Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-74

288 74. országos ülés 1902 márczins 17-én, hétfőn. volt alkalmam nyilatkozni épen Komjáthy Béla t. képviselő ur felszólítására, a költségvetés tár­gyalása alkalmával, a pénzügyi bizottságban is. De különben épen ezen tárgyalás keretében, épen a költségvetési vita alatt a kiegyezés és az azzal kapcsolatos nemzetközi szerződések dolgá­ban az igen t. miniszterelnök ur közel három órai beszédében másfél óráig foglalkozott ezzel a kérdéssel és annak minden részletéről kimerí­tően nyilatkozott. A kormánynak, t. ház, ugy a kiegyezés, valamint a kereskedelmi szerződések dolgában csakis egy álláspontja van és ez a kormány szo­lidaritásából következik. Különben az iránt meg lehet nyugtatva a t. képviselő ur, hogy az 1899 : XXX, t.-cz. 4. §-ában felállított azon elvet, a mely szerint a mezőgazdasági és ipari érdekek egyaránt védelembon részesitendők, a kormány szorosan irányadónak tartja, és legyen meggyőződve arról is, hogy a földmivelésügyi miniszter ugy az autonóm vámtarifa, mint a kereskedelmi szerződések kérdéseinek tárgyalása alkalmával alkotmányos befolyását és alkotmá­nyos jogát mindenkor gyakorolja (Helyeslés jobb­ról és balról.) és tudatában van annak a felelő­ségnek, a melylyel ezen ügyekért is tartozik. (Általános helyeslés.) A költségvetés számszerű ismertetésével nem foglalkozom, t. ház, annál kevésbbé, mert a t. előadó ur igen részletes és szakszerű beszé­dében a költségvetést alaposan ismertette. A szó­nokok közül többen, maga az előadó ur is. hang­súlyozta, hogy kevésnek, szerénynek tartják a költségvetés hitelét. Ha van valaki, a ki ezt érzi, még pedig érzi minden nap, ugy az én­magam vagyok. De ha mégis felelőséget vállal­tam ezen költségvetésért tettem azért, mert ezt az esztendőt nem tekinthetem normális eszten­dőnek. T. i. ugy állt a helyzet, hogy másként a tisztviselők helyzetének javítását megkezdeni nem lehetett. Minden szakminiszter a legszigorúbb taka­rékosság megtartására van kötelezve; de viszont az is áll, hogy az ország közgazdasági és pénz­ügyi fejlődését csak ugy remélhetjük, hogyha a gazdasági emelkedés létfeltételeit megadjuk, mert aratni csak az arathat, a ki egyszersmind vetett is. (Általános helyeslés.) Papp Elek: Nálunk csak az osztrákok aratnak, mi pedig vetünk! Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter: Azt azonban köszönettel veszem, hogy a felszó­laló képviselő urak legnagyobb része elismeri, hogy azon összegek, a melyek rendelkezésemre adattak, lehetőleg arányosan és a közérdekben lettek felhasználva. Most engedje meg Uray Imre t. képviselő ur, hogy mindenekelőtt vele foglalkozzam egy kissé. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő úrhoz öt esztendeig nem volt szerencsénk. Ezen öt esztendő alatt, ugy látszik, sok keserűséget sze­dett össze magába, de a régi humorát mégis magával hozta. A miben azonban megfogyat­kozott, az az ő régi, tősgyökeres magyar nyel­vezete, ugy, hogy az emberre azt a benyomást tette, mint hogyha Uray Imre képviselő ur a külföldön töltötte volna ezt az időt. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Egy ismerősöm azt a fáradsá­got vette magának, hogy megszámlálta, hogy Uray Imre képviselő ur, a ki Madarász József t. képviselőtársunk szomszédságában ül, hány idegen szót használt. (Derültség.) És én azt az értesülést nyertem, hogy a képviselő ur beszéde folyamán 125 idegen szót volt szives használni. (Derültség.) De ugy vagyok az ő érveível, ado­máival is. Azt a benyomást teszi rám, mint az egyszeri szabó, a ki nem a testhez méri a ruhát, hanem előbb megcsinálja a ruhát, azután bele­szorítja a testet; ha pedig a test nem engedel­meskedik, akkor leüti a csípőjét, majd a karját, esetleg a fejét is. (Derültség.) Hogy nem túlzok, t. báz, midőn azt mon­dom, hogy nemcsak a csípőjét, karját, de még a fejét is leüti, méltóztassék megengedni, hogy Uray Imre t. képviselőtársam számaira egy kis világot vessek. (Halljuk! Halljuk!) Egyszer Erdélyben járván, Marosvásárhelyen megnéztem az ottani hires Teleki-könyvtárt és ott találtam egy könyvet, a melyről azt mondják, hogy a legrégibb magyar könyvek egyike. Ezt a könyvet ugy hívják: Társasági szabály, Regula socictatis, deákul. És ez a könyv így kezdődik: »Társasági szabályra Magyarországon igen kevés szükség van, mert a magyarok a számokat nem szeretik; igen kemény nyakuak ós a fizetést rend­szerint restellik.* (Derültség és tetszés.) Hogy a számokat nem szeretik a magyarok, ez századok előtt ugy volt, de ugy látszik, ma is igy van, mert Uray Imre képviselő ur, a ki nagyon behatóan látszott foglalkozni a budget­tel, azt mondta, hogy az erdőknek a bevétele 60 millió, a kiadása 30 millió korona. A hiba nem több, mint a bevételnél 42 millió, és a kiadás­nál 18 millió korona. (Derültség és tetszés jobb­ról.) Hát ha a többi számok is ilyen értékkel bírnak, akkor, azt hiszem, nem fogja igényelni a t. ház, hogy a képviselő ur minden számada­tára kiterjeszkedjem. Különben ez nem ment fel attól, hogy mégis reflektáljak arra, a mit a t. képviselő ur állit, hogy t. i. milyen csekély az erdők jövedelme. Az erdők jövedelme az utóbbi években fo­kozódó irányt vett, mert a mig pl. 1896-ban 1"84 korona volt, addig 1899-ben 2'81 koronára emel­kedett. Megengedem, hogy most van bizonyos visszaesés, ez azonban a nemzetközi fakereske­delmi viszonyokból folyik. Mindenki tudja, hogy Romániában milyen erdó'eladások történnek, és mindenki tudja, hogy a német iparviszonyok folytán a fa-keresletben milyen csökkenés állott elő. De a midőn az erdők jövedelméről beszé­lünk, ugyanakkor nem szabad figyelmen kivül hagyni azt, a mit épen báró Eeilitzsch képviselő ur hangsúlyozott, hogy t. i. az állami erdők nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom