Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-73

280 73. országos ülés Í902 márczius 14-én, pénteken. san mondattak fel és folytonosan fizettettek vissza pénzek és igy ma már csakis 166.647 korona állami pénz Tan még az Iparbanknál, vagyis az az összeg, a mely a máramarosi tranz­akczióval áll összefüggésben és ez is csak azért, mert ez a pénz nem felmondásra, hanem fix lejárati határidőre adatott ez intézeteknek, ez pedig 1902., 1903. és 1904, június 15-ike; te­hát akkor lesznek ezek az összegek esedékesek. Ezekből méltóztatott látni, t. képviselőház, hogy igenis volt pénz elhelyezve különböző czimeken az Ipar- és Kereskedelmi Banknál, ezeknek a pénzeknek a legnagyobb része vissza­fizettetett, az ott lévő csekély összeg pedig veszélyeztetve egyáltalában nincsen és igy ebből a tranzakczióből az államot sem a múltban nem érte semmiféle veszteség, sem a jövőben érni nem fogja. Ezeknek felvilágosítása után kérem a t. képviselőházat,méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Zboray Miklós: T. ház! Köszönettel veszem az igen t. miniszter urnak felvilágosítását, de reflektálnom kell első sorban is beszédje elejére. Keflektálnom azért, mert azt állította, hogy a kérdés azon részére, a mely a részvénytársaság és a részvényesek közötti viszonyt illeti, ő ki­térni nem akar. Nagyon igaza van. Ha a t. képviselőház objektíve ítéli meg azonban az én interpellácziómat, viszont el kell ismernie azt is, hogy én tisztán abból a szempontból intéz­tem kérdést a miniszter úrhoz, hogy van itt egy vállalat, a melyet a törvény azzal a joggal ruházott fel, hogy bizonyos kedvezményeket élvezzen; időközben közhírré vált, hogy ez a vállalat pénzének nagy részét egy idegen válla­latba fektette be; igyekszik-e tehát a kormány intézkedni az iránt, hogy jövőre ez ne kapja meg ezeket a kedvezményeket és a mennyiben a múltban megkajsta, arra az időre vonatkozó­lag, a midőn másutt angazsálta tőkéjét, ezeket a pénzeket visszafizesse. A részvényesek és részvénytársaság egymás közötti viszonyát nem érintettem interpelláczióm­ban, nem pedig azért, mert nem tartozik a ház elé. Én is abban a véleményben vagyok, hogy ott van az ügyészség, ott vannak a bíróságok, ott van a kereskedelmi törvénynek az intézke­dése; ezek alkalmazandók és ezeket is fogják alkalmazni. Ha ezt a kérdést akartam volna szellőztetni, akkor interpellácziómat az igazság­ügyminiszterhez intéztem volna és ő tőle kértem volna felvilágosítást. De mindez nem reám tar­tozik. Szellőztethettem volna, belemehetnék ma, belemehettem volna a múltkor is, de nem teszem ezt önszántamból, önakaratomból, mert nem akarom ezt a kérdést ez idő szerint ide hozni, Hanem igenis a közérdek és a közgazdaság szempontjából kötelességem volt felszólalni és a legnagyobb sajnálatomra, bármilyen tárgyilagos •lett légyen a miniszterelnök ur válasza, bár­mennyire kimerítőnek tessék is az első pilla­natra, azt a magam részéről el nem fogadhatom. Indokolni is fogom, hogy miért. (Halljuk! Halljuk!) Az első kérdésem az volt, hogy mily össze­get és mily czimen élvezett a Magyar Ipar- és Kereskedelmi Bank, megalakulásától kezdve, 1901. deczember 31-ikéig? Megnyugtatott a t. miniszter ur a tekintetben, hogy azonfelül, a mit az 1890. évi XIV. törvényczikk a bank részére kedvezményként biztosított, nagyobb összeget a társaság nem élvezett; nem is hittem ezt, mert hiszen akkor törvénytelenség követtetett volna el. A miket élvezett, azt a törvényadta jognál fogva élvezte. Az összeget is tudom és ez megnyugtatá­somra szolgál oly irányban, hogy ki tudom hámozni a dologból, hogy milyen kedvezmény­ben részesült a bank, a mely tőkéje legnagyobb részét külföldi vállalatba fektette. A válasznak tehát ezt a részét elfogadom, mert ez egy egyszerű felvilágosítás. A második kérdés az volt: »Gryakorolta­tott-e felügyelet oly irányban, hogy az adó és illeték-kedvezményeket élvező bank a törvény értelmében működik-e és miben állott az a fel­ügyelet ?« Azt mondja az igen t. miniszter ur, hogy a felügyelet olyan értelemben, mint a hogy ta­lán én értem azt és a mint Beöthy Ákos kép­viselő ur a törvény tárgyalása alkalmával ér­tette, nem gyakoroltatott, mert hiszen meg akarták akadályozni azt, — gondolom igy mél­tóztatott mondani, — hogy az a vélemény ne kapjon lábra, hogy az állam, a kormány beavat­kozik a bank ügyeibe. Bocsánatot kérek, a törvény megalkottatott oly módon, hogy kedvezményt ad bizonyos vál­lalatoknak. A generális szabály az, hogy min­den vállalat adót fizet, ha tehát egy kedvez­ményt létesítő törvényt hozunk, akkor a kivétel szorosan magyarázandó és magyarázandó ugy, hogy igenis szigorúan kell ellenőrizni azt, vájjon betartja-e a vállalat mindazokat a feltételeket, a melyeket a törvény,megszab. {Ugy van! Ugy van! a néppárton.) -Épen azért hoztam én fel interpellácziómban azt, hogy mi volt a törvény­hozás czélja, mert hiszen egy törvény magyará­zásánál a legauthentikusabb a törvényhozó véle­ménye. És idéztem az előadó urnak beszédéből azt, hogy három feltétel szabatott ki, a mely feltételek utolsója az volt, hogy az ellenőrzés, a felügyelet kellő és hatályos legyen. Erre töre­kedett tehát a törvényhozás. És az előadó ur azzal vezette be a törvényt e házban, hogy igenis meglesz az az ellenőrzés, az a felügyelet, nemcsak arra, és oly irányban, hogy kevesebb adót, vagy több adót, vagy nem az egész adót vallják be, hanem arra és azon irányban is, hogy ez a vállalat olyan iparágakkal fog-e fog­lalkozni, a melyeket a törvényhozás kedvezmény­ben akart részesíteni akkor, a mikor az 1890: XIV. t.-cz.-et megalkotta. (Ugy van! Ugy van! 1 a néppárton.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom