Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-74

?í. országos ülés 1902 márczius 17-én, hétfőn. 307 az esetben, ha tudnám azt, hogy a román nép kebeléhen akár egyesek, akár egy összesség az állam törvényei ellen íntrigál, a nemzet élete ellen törekszik, egy perezig sem maradnék ebben a házban. De- mert tudom, hogy sem az egyik, sem a másik nem fordul elő, arra kérem t. képviselőtársaimat, hogy a közjó és a béke érdekében a nemzetiségi kérdést több bölcseséggel és kevesebb animozitással tárgyalják. Á költségvetést elfogadom. (Helyeslések.) Elnök: Szólásra többé senki sincs feljegyezve, ha tehát szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Szólhat még az előadó ur és Major Ferencz képviselő ur, a ki még kilencz képviselő ur által aláirt indítványt adott be, a melyet elleninditványnak akart tekintetni. Major Ferencz: T. képviselőház ! Élek jogommal és néhány szót szólok még az általános vita befejezése után. A földmivelésügyi tárcza jelenlegi viselője beszédében igyekezett megnyugtatni a kedélyeket és a mezőgazdaság különböző ágaiban haladást konstatált és kilátásba helyezte, hogy az igazságügyminiszter úrral egyetértőleg olyan törvények fognak legközelebb beterjesztetni, a melyek a kisbirtokosok sorsát különösen az adóvégrehajtás, a gabonauzsora tekintetében figyelembe fogják venni. Midőn én határozati javaslatomat beterjesztettem, azt nemcsak humanitási, hanem főleg nemzeti szempontból tettem, a mire a magyar faj megerősítése szempontjából végtelen nagy szükség van. Épen azért hangoztattatott már e padokról és a függetlenségi párt padjairól is, hogy meg kell védeni a kisbirtokot, mert azok az ős telepesek, ha elpusztulnak, nem pótolhatók semmivel. Mikor beszédemben a mezőgazdasági haladás három fő tételét jeleztem: a mezőgazdasági ipart, a hitelügyet és a kisember védelmét, akkor mindenesetre gondoltam más államok konszolidált viszonyaira is, a hol már megteremtették azt a hatalmas fejlődést, a melyet épen e három tétel felkarolása idéz elő. Az igen t. miniszter ur volt szives reflektálni a beszédemben a mezőgazdasági ipar tekintetében mondottakra; ezt mindenesetre köszönettel fogadom. Mert, mint beszédemben mondottam, e tényező felkarolása úgyszólván reformot teremt mezőgazdasági életünkben és annak jövedelmezőségét kiszámithatlan módon növeli. Legyen szabad most csak arra a mezőgazdasági iparágra utalnom, a mely a mezőgazdasági értékesítés és a munkáskérdés megoldása szempontjából óriási befolyást gyakorol. A czukorgyártást értem, melyről a következő adatokat hozhatom fel. 1889-ben, a czukorgyártás kezdetén 73,949 katasztrális hold volt répamüvelés alá véve. 1901—1902-ben már 182,811 katasztrális hold, tehát több mint megkétszereződött tiz év alatt az a földterület, a melyet czukorrépatermelésre használtak fel. De ha veszszük magát a répatermelést és az ebből vétel folytán a gazdáknak juttatott egyenes hasznot — azért mondom egyenes hasznot, mert azonkívül van más előny is, a mely a hulladékok felhasználása folytán magára a gazdára nézve nagyon hasznos és az ő gazdaságának belterjességét fokozhatja — tehát a répáért direkte kifizetett összeg 1889-ben volt 10.880,198 K., 10 évvel később, vagyis 1901/902ben már 40.709,508 K. Ez óriási emelkedés 10 év alatt és határozottan oly nagy jövedelmi forrást juttatott a mezőgazdáknak, hogy a mezőgazdasági iparnak nagy fontossága csak magánál a czukoriparnál, mint mezőgazdasági iparnál világosan jelzi azt a nagy forradalmat, a melyet a mezőgazdasági ipar a mezőgazdaság terén teremtett. De vegyük hozzá még azt, hogy ezen termelésnél mennyi haszon háramlik magára az államra is, így pl. a vasúti szállítás folytán, továbbá adóban az adóalany növekvése szempontjából, de magukra a munkásokra is, mert míg pl. 1891-ben munkabérekben 2,289.761 K.-át, addig 1901-ben 5,577.346 koronát fizettek ki. Tlyen összegre rúgtak tehát a munkabérek, melyeket a gyárak — nem számítva a napszámmunkákat és egyéb munkákat, a melyek egyenesen a czukorrépa-termeléssel állanak kapcsolatban — kifizettek. Ezen, a czukoriparra vonatkozó adatok eléggé meggyőzhetnek mindenkit a mezőgazdasági iparágak nagy fontosságáról, melyeknek felkarolása elsőrendű mezőgazdasági feladat. A másik fontos irányítás az, hogy a fogyasztást növeljük az iparfejlesztés által. Nagyon fontos, a mire később akarok hivatkozni: a tőke által a mezőgazdaság egyes területein való nagyobb mennyiségű termelés. Hiszen mi mezőgazdasági állam vagyunk, de azért korántsem dicsekedhetünk azzal, hogy csak megközelítőleg is elérjük a mezőgazdaság terén azt a fokot, a melyet megtalálunk akár csak a szomszéd Ausztriában, nem is szólva Angliáról. Hiszen magánál a magtermelésnél — a búzatermelést veszem csak — nálunk egy hektáron pl. 15'63 hektoliter búzát termelünk, míg Angliában ugyanolyan nagyságú területen 28 hektolitert termelnek. Tehát ha csak ezt az egyet veszem, hogy búzatermő földben Angliában majdnem kétszerannyit tudnak produkálni mint nálunk, akkor látjuk, hogy a magyar Kánaán-földből mennyivel nagyobb hasznot lehetne húzni csak magtermelés révén — nem is számítva egyebet — mint a mennyit ma élvezünk. Nem is számítom ehhez hozzá még azt, hogy ezen birtokok Angliában és Ausztriában milyen nagymérvű hasznot vágnak zsebre a mezőgazdasági ipar megteremtése révén. És ha ez igy áll, akkor tűnik fel a nagy fontossága annak, a mit én nem egyszer hangoztattam és örömmel hallom a t. szakminiszter úrtól, hogy ezt a dolgot, szintén éber figyelemmel akarja kisérni. E tekintetben csakugyan szükséges volna, hogy azon mezőgazdasági iparágakra nézve, a melyek nálunk még nem divnak, vagy még meg 39*