Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-67

67. országos ülés 1902 márczius 7-én, pénteken. 93 be egyetlenegy olyan gyűlést sem, a hol nem láttam — és azt hiszem, csak igen kevés volt az ilyen gyűlések száma, — hogy valóban állam­vagy társadalomfelforgató czélokról van szó. És a hol az illető végrehajtó orgánum a gyűlést ezen intenczió ellenére betiltotta, ott az meg is bűnhődött ezért. Maga a t. képviselő ur olvasta fel a dunavecsei főszolgabíróhoz intézett rendeletemet, és elismerte, hogy az liberális, a 48-as szellemből folyó eljárásnak felelt meg. Ez az én szellemem. Ámde, ha egyes esetekben va­lamely tisztviselő ott künn nem ugy alkalmazza rendeleteimet, azért engem vonnak felelősségre az urak s azt mondják, hogy igy meg ugy nem hallgatnak reám a perifériákon. Hát kérdem, hol van az a miniszter a világon, a ki, főleg a midőn választott tisztviselőkről van szó, egy ország annyi ezer tisztviselőjének minden dolgá­ért felelős lehessen ? (Ugy van! Ugy van! jóbbfélöl.) Mert csak azokat az eseteket hozzák ám fel, a melyekben baj van, mig azokat az eseteket, a melyek ezrével és sokkal nagyobb számmal vannak; a melyekben a tisztviselők lelkiismeretesen, becsületesen teljesitik és hajt­ják végre a rendeleteket, nem hozzák fel. Miért ? Nessi Pál: Minek hozzák fel ? Szél! Kálmán miniszterelnök: Hiszen épen azért mondom ezt, hogy akkor ne varrjanak a t. képviselő urak himet abból, a mit felhoznak, mert az az esetek eltűnőén csekély száma, (Ugy van! Ugy van! jóbbfélöl.) és azon eltűnőén csekély számú esetből semmit sem lehet követ­keztetni. Egészen ilyen volt az az eset is, a melyet a t. képviselő ur arra a bizonyos Csákány úrra vonatkozólag felhozott. Az a Csákány ur — itt vannak az akták előttem, de nem akarom a részleteket előadni — egy rovott előéletű ember; Tatán kőfejtő volt, azután Kis-Hartára mentés ott programmbeszédeket akart tartani és nem tudom miféle dolgokat akart csinálni. Ezenkivül bejelentette az ő vörös papirosra nyomott pla­kátjain, — Csáky János aláírással — hogy ő előadásokat fog tartani erről, meg arról. Ekkor konstatálták róla, hogy ő nem Csáky János, ha­nem Csákány, és rovott előéletű ember, tehát egy kicsit vigyáztak reá. Ennyiből állt az egész. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Már bocsána­tot kérek, ugy elereszteni a gyeplőt, (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) minden regula, minden ellenőr­• zés nélkül hagyni ebben az országban ilyen ro­vott előéletű kőfejtő urakat, (Derültség.) pro­grammbeszédeket tartani, (Ugy van! Ügy van! a jobb- és a szélsőbaloldalon.) megengedni azt, hogy utazó ügynökök megyéről-megyére járjanak és Isten tudja miféle tanokat hirdessenek, (Ugy van! Ugy van! jobb felöl. Mozgás a bal- és a szélsöbaloldalon.) ez mégsem lehet. Mert ha az­után olyan baj áll elő, mint a minő ezelőtt pár esztendővel (Hosszantartó mozgás és zaj a kö­zépen, a bal- és a szélsöbaloldalon.) a Bodrog­közben, Szabolcsban, Zemplén vármegyében és a Magyar Alföldnek némely részeiben előállott, akkor seregestül jönnek a képviselők, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) pártkülönbség nélkül jönnek a vármegyék, rendkívüli eszközöket és Isten tudja mit nem kérnek. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Az, a ki felelős azért, ha csirájában eset­leg az ellenőrzés hiánya és más mulasztások folytán nem fojtatik el az ilyen dolog; ki a felelősséget érzi, az egyes konkrét esetekben nem megy odáig, mint a t. képviselő ur akarná, habár az elvi álláspontja ellen, a mint kifejtet­tem, semmi kifogást a szabadság és az egyenlő­ség szempontjából tenni nem lehet. (Helyeslés a jobboldalon.) A mi ezt a konkrét esetet illeti, ez megíté­lés alatt van a belügyminisztériumnál és elintéz­tetik annak rendje és módja szerint, de egy izolált ós egyes esetet képez. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy micsoda az, hogy most is jóváhagyáshoz van kötve az egyesületi jog és az alapszabályok jóváhagyását itt-ott megtagadják. Megvan — azt mondja a t. képviselő ur — az államhatalomnak utólag megtorló intézkedési joga. Én az államhatalom igazi ós a közérdek szempontjából való okos gyakorlását igy, a mint a képviselő ur felállítja, helyesnek nem tartom, Nem elég az, hogy belenyugszunk abba, hogy ha baj történt, meg lehet később torolni, hanem igyekezni kell, hogy baj ne történjék. (Helyeslés jobbról.) Az egyesületi jogot is egészen korlát és ellenőrzés nélkül hagyni nem lehet. Az egyesü­lési jognál is praeventive meg kell vizsgálni bi­zonyos esetekben, hogy nincsenek-e olyan czélok­hoz kötve azok az egyesületi tendencziák, a me­lyek egyenesen közveszélyesek, vagy az érdekel­tek megcsalását, kizsákmányolását és anyagi vagy szellemi károknak az előidézését czélozzák? (He­lyeslés a jobboldalon.) Mikor megbukik egy-egy kiházasitási egylet, vagy egy-egy előleg-egylet, ez egész szenzáczió- számba megy Budapesten, és kis lapok és nagy lapok nem győzik regisztrálni azokat a károkat, a melyeket csináltak, és akkor azt mondják: hol volt a kormány, miért nem ellenőrizte? (Ugy van! Ugy van! jobbról.) T. képviselő ur, nem lehet ezt sem oly szabadjára hagyni, mint a képviselő ur akarja; sokszor igenis az alapszabályok revízióját fenn kell tartani oly czélból, hogy ezeket a szem­pontokat meg lehessen ítélni ós a nagy károkat meg lehessen előzni és meg lehessen menteni azokat a szegény, tudatlan embereket, a kiket az ilyen egyesületek becsapnak. (Helyeslés a jobboldalon.) De a t. képviselő ur talán igazat fog nekem adni és igazságot fog szolgáltatni nekem, hogy én, a mikor ezeket a szempontokat az ő túlvitt következtetései ellen fordítom, azért az én elvi álláspontomat nem tagadom meg. Az elvi álláspontom pedig az, hogy az az ellenőrzés és korlátozás a gyülekezési jogban épugy, mint az egyesülési jogban csak annyiban történjék, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom