Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-64
8 ő4. országos ülés 1902 ságban sínylődő vidéki színészek nem teljesitenek-e magyar nemzeti missziót ? (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Vájjon nem az-e a nemes feladatuk, hogy a magyar kultúrát, és a mi fontosabb, a magyar nyelvet terjeszszék és a magyar közművelődés egyéb szolgálatait teljesíthessék? Lehet-e elképzelni azt, hogy ebben a hazában, annak egyes területein és vidékein azzal a nyomorúságos 66.000 korona segélyezéssel ezt a feladatot teljesítsék, ugy, mint azt a nemzeti érdek valóban megkívánja? (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De miért ragaszkodik a t. belügyminiszter ur olyannyira ahhoz, hogy a színészet ügye az ő tárczája körében maradjon? Hiszen az csak talán nem olyan fontos belügyi közigazgatási kérdés, a mely okvetetlenül kell, hogy a resszortjába illeszkedjék? Miért nem adja át a vallás- és közoktatásügyi miniszter urnak, a ki majd azoknak a feladatoknak a teljesítésében, a melyek a színészettel kapcsolatban állanak, több szakerővel fog rendelkezni, mint a t. belügyminiszter ur? (Ugy van! Ugy van!) A t. belügyminiszter ur különös súlyt szokott helyezni és hangsúlyozva emelte ki a t. előadó ur is azokat a feladatokat és eredményeket, a melyeket a közegészségügy terén a belügyi kormányzat elért, és a melyeket a jövőben is megvalósítani akar. Hát elszomorodik az ember, midőn a gyermekhalandóságnak azt a nagy számát tudomásul veszi, a melyben édes hazánk leledzik. De még inkább elszomorodik és kétségbe esik a felett, midőn látja, hogy hazánkban, annak nagyon sok vidékén már az egy vagy két gyermek-rendszerhez való áttérés dívik. Es itt a t. előadó ur mint valami nagy érdemet emeli ki a belügyi kormányzat mellett azt, hogy a bábaügy terén minő haladás és minő lelkesedés mutatkozik, ugy, hogy most is több költséget vesz fel erre a czélra a költségvetésbe, mint azelőtt. Hát ha arról is gondoskodik a t. belügyminiszter ur, hogy azok az állami segélylyel kiképzett bábák meg is élhessenek a maguk tisztességes keresetéből, akior lenne vele talán mit dicsekedni. De midőn kétségtelen dolog az, hogy a születések számánál fogva egyáltalában nem jut a bábákra annyi eset, a mely az ő megélhetésüket biztosítaná, akkor joggal tétetik fel a kérdés, vájjon miből élnek meg tehát azok a bábák? Vájjon keresetüket mi által birják oda emelni, hogy megélhetésüket biztosítsák? Erre a mellettem ülő egyik t. képviselőtársam azt emiitette fel, hogy a születések számának leszállításával. Ugy, de ez bün az emberiség ellen, bün a nemzet ellen is. (Ugy van! Ugy van!) Vannak még az egészésgügyi intézkedések közt igazán kétségbeejtő fogyatkozások. Ezeknek egyike az elmegyógyhelyeknek a kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Akkor, midőn egyik vagy másik polgártársunkat a sors keze akként sújtotta, hogy elméje elborult, ezek iránt, ha egyébnek nem, legalább a szánalomnak fel kell ébredmárczins í-én, kedden. nie az emberi kebelben. Valóban szerencsétlenek azok, a kik elmeháborodottakká lesznek. De, t. ház, ezeket a szerencsétleneket külön belügyminiszteri engedély nélkül ma sem lehet és nincs alkalom az országban elhelyezni. És akkor, midőn azoknak közveszélyes volta megállapítva nincsen, az államnak védőkarja azokra egyáltalában ki nem terjeszkedik. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Tehát a magyar állam atyáskodó gondoskodására nézve nem elég az, hogy valaki megőrüljön, hanem, hogy az állam valakit jóakaratú támogatásában részesítsen, annak egyik feltétele az is, hogy egyszersmind közveszélyes legyen! Ezen az elszomorító állapoton változtatni kell. A gyermekmenhelyek kérdésénél (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) a t. előadó ur is súlyt helyezett arra, és törvényben is kifejezésre jutott már, hogy e téren bizonyos intézkedések történjenek. Elvétette azonban a t. belügyminiszter ur magát a törvényt akkor, a mikor a javaslatot beterjesztette. Mert miből indult ki ? Ismét abból a téves felfogásból, hogy a közegészségügyi intézmények túlnyomó részét az ország fővárosában kell felállítani. Ez teljesen elhibázott felfogás, mert ha helyesen akarunk eljárni, akkor a közegészségügyi intézetek nagyobb részét a vidéken, és pedig a legmagyarabb vidéken kell elhelyezni, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) bogy a gyermekek, a kiket a sors megfosztott gondviselőjüktől, vagy a kiknek hozzátartozóit a sors képtelenné tette arra. hogy gondjukat viseljék, mondom, hogy ezek a gyermekek teljesen magyar vidéken, igaz magyar szellemben valódi magyarokká neveltessenek. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Es itt a t. belügyminiszter ur figyelmét arra hivom fel, hogy az 1901 : VIII. t.-cz. végrehajtásának foganatba vétele előtt szíveskedjék beterjeszteni javaslatát a törvény megváltoztatására nézve oly irányban, hogy ebben a tekintetben ne mondassák ki, hogy a gyermekmenhelyet az állam költségén a fővárosban kell felállítani. Hiszen a főváros azon töpreng, bogy az ezredéves ünnepély alkalmából tett nagy alapítványát mire fordítsa. Tessék felállítani a gyermekmenhelyet a saját költségén, és akkor az a 6 millió korona, a mely a belügyi kormányzatnak rendelkezésére áll, és a mit a törvény szerint felhasználhat, jobban aknázható ki, és a vidéken sokkal olcsóbban, előnyösebben, a közérdeknek és hazánknak sokkal jobban megfelelően létesítheti a gyermekmenhelyeket. (Igaz! Ugy van! a, szélsöbaloldalon.) Az orvosi szolgálat tekintetében a t. belügyminiszter ur ez ideig nem látta szükségesnek bármely intézkedés megtételét. Pedig gondolom, nem vonja kétségbe senki, hogy bizony elérkezett az ideje annak, hogy az a rendezetlen állapot, a melyben az orvosok részint egymás közt, de különösen a közönséggel szemben vannak, egyszer valahára szabályoztassék, (Igaz!
