal hamarább, sokkal mélyrehatóbban, értelmi­leg sokkal megemészthetőbb módon tudják azt tanítani és az eredményt fokozni. Az illető ta­nuló sokkal jobban tanulja meg igy a latin nyelvet, mint ha az első osztálytól kezdve a formákkal agyongyötrik. Hiszen a t. miniszter urnak azon intézkedése, hogy az érettségin a latinból magyarra való fordítás is megengedhető, mutatja azt, hogy szerinte is a remekírók megér­tése, a latin irodalom iránti érzék növelése na­gyobb fontossággal bir, mint a grammatikai formák. (Élénk helyeslés a baloldalon.) És ha elfogadjuk azt, hogy a latinnak tanítását nem kell az első osztályban kezdeni, hanem elég, ha az ötödikben kezdik, akkor már ezzel óriási ha­ladást tettünk abban az irányban, hogy egysé­ges nemzeti alapnevelést adhassunk ifjainknak, bármily pályára menjenek. Igy azután a ma­gyar .nyelvre, történelemre, földrajzra, a termé­szettudományokra, vegytanra, okiratok szerkesz­tésére, a mire az életben nagy szükség van, sokkal nagyobb súlyt lehet helyezni. Természetesen a német nyelvet a harmadik osztályban kellene kezdeni, (Ellenmondás a szélsöbaloldalon.) mert nekünk feltétlenül szükségünk van nyelvismeretekre, ha köz­gazdaságilag érvényesülni akarunk. A német nyelv nem homályosítja el nemzeti önérzetünket, hanem csak eszközt ad arra, hogy azt az önér­zetet még nagyobb eredménynyel szolgálhassuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom