Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-63
268 •63. országos ülés 1902 márczius 3-án, hétfőn. rendeletét erkölcsi elismerés jeléül vették a honvédek. De bármennyire elismerésre méltó tény legyen is ez, magában véve nem a nemzet elismerése. Ez még mindig késik az éji homályban, melyben annyi kisértet jár fel, meg-megrázni olykor a nemzetnek szunnyadó lelkiismeretét. Ilyen kisértetek a Rákóczy, Kossuth és mindazon szabadsághősök szelleme, a kiknek sirja felett, nem mondom, hogy a feledés átka ül, de igenis, a nemzeti hálátlanság komor, rideg sziklája nehezül. Hát miért tetézzük ezt a hálátlanságot, miért nem adjuk meg azoknak a teljes elismerést, a kiknek köszönhetjük nagy részben alkotmányos szabadságunkat, a kiknek küzdelme nélkül még ez a ház sem állana fenn, a melyben most tanácskozunk! (Igaz ! ügy van! a szélsöbaloldalon.) T. ház ! Nem szeretnék félreértetni, nem a ma élő bajtársak nevében intézem a képviselőházhoz ezen szavakat. Hiszen ők már olyanok, mint Ossian bőseinek lengő árnyai, eltűnnek nemsokára küzdelmeik színhelyéről és ha a nemzet elismerését nem is, de magukkal viszik azt a boldogító öntudatot, hogy megtették kötelességüket. (Igaz! Ugij van! a szélsöbaloldalon.) Én nem ezeknek, hanem az utánuk következő nemzedéknek, hazánk jövőjének érdekében emelem fel szavamat és kérem az ] 848—49-iki honvédek erkölcsi elismerését és érdemeiknek törvénykönyvbe iktatását. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Mert ha igaz az, hogy nagy emlékezések szülnek nagy tetteket, keserű emlékezések nem szülhetnek mást, mint hideg közönyt és elfásulást, és ezekből nem virul tel soha egy szép és dicső jövőnek termő fája. Ép ezért bátor vagyok a következő határozati javaslatot a t. ház elé terjeszteni. (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »Határozati javaslat. Határozza el a képviselőház az 1848—49-es honvédek erkölcsi elismerését és érdemeiknek törvénykönyvbe iktatását.« (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a szélsöbaloldalon). Széll Kálmán miniszterelnök: Én azt gondolom, hogy azoknak a névtelen és neves hősöknek, az ország szabadsága védőinek érdemét külön törvénynyel megörökíteni nem szükséges. Be van azoknak az érdeme, a hála és elévülhetetlen elismerés, minden magyar ember szivébe vésve, (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) a miről a képviselőháznak, az országgyűlésnek gondoskodása, tényei és minden nyilatkozata a honvédségről ós a régi honvédekről élénk tanúságot tesznek. Ezt tehát ujabb törvénynyel, ujabb kifejezésekkel, ujabb ilyenforma megörökítésekkel megismételni nem szükséges. íme az, a miről most tárgyalunk, a legelevenebb bizonyítéka annak, hogy ez az ország gondoskodik, a mennyire lehet és a viszonyok engedik, az öreg honvédeknek sorsáról és a mint azt Illyés Bálint képviselő ur, — a miért neki csak köszönettel tartozom — szíves volt elismerni, én a magam részéről megtettem mindent, hogy a honvédek ne csak anyagi segélyben, liánéin erkölcsi elismerésben is részesüljenek. A kormány, azon felelőség érzetében, melylyel tartozik ezen országnak minden anyagi és erkölcsi javát gondozni nem késett, én sem késtem, ez irányban megtenni a mit lehet. Én a segélyezés ügyében a legmesszebbmenő módon ésalegliberálisabb értelemben intézkedtem, az igazolási határidőket nemcsak hogy messzebbre toltam volna, hanem egyáltalában megszüntettem és a költségvetésbe felvettem nemcsak azoknak a nyugdiját, kik tényleg rá vannak szorulva, hanem minden honvédnek penzióját. (Helyeslés és tetszés.) Méltóztatik tudni, hogy ez mit jelent? Ez jelenti az erkölcsi elismerést minden tekintetben a törvényhozás részéről (Igaz! TJgy van! Tetszés jobbról.) és én igazán nem tartanám helyén levőnek, s ugy a mostani, mint a múlt országgyűlésnek derogálna, ha azt hihetné valaki, hogy szükség van arra, hogy még ezután nyilvánítsuk hálánkat, s honvédeink érdeméről ezután emlékezzünk meg. Megemlékeztünk mi róluk 35 esztendő óta mindig, mióta Magyarországon az alkotmányos éra megnyílt. Ebben a teremben történt, erről a helyről, a melyen én most ülök, gróf Andrássy Gyulának indítványa, hogy a segélyegylet megalakuljon, — meg is alakult — a társadalmat hívta segítségül; erről a helyről történt az inicziativa, hogy az ország az állami költségvetés keretébe is felvette ezt a nyugdijat. így állván az ügy, kérem a t, képviselőházat, hogy azzal a lelkesedéssel, azzal a pietással, a melylyel ezt a tételt mindig kezeltük, méltóztassék megszavazni a tételt, minden hozzáadás nélkül. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve, ha tehát szólni senki sem kivan, mindenekelőtt azt kérdem a t. háztól, vájjon megszavazza-e az 1848—49-diki honvédek segélyezésére és az azzal kapcsolatos kezelési költségekre előirányzott 800.000 koronát? (Megszavazzuk!) Azt hiszem, szavazás nélkül kimondhatom, hogy a ház megszavazza. (Helyeslés.) Most méltóztassanak határozni Illyés Bálint képviselő ur határozati javaslata felett, a mely így szól: » Határozza el a képviselőház az 1848—49-ki honvédek erkölcsi elismerését és érdemeiknek törvénybe iktatását.« A kik ezt a határozati javaslatot elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Barta Ödön: Pártkérdés! Elnök: Azt hiszem, kimondhatom, hogy a ház Illyés Bálint határozati javaslatát nem fogadja el. Dedovics György jegyző (olvassa): A miniszterelnökségnél alkalmazott nős vagy családos altisztek ós szolgák rendkívüli segélyezésére: 1.070 korona. Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa): A fiumei kormányzói palota berendezésére 6.000 kor. Elnök: Megszavaztatik,
