Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-85

164 85. országos ülés 1W2 április 7-én, hétfőn. a konzorcziumra nézve nem fog mutatkozni olyan lukrativnak, de reánk nézve előnyösebb lesz! Hogy a várakozás nem olyan nehéz, méltóztassék például megnézni, a mit ismét a miniszter ur érájából idézek, az 1896. évi deezembert. Méltóztatnak reá emlékezni, hogy mi volt akkor? Nem voltak valami nagyon rózsásak az állapotok. A kiegyezési gazdasági harcz Ausztriában akkor már javában dúlt. Megindították már ellenünk a hajszát, az ország a választások után volt, tehát nem volt nyugodtabb állapotban, mint most, gazdasági helyzete sem volt jobb, és a 4%-os magyar papir kurzusa 1896. deczemberben 99 és 100 között váltakozott. Ekkor nem volt sürgős semmi. Hát most miért olyan sürgős minden? Miért nem várjuk be a viszonyok fejlődését és a piacznak a valószínűség szerint való javulását? a mire a t. előadó ur is rámutatott beszédében. És ha senki kétségbe nem vonhatja, ha mindenki látja, ha megvannak az eshetőségek a kurzusemelkedésre, — miért nem várjuk be ezek hatását? Hogyha az általános pangás mellett a tőke fix kamatozású elhelyezést keres, a mit a t. előadó ur is mondott, miért nem várjuk be azt az időt, hogy jó kamatozású magyar állampapírokba keressen a tőke fix elhelyezést és parin vegye 4°/

0-os papírunkat, a mit tényleg el is érhetünk. Hogyha pedig nem várhatunk, hogyha önök sejtik, hogy depresszió fog bekövetkezni, akkor ennek a konverziónak sem lesz sikere, mert akkor a konzorezium fentartott jogával nem ugy fog élni, hogy abból nekünk legyen valami hasznunk, hanem elő fog állni az az eset, hogy nem vittük keresztül a konverziót, hanem a papírok egy részének tulajdonosait, vagyis azokat, kik papirjaikat kicserélték, önkéntelenül be is csaptuk. (Mozgás.) Nagyjában és egészében tehát semmiféle elfogadható okot nem találunk sem a javaslatban, sem a bizottsági jelentésben, sem a t, előadó ur beszédében arra nézve, hogy ezt a javaslatot, vagyis jobban ezt a konverziót ez idő szerint kell megcsinálni, vagy hogy ennek elmulasztása vagy elhalasztása, a jobb időknek bevárása az országra nézve káros hatással volna. Ennélfogva teljesen jogosult a mi álláspontunk, ha azt mondjuk, hogy minden pénzügyi kormánynak, de álta Iában minden kormánynak kötelessége ugyan gondoskodni arról, hogy az állam terhein lehetőleg könnjitsen és minden alkalmas időpontot fel kell használnia arra, hogy ezt a czélt megvalósítsa, de viszont az is a kötelessége, hogy a valószínűség esélyeit mérlegelje és hogy vizsgálja melyik időpont alkalmas erre, hogy esetleg az ügyletet későbbre halaszsza. a mikor az ez által kivívandó eredmények, a melyektől a gyorsítás, a sietés, az elhamarkodás, vagy az első alkalom megragadása miatt örökre, vagy legalább is talán hosszú időre el fogunk esni, biztosítva lesznek. (Igaz! TJgy van! a szék'ibaloläalon.) A bizottsági jelentésnek egy különös sajátossága van. Vannak benne állitások, a melyekről azt mondja, hogy ez és ez így van; azután vannak benne nézetek. A miket eddig igyekeztem csekély tehetségem szerint megezáfolni, ezek voltak az állitások, most pedig lássunk egy pár nézetet is. Azt mondja a jelentésben nyilatkozó bizottsági többség, hogy nézete szerint az állam nemcsak előzékeny ebben az esetben hitelezőivel szemben, hanem a tranzakezió feltételei az országra nézve is elfogadhatók. Én azt tartom, hogy az állam előzékenysége hitelezőivel szemben nincs kellőleg kidomborítva. Mert az állam előzékenysége hitelezőivel szemben abban, hogy neki felajánltatik első sorban egy, az eddiginél kisebb kamatozású papir, még nincsen teljesen kimerítve. Talán hozzátartoznék, hogy azt is tudná az az előzékenységre számító hitelező, hogy milyen előnynyel járó árfolyamon kapja azt, mert csak akkor látná az előnyöket. És ez az a nézet, a mely nem mert tényként nyilvánulni, mert ahhoz, hogy ez tény és állítás legyen, azt is kellene mondani, hogy az állam a maga hitelezőivel szemben azt az előzékenységet tanúsítja, hogy mig az árfolyam ilyen meg amolyan, mig az átvételi árfolyam a konzorezium részére ennyi meg annyi: ezzel szemben a régi kötvénybirtokosok ilyen meg ilyen árfolyamokon fogják kapni az emittálandó papírokat. De miután ezt megmondani nem szabad és nem lehet, ezért volt kénytelen a t. bizottság nem állitássa], hanem nézettel előhozakodni, a melynek alaposságát azonban én tiszteletteljesen kétségbevonom, mert az csak olyan adatokra lehetne alapitva, a melyeket én is hallottam; én pedig ilyen adatokat nem hallottam, pedig kértem. Ez a nézet tehát nem olyan argumentum, a mely elhatározó befolyást gyakorolhatna a törvényhozásra és egy ilyen nagyfontosságú pénzműveletnél ez abszolúte komolyan szóba sem jöhet. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az idő egy kissé előrehaladott volta daczára is méltóztassék megengedni, (Halljuk! Halljuk!) hogy a bizottsági jelentésben elmondottakon kivül egy pár olyan nyilatkozatra hivatkoztam, a melyeket a t. miniszter ur a bizottságban tett, a melyek a nyilvánosság számára voltak elmondva és a melyeket olyanokul hiszek, hogy talán egy részét képezik azoknak, a melyek a pénzügyi bizottság jelentésében található nézetek, vagy állitások alapjaiul szolgálnak, a nélkül, hogy ilyenekül különösebben meg is volnának jelölve. (Halljuk! Halljuk!) A pénzügyminiszter ur azt mondotta, hogy a mai pénzbőség nem normális. Ha azt mondotta volna, hogy a mai pénzbőség hatása nem normális, akkor ezt az igazságot én is aláirtam volna. (Helyeslés a bal- és a szélsöbaluläalon.) Hogy a pénzbőség nem normális, azt nem tartom egészen akczeptábilisnak, nem is fejtette ki a t. miniszter ur azokat az okokat, a melyek őt