Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-71
71. országos ülés 1902 márczius 12-én, szerdán. 203 ságát még tűrhetetlenebbé tették. Hogy a rendszertelenség, a nemtörődés és a szűkkeblűség milyen rengeteg vagyonérték elpusztítására vezetett, fényesen igazolja az, hogy a magyar királyi kincstár által kilencz havasi község volt úrbéreseinek kiadott 26.694 katasztrális hold erdőbirtokokat rövid egy évtized alatt majdnem teljesen kipusztították. A visszás helyzet megszüntetésére az első intézkedés az 1899. évben tétetett, a mikor meg lett engedve, hogy az u. n. reketői erdőgondnokság hasonnevű völgyének felső részeiben a fatolvajok által levágott, de a helyszínen visszahagyott fatömeg bárczázás utján szekerenkint 1 frt ár mellett eladassák. Ezen engedély az 1890-ik évben a hulladékfákra is kiterjesztetett, míg az 1891-ik évben megengedteti, hogy ezen erdőgondnokság kerületében a száraz törzseket, a nagy mennyiségben előforduló fekü-fákat, valamint a kipusztított területeken még álló, de beteges törzseket ugyancsak bárczázás utján az eddiginél nagyobb mennyiségben értékesíthesse a hatóság. Megjegyzem, hogy az ezen erdőgondnokság kezelésére bízott több mint 30.000 katasztrális hold kiterjedésű erdőbirtok Kolozs vármegyében fekszik ugyan, de a torda-aranyosvármegyei szomszédos havasi községek lakossága is innen fedezte és fedezi részben faszükségletét. Ilyen még mindig tarthatatlan viszonyok között került 1892. év őszén uj főnök a kolozsvári erdőigazgatóság élére, a ki tudva, látva és ismerve a helyzet visszásságát, saját felelőségére életbeléptette a havasi községek körletébe tartozó többi kincstári erdó'gondnokságoknál, tehát a tordaaranyosvármegyeieknél is a bárczázás utján való hasonló faeladást. Hogy ez milyen hatással volt, legvilágosabban a következő adatok igazolják. (Kálijuk! Halljuk!) A mig ugyanis a két kolozsvármegyei erdőgondnokságban 1889-ben az ilynemű faeladásokból befolyt 1764 frt, addig 1892-ben már 17.024, 1895-ben 30.320 frt, 1898-ban 48.121 frt volt ezen a czimen a bevétel. A torda-aranyosvármegyei két erdőgondnokságnál volt a bevétel 1891-ben összesen 113 frt. B. Solymossy Ödön: Hallatlan! B. Feilitzsch Arthur: . .. 1892-ben befolyt 2557 frt, 1895-ben 12.017 frt. Tehát már az 1892-ik évben közel 20.000 frt erejéig adatott el olyan faanyag mérsékelt árban a négy kincstári erdőgondnokság erdejéből a havasi oláhság részére, a melyet azelőtt önkényüleg kerítettek tulajdonukba, de e mellett elpusztítva legalább még tízszer annyit az u. n. kóstolással vagyis a fenyőfák megfejszézésével. Hogy a kép még világosabb legyen a t. ház előtt, legyen szabad egy-két adattal azt is kimutatnom, hogy mennyi volt a lakosság keresete. (Ralijuk! Halljuk!) Egy kétfogatú szekér léczért fizetett a kincstárnak 2 írttól 2.64 frtig, ezt a piaczon értékesítette 12—16 írtért; az elszállítás és a visszajövet igényel mintegy 8 napot, tehát az átlagos napi kereset 1 frt 68 kr. Epén így 1 frt 50 kr az átlagos napi keresete a gerenda- és egyéb közönséges épületfáért. A zsindelynek ezer darabját kapta a kincstártól 60—80 krért; értékesítette 2 frt 80 krtól 4 frtig; egyszerre elszállíthat a piaczra 5 — 6 ezer darabot; ehhez, valamint a visszajövethez négy napra van szüksége. Talán még egy adatot! (Halljuk! Halljuk!) A lóterüvel számított donga után, a mely megfelel a két lóterüedénynek. s ez meglehetős nagy kereseti forrását képezi a havasi oláhságnak, fizetett 80—90 krt. Az előállítás, az elszállítás és a visszajövet igényelt 10 — 12 napot és eladja a dongát 8—10, az edényt 16—20 írtért. Hozhatnék még fel számtalan adatot, de azt hiszem, ezek is eléggé igazolják, hogy a havasi oláh nép olcsón, nyereségét és keresetét teljesen biztosító árak mellett, juthatott és jut ma is a kincstár erdejéből a neki szükséges faanyaghoz. (TJgy van ! jobbfelöl.) A legelők tekintetében az volt a szokás, hogy a kincstári legelők a községeknek, mint olyanoknak adattak bérbe és ezek értékesíttették a lakossággal szemben. A mikor azonban az igazgatóság uj főnöke kétségtelen meggyőződést szerzett arról, hogy a községek elöljáróságai a dákoromán ligának mintegy megbízott vidéki választmánya és hogy a kincstári legelőket nemzetiségi czólokra aknázzák ki (Mozgás jobbfelöl.), és hogy ezen czélok elérésére pénzgyűjtő forrásul is használják, tehát a népet zsarolják, a kincstári legelőket ugyancsak saját felelőségére az 1895. évtől kezdve a szerződések lejártával fokozatosan a községek kezéből kivette (Helyeslés jobbfelöl.) és ugyancsak bárczázás utján, kellő közhirrététel mellett, közvetlenül értékesítette. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Ez által a magyar kincstár ezen a téren is a néppel szemben közvetlen kenyéradóvá tétetvén, az eredmény az lett, hogy a nép maga a neki szükséges legelőterületekhez majdnem féláron jutott és a kincstárnak jövedelme nem apadt; magyar nemzeti szempontból pedig beláthatatlan előnynyel járt ez is, mert a nép, saját anyagi érdekeit látván felkarolva és megvédve, a lelketlen izgatók karmai közül legalább némileg ki volt ragadva. (Élénk tetszés jobbfelöl.) A mi végre azt illeti, hogy az oláh nép munkát a kincstár erdeiben nem kapott és nem kap, röviden csak azzal felelek, hogy biztos tudomásom szerint és hiteles adatokkal beigazolhatóan a kolozsvármegyei és torda-aranyosvármegyei kincstári erdőkben évenkint és átlag állandóan több, mint kétezer oláh nyer a kincstári erdőkben, az erdei munkáknál, valamint a szállítási munkáknál foglalkozást és kenyeret. A baj csak az, hogy a nép a munkát nem keresi (Igaz! TJgy van! jobbfelöl.) és ha a szükség reá kényszeríti, ugy megbízhatóság, mint szorgalom tekintetében messze elmarad a többi munkások mögött. (Helyeslés jobbfelöl.) 26*
