Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-72

224 75. országos ülés 1902 márczius 13-án, csütörtökön. és tudjuk, liogy nemcsak a marhavészszel kell a marhatenyésztőnek küzdenie, hanem az idő viszontagságaival is. Pl. ha száraz esztendő következik he, ha a marhatenyésztőnek legelője nincs, ha takarmánya nincs, ha ezt drága pénzen vennie kell, akkor a szarvasmarhatenyésztés sem fizeti ki magát. Milyen czélszerü és jó volna az, ha az alacsony gyapjuárak daczára nemcsak marhatenyósztóssel, hanem juhtenyésztéssel is foglalkoznának, mert oly területeken, legelőkön, különösen, ha veszszük nagy Alföldünket, a hol kopár, szikes legelők vannak, a hol a szarvasmarha alig élhet meg, vagy csak nagyon nyomorúságosan, ott a juh még megélhet. Mind a kettőt kellene egybevenni, ezt is, azt is. Nem tehetek róla, itt át kell nekem is térnem az önálló vámterületre. (Sálijuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Azt mondják, hogy a mezőgazdákra nézve az önálló vámterület káros. Már most lássuk, hogy van a mi juhtenyésztésünk? Mi az oka a gyapjú-árfolyam hanyatlásának? Az ausztráliai gyapjú heszállitása és a pamut is. Ha nekünk megvolna az önálló vámterületünk, akkor lehetne védekezni, ez pedig a gyapjú árát határozottan emelné, (Ugy van! XJgyvan! a szélsöbaloldalon.) és akkor azután a mi posztógyárainknak nem kellene az osztrák és morvaországi j30sztógyárakkal versenyezni, a melyek erősebben állanak, mint a mieink; akkor ezek a mi posztógyáraink is fennállanának. Nézzük, milyen anomália az, hogy a juhtenyésztő potom áron is alig tudja eladni gyapjúját. Ezt a gyapjút kiviszik Ausztriába és Morvaországba, felgyártják posztónak, belekevernek rossz ausztráliai gyapjút és pamutot és Isten tudja mi mindent, és azután mi ezt a rossz gyapjút meg drágán megveszszük. Nem lehetne-e ezt itt előállitani ? A gyapjúnak is sokkal jobb lenne az posztógyárak is felvirágoznának, az a rengeteg pénz, a mely külföldi rossz posztóért kimegy, itt maradna az országban, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és a mezőgazdaságnak ez a fontos ága, a gyapjutermelés ismét virágzásnak indulhatna. De egy más körülmény is késztette a gazdákat a juhtenyésztés elhagyására: a hizott ürük kivitelének mizériája. Oda kellene tehát a kormánynak hatnia, hogy igyekezzék olcsóbb vámtételeket kieszközölni az ürükivitelre. Ezáltal a juhtenyésztésnek azon a baján, a melyet a gyapjú olcsósága előidéz, segíteni lehetne. Az egyik segitség volna tehát a dohány, a másik a juhtenyésztés. A segitség harmadik eszköze a szőlő és a bor. A mi borainkat illeti, általában az a nézet van elterjedve, hogy ezt az olasz borvám teszi tönkre. En meg vagyok győződve, hogy az alacsony olasz borvám mindenesetre hátrányos a mi borainkra nézve, de nem ez a főbaj. Ennél még sokkal nagyobb bajjal kell küzdenie a szőlőbirtokosoknak. Hiszen én meg vagyok győződve, hogy a kormány azon lesz, hogy az uj vámtarifa tárgyalásánál az olasz borra nagyobb vámokat vessen ki, habár ez a dolog igen nagy nehézséggel jár. Mert ha az olaszokra nézve lehetetlenné akarjuk tenni az ő boruk behozatalát, akkor az olaszok viszont represszáliákkal élnének, és ők is roppantul megnehezítenék azt a mindenesetre jelentékeny és nevezetes kivitelt, a melyet Magyarország Olaszországba kivisz. De én nem is ebben látom a szőlőbirtokosok főbaját, hanem egész másvalamiben. Nézzük ugyanis meg, t. ház, hogy milyen ára van a bornak itt a fővárosban. Köztudomású dolog, hogy 50—60 krajczáron alul egy liter iható bort nem lehet venni. Ez olyan nagy ár, hogy a szegényebb sorsú hivatalnok, a szegényebb munkás meg sem engedheti magának azt a luxust, hogy naponta egy liter bort fogyaszszon. Hiszen csak 50 krajczárjával számítva a bornak literét, mennyire megy ez egy esztendőben ! Hát ez nagy ár a látszatra! Csakhogy az a baja a látszat szerinti nagy árnak, hogy az nem megy ám a termelő zsebébe. Nézzük meg, mi van a szőlő megadóztatásával. Azt mondja egy triviális példabeszéd, hogy egy rókáról két bőrt lenyúzni nem lehet. Hát a mi borunkról, szőlőnkről három bőrt nyúznak le. Először is meg van már maga a szőlő adóztatva és pedig embertelenül. Ott van azután a helyi fogyasztási adó. Hiszen mindnyájan, a kik szőlőtermeléssel foglalkozunk, tudjuk, hogy már ez is magában véve milyen súlyos adó. De hozzá kell ehhez még számitanunk a drága szállítási dijakat, mert helyben legfeljebb csak egy csekélységet lehet eladni, s azt is legfeljebb 10—12 forintjával. Budapest, az ország fővárosa, közel egy millió lakossal, nagy quantum bort fogyaszt, de a vidéki bortermelőnek a szállítási költségem kivül minden hektoliter után fogyasztási vám fejében 14 koronát kell fizetnie. Tehát ráfizetheti borának egész árát. Ha tehát azt akarjuk, hogy szőlőművelésünk prosperáljon, ezeket a túlmagas fogyasztási vámokat kell leszállítani. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt mondj a erre a miniszter ur, hogy könnyű ezt mondani, de nehéz ezt megtenni, mert az állam utalva van ezekre a jövedelmekre. De elismert dolog, hogy minél nagyobbak a fogyasztási vámok, annál csekélyebb a fogyasztás. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ha tehát a fogyasztási vámokat leszállítjuk, a kormányt kárpótolni fogja a sokkal nagyobb fogyasztás. Ezt tehát okvetlenül keresztül kell vinni bortermelésünk érdekében. A gabonaárak csökkenéséért némileg kárpótolhatná a földbirtokost a gyümölcstermelés. Eégebbi beszédeimben már volt alkalmam a t. miniszter ur szives figyelmébe ajánlani egyetmást a gyümölcstermelés érdekében. Ha a t. miniszter ur tanácsaimat követni fogja, gyümölcstermelésünk határozottan előbbre fog menni. Gyümölcstermelésünk mai siralmas állapotát egy rövid statisztikai adattal fogom bemutatni. (Hall-