Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-54

5i. országos ülés 1902 február 18-án, kedden. I« mulasztásai ezek. Csak azért tártam fel az ország előtt a városok szórnom állapotát, hogy annál könnyebben és annál gyorsabban menjen a bajnak szanálása. Ezért képzelheti a t, ház. hogy milyen őszinte örömmel üdvözöltem a kormányelnök urnak azt az igéretét, hogy a városok rendezésére vonatkozólag külön törvényjavaslatot fog benyújtani. (Zaj a haloldalon.) Nessi Pál: De beváltja-e? (Mozgás jobbfelöl.) Molecz Dani. Egy félszázados Ígéretet vált be ezzel most a kormányelnök ur. Remélem azonban, hogy nemcsak ezt. hanem azt a másik igéretét is be fogja váltani, hogy az ország fog gondoskodni a törvényhatóságok kiadásainak fedezéséről. Ennek a rendezésnek első sorban a törvényhatósági és községi hatáskört kell szabatosan körülírnia, mert ha ez meg nem történnék, akkor könnyen bekövetkezhetnék, hogy egyrészt a közigazgatás a községeknek, másrészt a községek a közigazgatásnak esnének terhére. Ki kellene azután mondani, hogy minden lakosa a városnak arányosan köteles hozzájárulni a városok torhéhez; állami intézmények, ha létesíttetnek, ne követeljenek anyagi áldozatokat a városoktól, hanem ezeket az ország költségén létesítsék és pedig ott, a hol ezt az ország érdeke, vagy az intézmény felvirágzása megköveteli. A közigazgatást egyöntetüleg kell rendezni valamennyi városban; a gazdasági, a községi szervezetet pedig minden város önkormányzatára kell bizni, mert minden városban máskép állanak a viszonyok; az önkormányzat — különösen a községi ügyben — széles alapokra fektetendő. Hogyha ily értelemben fog bekövetkezni a városok rendezése, hogyha ehhez hozzájárul egy észszerű adóreform, az ipartörvénynek a kisiparosok védelmére irányult módosítása és a munkások jogviszonyainak rendezése: akkor alapos reményünk lehet, hogy városaink ismét uj életre ébrednek és képesek lesznek megfelelni azon feladatoknak, a melyekre hivatvák. (Helyeslés.) Végezetül legyen szabad még a nemzetiségi kérdésről nyilatkoznom. (Halljuk! Halljuk!) és pedig azért, mert egy oly városnak vagyok a képviselője, a melynek lakossága túlnyomó részben németajkú és mert ezen kérdés szoros kapcsolatban áll a városok rendezésével. (Halljuk! Halljuk !) Az anyanyelv kultuszát az isteni gondviselés plántálta minden ember szivébe. Embertelenség volna is azt onnan erőszakkal kiirtani akarni. A ki tehát anyanyelvét szereti és kultiválja, azt gáncsolni és hazafiatlansággal vádolni nem szabad, (Helyeslés jobbfelül) mert az csak törvény- és természetadta jogával él. (Helyeslések a nemzetiségi fádokon.) A ki azonban ezzel nem elégszik meg, hanem tovább megy és anyanyelve részére külön politikai jogokat vindikál az állami, a nemzeti nyelv rovására, az nincs jogosítva anyanyelvére és az anyanyelv szeretetére hivatkozni. Ez politikai kérdés, a mely első sorban az állami érdekek szempontjából Ítélendő meg. (Helyeslés jobb felöl.) KÉPVH. 1ÍAPLÓ. 1901—1906. III. KÖTET. Nos hát, t. ház, én itt, az ország szine előtt kijelentem, hogy Pozsony város németajkú lakossága nem osztja azon nézeteket, a melyeket itten Lindner Gusztáv t. képviselőtársam kifejtett, (Általános helyeslés.) Az a polgárság, a mely a múltban évszázadokon át mindig tántoríthatatlanul ragaszkodott e hazához, ennek alkotmányához, hű akar maradni múltjához, (Zaj a néppárton.) — tessék megvárni, hogy mikópen végzem — (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) felvette tehát magába a magyar államiság és a nemzeti egység eszméjét teljesen, minden fentartás, minden utógondolat nélkül (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) és ezeknek érvényt is ijmrkodik szerezni. (Helyeslés.) Áthatva azon tudattól, hogy az egységes magyar nemzet nyelvi kapocs nélkül fenn nem állhat, ez a polgárság nemcsak, mint eddig, szivében, érzéseiben és tetteiben, de nyelvében is magyarrá akar lenni, de nemcsak akar, hanem ezen akaratának érvényt is kezd szerezni. (Általános tetszés.) Már 8 esztendő előtt a katholikus autonóm hitközség kezdeményezésére összes népiskoláiba tannyelvül a magyar nyelvet hozta be és pedig már a legalsóbb osztálytól kezdve és ezt olyan sikerrel valósította, meg, hogy az a hétezer iskolás gyermek, midőn bevégzi a népiskolát, szóban és Írásban bírja a magyar nyelvet. (Tetszés.) Ez a siker még teljesebb volna, ha a népiskola kiegészítésére polgári iskolák állanának rendelkezésére, de azok, — sajnos — pénzhiány folytán nincsenek. Már voltam olyan bátor megjegyezni, hogy az a nemzedék, a mely most éli javakorát, azon iskolákból került ki. a melyekben a magyar nyelvet elsajátítani még nem volt lehetséges. Vannak tehát sokan, a kik a magyar nyelvet nem bírják, de a város ügyeiben évtizedek óta buzgólkodnak. Ezeket ott nélkülözni, a városi érdekek veszélyeztetése nélkül, nem lehet. Ha tehát azok magyar érzéssel szivükben, németül szólalnak fel a tanácskozásokban, hogy ha azok szellemi táplálékul az évnek egy részében német színházat kivannak fentartani, azt tőlük rossz néven venni nem lehet, nem szabad, mert nemcsak törvényes jogukkal élnek, hanem főleg azért, mert ez a németség nem olyan természetű, mint Lindner Gusztáv ur németsége, ebben csak mindennapi szükségletük nyer kielégítést és nem foglaltatik benne a magyar nyelv ellen való tüntetés. Ilyen derék, munkás, hazafias a polgárság a többi városokban is. Azért ezt a jó hazafias polgári elemet kicsinyléssel, meggyanusitással visszariasztani nem volna szabad ; ellenkezőleg, testvéri szeretettel fel kellene karolni, támogatni ezt a polgárságot. Mert t. ház, arra a polgárságra nagy feladat vár. Sajnosán tapasztaljuk ugyanis, hogy a mi középosztályunk, a dzsentri-osztály, a nemesség már nem tölti be teljesen hivatását, hanem politikai harczokban emészti fel anyagi és szellemi erejét. Maholnap szükség lesz tehát egy másik köS