Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-64
16 64. országos ülés 1902 márczius h-én, kedden. vetéseit, betekint a kunyhókba, meghallgatja annak a szegény népnek panaszait és siralmait; ha csak egy szenrpillantást, vet a telekkönyvek fo:ián3ükra terjedő C-lapjaiba és a gombamódra szaporodó pénzintézeteknek óriási váltóforgalmfíra: akkor arra a meggyőződésre kell jönnie annak az idegen embernek, hogy ez a nemzet vagy teljes elvakultságban szenved, és a mit ezer éven át vérével, eszével, államfentartó erejével gyűjtött, azt most a sirásó szomorú szerepére vállalkozva, rövid p>ár évtized alatt mind el akarja temetni, vagy pedig annyira gyámoltalan és tehetetlen, hogy nem tudva ellenállani a kormánynak, vakon rohan a végromlásba és játszsza vigan Szigligeti vígjátékát: »Fenn az ernyő, nincsen kas !« Csakhogy, a mi a színpadon lehet mulattató, az a komoly életben, egy állam háztartásában nagyon szomorú következményeket vonhat maga után és a vígjátékból a legszomorúbb tragédia válhatik. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Hogy pedig a t. kormány által beterjesztett költségvetést mily fényiizőleg állították össze, azt leszek bátor, a t. ház engedelmével, — mellőzve a többi resszortokat — a most tárgyalás alatt levő belügyi tárcza költségvetésének keretében is, lehetőleg röviden, beigazolni. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Mindenkor nagy könnyelműségnek tartom a magánember részéről, ha erején felül rendezi be háztartását, ha oly személyzettel veszi magát körül, a melyre az adott viszonyok között szüksége nincsen és a melynek költségei anyagi erejét messze túlszárnyalják. Ezt szíves volt elismerni az igen t. pénzügyminiszter ur is, a midőn azt mondta expozéjában, hogy az állami hivatalnokok fizetésének emelése fedezetet fog találhatni első sorban az állami bevételek természetes szaporodásában, másodszor pedig azokban a megtakarításokban, vek a létszám apasztásával kapcsolatosan elő fognak állani. Azt hiszem, elég szószeriut idéztem a t, miniszter ur szavait. Ez nagyon helyes és szép elv. En is elfogadom, de az a hiba, hogy ugyanakkor, midőn a t. miniszter ur ezt a nagyon széj) és helyes elvet elmondotta, a költségvetésben 2000-nél többel emeli az állami tisztvisejők számát, (TJgy van! a baloldalon.) tehát tulajdonképen vizet prédikál és bort iszik. Maga az elv azonban feltétlenül helyes és örömmel fogadom is el beszédem első részének alapjául és arra kérem a t. belüg} rminis^ter urat, legyen kegyes ő is elfogadni ezt a nagyon helyes elvet és ennek értelmében legyen kegyes redukálni költségvetését. Csakhogy ebbeli nemes elhatározásában ne tanuljon t. kollégájától az igazságügyminiszter úrtól, a ki a létszám apasztását a szegény dijnokokon kezdi el akkor, midőn ezzel néhány ezer koronát takarít csak meg az államnak és száz meg száz szegény, de nagyon szegény embernek veszi ki szájából az utolsó falat kenyeret. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De méltóztassék a t. belügyminiszter urnak ezt az experimentácziót elkezdeni a nagyokon... Polczner Jenő: Magukon a minisztereken ! Hellebronth Géza: . . . Vagy azokon az állásokon, a melyek nem képeznek feltétlen szükségességet, a melyek nélkül közigazgatásunk érezhető nagy károkat nem szenvedne és a melyek betöltői nincsenek is oly nagyon rászorulva azokra a fizetésekre, a melyek megszüntetésével nem néhány ezer, hanem sok 100.000 koronát takaríthatnánk meg az államnak. Hogy pedig ebbeli állitásom nem légből kapott, leszek bátor a t. ház engedelmével ennek a költségvetésnek keretében néhány oly állásra rámutatni, a melyek az én szerény véleményem szerint, nem képeznek elsőrendű szükségleti czikket, amelyek nélkül a mi közigazgatásunk, ha nem is olyan nagy mederben, ha szűkebb keretben is, de még mindig életerős, egészséges organizmust fogna képezni, (Halljuk! Halljak!) Mielőtt azonban ezt tennők, van szerencsém kijelenteni, hogy engem semmiféle személyeskedés nem vezet, mert én az illető állást betöltő urak személye iránt a legnagyobb tisztelettel viseltetem és mert csak az ország szomorú viszonyait tekintve és tisztán objektív szempontból véve a dolgot, maguk ezen állások ellen van kifogásom, a mennyiben nagyon óhajtanék megtakarításokat az államkormányzat minden vonalán, tehát a belügyi tárcza keretében is végre-valahára megvalósítva látni. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Ilyennek tartom első sorban az ezen költségvetés 4. czime alatt felvett főispáni és ezzel kapcsolatos főispáni titkári állásokat. (Ugy van! a szélsőbal oldalon.) Tudom nagyon jól, hogy a t. kormány és az őt támogató túloldal részéről nem épen népszerű eszmét pendítettem meg, sőt még arra is el vagyok készülve, hogy a t. túloldalon talán sokan, különösen azok, kik aspirálnak még ezekre az állásokra, talán olyan kicsinylő, gúnyos mosolylyal fogadják e kijelentésemet. Hanem hát méltóztassanak abban megnyugodni, hogy valamint eddig, ugy ezután is igen sokszor lesznek még abban a kényszerhelyzetben, hogy azon az oldalon ennél mégkevésbbé népszerű eszméket is meg kell védelmezniük, vagy legalább is szavazatukkal támogitniok. T. ház! Hétfejű sárkányokról sokat hallottam mesélni gyermekkoromban, a kétfejű sassal meg, fájdalom, igen sokszor kell találkoznunk hazánk történetének évlapjain, mert hol ez a csudamadár szaladt meg a nemzeti trikolór elől, hol meg ő akart bennünket elnyelni; annyi azonban bizonyos, hogy valami jó barátságban soha sem voltunk egymással. Hanem azután, hogy ezek mellett miért kellessék nekünk kétfejű vármegyéket lentartani, azt már igazán nem értem. Molnár Jenő: Nagyon jó hasonlat! Hellebronth Géza: Már pedig az 1886 : XXL t.-cz. ilyen csodabogarat teremtett meg akkor,