Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-73

73. országos ülés 1902 márczius lh-én, pénteken. 271 sék és igy politikai befolyása erősíttessék. (Helyeslés a jobboldalon.) És mivel t. ház, látom azt, hogy a mai magyar kormányban megvan az érzék ilyen nemzeti birtokpolitika és a jóindulat a végpusztulás előtt álló birtokos osztályok jogos érdekei iránt, a földmivelésügyi tárcza költségvetését bizalmam meleg kifejezése mellett elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés jobb felöl. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést 5 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Kérem a t. képviselő urakat, szíveskedjenek helyüket elfoglalni. Lázár Árpád jegyző: Gr. Keglevich Gyula. Gr. Keglevich Gyula: T. képviselőház! (Sálijuk ! Halljuk!) Engedtessék meg nekem, hogy ezzel az alkalommal, a mikor a földmivelésügyi költségvetés részletes tárgyalása van kitűzve, ahhoz általánosságban szóljak. TJgy az általános, mint a részletes tárgyalás alkalmával elhangzott beszédek, — nézetem szerint némelyek valóságos tanulmányt képeztek, — némelyek fényes megvilágítását képezték az elhamarkodott múltnak, hű képét adták a jelen szomorú gazdasági helyzetnek, esetleg útmutatóul szolgáltak a sötét jövőbe. Némely elhangzott beszédek szigorúan bírálnak, nem minden esetben igazságosan vádolnak és nem a kellő bizonyítékokkal bizonyítanak, de mégis e beszédek is mind a súlyos helyzet létezéséből indulnak ki, vádolva személyeket, vádolva egyes kormányokat. De nézetem szerint e beszédek közül kevés foglalkozik tulajdonképen azzal, hogy mi az, a mi e súlyos gazdasági helyzetet előidézte. Mindenesetre, t. képviselőház, ezt a gazdasági helyzetet nem egy ember, nem egy kormány idézte elő, hanem előidézték az összes létező államok és országok vezető férfiai, kormányaik, az ő helytelen közgazdasági, ipari és kereskedelmi politikájukkal, a melylyel egymásnak gazdasági fejlődését korlátozták. (Igaz! TJgy van!) Ha ezeken a bajokon segíteni akarunk, (Halljuk! Halljuk!) meg kell keresnünk az okukat. Ha megtaláljuk az okot, megtaláljuk az orvosságot is. Nézzük csak itt a magunk helyzetét. Ha visszatekintünk egy pár évtizedre, látjuk, hogy országunk akkor még csecsemőkorát élte, mig a nyugati államok már virágzó államok voltak, virágzó gazdaságuk, iparuk, kereskedelmük volt. Mi ezt látva, fejlesztettük magunkat, iparkodtunk egy színvonalra jutni velük. Segítségünkre jött az idegen tőke, a mely busásan gyümölcsöztette itt magát. Minden, a mi a fejlődés bizonyos fokára ér, megállapodik, hogy izmosodjék. Már most, a mikor mi is fejlődésünk bizonyos fokára értünk, megállapodtunk; kérdem, jogos volt-e fejlődésünk, avagy forszírozott volt-e ez a fejlődés? Azt tartom, hogy fejlődésünk forszírozott volt, nem volt fokozatos fejlődés, hanem ugrásokkal járt, már pedig minden, a mi ugrásokkal fejlődik, hézagokat foglal magában. (Igaz ! TJgy van!) Ha az a tőke, a mely segítségünkre jött, egyszer más irányba fordul, megtaláljuk a visszaesést. Ezt érezzük mindnyájan, érzi gazdaságunk, iparunk, kereskedelmünk. (Igaz! TJgy van!) Nézetem szerint ebben az esetben nekünk a hézagokat kell elsimítanunk, a meglevő dolgokat ápolnunk és dédelgetnünk és a szerint fejlesztenünk tovább magunkat, a mint erőnk azt megengedi, mert hiába forszírozzuk a fejlődést, ha arra erőnk nincs. Ismernünk kell tehát a helyzetet. Ismertessük ezt meg mindazokkal, a kik nem ismerik, neveljük a népünket, neveljük magunkat, neveljük társadalmilag, nevelje a sajtó, hogy ismerje meg mindenki a helyzetet, mert csak igy tudja a jövőjét biztosítani. Áttérek itt a hitelkérdésre, bár erről nem akarok beszélni, mert nálam sokkal hivatottabbak szóltak erről. Én csak arról beszélek, hogy nekünk gazdáknak hitelre szükségünk van épen azért, mert a magunk erejére vagyunk szorulva. Ha megnézzük gazdaságunkat, látjuk, hogy számításaink már csak időlegesek lehetnek, az állattenyésztésben már csak igen kevés gazdának van haszna birkatenyésztésből, szintúgy disznótenyésztésünket fenyegeti a sertésvész, marhatenyésztésünk felett Damokles kardjaként áll a vámkérdés, lótenyésztésünknek alkonyán állunk. Nem marad más, mint gabonánk, búzánk értékesítése. Ezzel szemben^sajnálom, hogy fel kell említenem az általános panaszt, hogy a börzével mindig találkozunk. A börzestratégia és manőver kieszeli azt, hogy addig, mig a gazda a magtár kulcsát kezében tartja, igyekszik annak az árát lenyomni. Múltkor az általános költségvetés tárgyalása alkalmával t. Sándor Pál képviselőtársam emiitette azt, hogy a börze küzd a tisztességtelen üzletek ellen és azokat ki akarja küszöbölni. Azt hiszem, hogy Sándor Pál t. képviselőtársam sem olyan naiv, hogy elhigyje, hogy a börzén az áralakulások mindig reális alapon mennek, vagyis, ha rossz termés van, akkor magasabb az ár

}/ ha pedig jó termés van, olcsóbb a búza ára. Én azt tapasztalom, hogy ha a börzén mindenki ezen az alapon indulna, ott nem sokra mennének. Ott előfordulnak oly cselvetések, hogy egyes nagyobb tényezők, a kik után megy a tömeg, eladnak olyankor, mikor nem kellene, és vesznek olyankor, mikor nem kellene, hogy azt azután más kéz által összeszedjék és ismét egy kedvező alkalommal más irányba vigyék. Nem tudom, hogy t. képviselőtársam ezt az üzletet tisztességes üzletnek nevezi-e, mert, mig a börzén ily dolgok előfordulnak, a gazdaközönség iránta bizalommal nem fog viseltetni. A. másikat szintén t. képviselőtársam említette, hogy panaszkodik a gazdaközönség, hogy a vagyon a tőkepénzesek kezében van, ők pedig