Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-72

240 72. országos ülés 1902 márczius 13-án, csütörtökön. Elnök: Méltóztassanak csendben lenni és a szónokot meghallgatni. (Helyeslés.) Uray képviselő' urat kérem, méltóztassék beszédét megkezdeni. Uray Imre: T. ház ! Évek óta keressük okát Magyarország gazdasági hanyatlásának. Mindenben képzeljük azt, csak magunkban nem. (Halljuk ! Halljuk!) Ha tekintem a jelen költségvetést, ugy vagyok vele, mint valami régi ismerősömmel, (Hátijuk! Halljuk!) a kit, ba találkozom vele, jó színben látom. Ugyanazokat a formákat mutatja, csak kissé meghízott. (Derültség.) A költségvetés, a mely előttünk fekszik, összehasonlítva a hat év előttivel, ugyanazokban a keretekben mozog, ugyanoly sablon szerint van összeállítva, csak pár millióval több a kiadás, mint volt azelőtt. Hogy Magyarország gazdasági helyzete idejutott, annak elsősorban magunk vagyunk okai. Hiszen én mindig, minden alkalommal, a múltban és a jelenben, nagy érdeklődéssel viseltettem a költségvetés e tárczája iránt. (Halljuk! Halljuk !) Mint gazdának kötelességem is volt, hogy érdeklődjem iránta. Nem azért, mintha valami különös szakértelemmel bírtam volna e téren, mert én is abban a szerencsétlen korban nevelkedtem, mint többi kollégám itt, a mikor Magyarországon az az irány volt, hogy intelligens ember mindennek nevelte a fiát, csak gazdának nem. Elárasztottuk Magyarországot jogászokkal, szégyennek is tartotta a fiatal ember, ha más pályát végzett, mint a jogi pályát. Ennek eredménye pedig az lett, hogy a jogot megtanultuk, a perekvitelét megtudtuk, de rendesen az idegenek perelték el ősi vagyonunk legnagyobb részét. (Derültség.) Hibás volt nevelési rendszerünk. (Ugy van! balfelöl.) Ha figyelemmel kisérem az uj fiatalságot és nézem azokat, a kik gazdasági akadémiát végeznek: látom, hogy ők a mostani nehéz viszonyok közt is prosperálnak, meg tudnak élni. Ebből is látom, hogy az volt a baj, a mit mondtam. Ez a baj és állapot ma is fennáll. Nevezetesen, ma is tódul a fiatalság a jogi pályára, a középiskolák j>edig gomba-módra nőnek, ugy, hogy alig van város, a mely gimnáziumot nem igényelne, (Ugy van! a baloldalon.) pedig a proletárizmus egy-egy melegágyát tartják fenn ezzel, ha minden város igényeit ki akarják elégíteni, (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloläalon.) A fiatalság ma sem megy a szakpályákra, nem megy a gazdasági pályákra, hanem kilencztized része rohan a jogra, a mire pedig egyáltalán nincs szükség. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloläalon.) Innen magyarázható az, hogy bár, ha végignézünk ezen a házon, kétharmad részben gazdasággal foglalkozó tagokból áll, mégis 34 esztendeje hozatnak itt törvények, a melyek éle mindig a gazdaközönség ellen irányul és a melyeket mindig a gazdaközönség rovására alkottak meg, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nem akarok e kérdésnélsokáig vesztegelni, de a hibát mindenesetre abban látom, hogy nincs szakértelmünk. Magam is felszólalok ebben a kérdésben, de a tárgy iránt való szeretet és ragaszkodás visz rá, nem a szakértelem, mert én is abban a hibában szenvedek, hogy jogot végeztem, de pereimet viszi a fiskális és oly pályát folytatok, a melyre nem készültem, a melyen csak experimentáltam, holott elvégezhettem volna Hohenheímtól Magyar-Ovárig ötször is az akadémiát azon a költségen, a mit erre fordítottam. (Derültség.) Ebben a bajban leledzik többi kollégám is. Most pedig mikor keresem, hogy mi okozza ezt, látom, hogy két-három nap alatt letárgyaljuk ezt a Magyarországnak legvitálisabb kérdéseit tárgyazó költségvetést, a mely pedig fundamentuma a többi resszortnak, mert ez tartja valamennyit. (Ugy van! a szélsőbaloläalon.) Felszólalok, mert látom, hogy egy-két nap alatt képesek ezt letárgyalni és hogy az érdeklődés e házban minden iránt nyilvánul, csak az iránt nem, a mi a legfontosabb. Széll Kálmán miniszterelnök: Ezt nem lehet mondani! Uray Imre: Engedelmet, ha ez így volna, a mint ezt a miniszterelnök ur mondja,, akkor e költségvetést nem három napig, hanem három hétig kellene tárgyalnunk. (Ugy van! bal felöl.) Széll Kálmán miniszterelnök: Nem az idő határoz! (Zaj.) Uray Imre: Nincs időnk? Dehogy, kitelik az öt esztendőből! (Nagy derültség.) Széll Kálmán miniszterelnök: Én nem azt mondtam, hogy nincs időnk, hanem azt, hogy nem az idő határoz. (Ugy van! jobbfelöl.) Uray Imre: Előre is jelzem, ne méltóztassanak tőlem sokat várni, mert csak annyit adhatok, a mennyivel rendelkezem. Nem megyek én mélyen a kérdésekbe, általában az előttem szólók sokkal mélyebben jártak, de ha valamit mondok és valamire figyelmeztetem a miniszter urat, mindenesetre többet teszek, mint kollegáim, a kik idáig — nem most, de a múltban, — nem tettek semmit. Az is bátorít, hogy ennek a tárczának élén látok egy jogászt, a ki fiskális és a ki pláne miniszter lett, s ugy gondolkoztam magamban: én is elvégeztem a jogot, az államvizsgát is letettem és lett belőlem gazda, a mihez legkevesebbet értettem. (Derültség.) Valami nagy eredményt tehát egyikünk sem érhetett el. (Derültség.) Ugy jártunk, mint az az ember, a ki a malomba jár és ha nem őröl is, ragad rá egy kis liszt. A miniszter ur is inkább gyakorlati ember, / mint theoretikus. A jóakarat megvan nála. Én a világért sem támadom őt azért, mert egyes dolgai nem sikerültek. Ha jobban értett volna hozzá, lehet, hogy jobban siker ültek r volna. (Derültség. Felkiáltások a középen: Éljen Darányi!) Én égy időben nagy reményekkel voltam eltelve földmivelésügyünk előbbrevitele iránt, mikor láttam, hogy az országban az a közö-