Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-63

63. országos ülés 1902 márczius 3-án, hétfőn. 257 talanul. Azt állította továbbá a t. képviselő ur, hogy IV. Vilmos törvényét az 1869-iki nyugdíjtörvény aboleálta. Szerencsére akadt egy ember, a ki őt megczáfolta, és ez ő maga volt. (Derültség jobbfelöl.) Pár perczczel később szives volt ugyanis ő maga felolvasni a törvényt, mely szerint az nem aboleálja, hanem csak módosítja a Vilmos király nyugdijaktáját. Miben módosítja? Azt mondja a t. képviselő ur, hogy az 1834-iki akta nyugdíjról szólt még, de az 1869-iki akta változtatta át a nyugdijat kegydijjá. Nézzük, igaza van-e? Abszolúte nincs igaza. Meg fogom mondani, hogy a 34-iki törvényt az 1869-iki miben módosította. Itt van — a képviselő urnak és Beöthy Ákos képviselő urnak rendelkezésükre bocsátom — az a beszéd, a mit Grladstone ezen törvényjavaslat első olvasásakor mondott. Ebben felsorolja azt, hogy miben kellett neki az 1834-iki törvényt módosítania, és miért? Először azért kellett módosítani, mert az 1834-iki törvényben mint nyugdíjazható miniszterek oly állások betöltői is szerepelnek, mely állások időközben eltöröltettek, továbbá az 1834-iki törvényben nincsenek felsorolva oly miniszteri állások, melyek azóta kreálódtak. Harmadszor meg kellett azért csinálni, mert rendezni kellett végrevalahára az egész kérdést az ő jogi vonatkozásaiban és nem lehetett tovább tűrni, hogy oly jogbizonytalanság álljon be, a milyen addig e téren uralkodott. Maga Gladstone, az akkori miniszterelnök jelentette ki e törvényjavaslat benyújtásánál, további tárgyalásánál is, hogy az 1869-iki törvény nem aboleálása az 1834-iki törvénynek, hanem csak kiigazítása, és világosabb kifejtése. Gondolom, méltóztatnak belátni mindezekből, hogy IV. Vilmos törvényére méltán hivatkozhattam, mert az 1869-iki törvény nem volt egyéb, mint az előbbinek korrekcziója és világosabb kifejtése. Azt mondotta a képviselő ur, hogy mai napság Angliában nincs miniszteri nyugdíj-törvény, mert a Pension-Act-ban ez a szó. hogy »pension« nem nyugdijat, hanem kegydijat jelent. Meg is kezdte okolni; fájdalom, azt kell feltételeznem, hogy nem jutott el a végére, és szórakozottságból elfelejtette azon nagy érveket, melyek ezt a megkülönböztetést a maga szójátéki karakteréből kivetkőztették és komoly diskusszió tárgyává alkalmassá tették volna. Ha csak ez volt a képviselő ur anyaga, akkor meg kell mondanom, hogy kalamburokkal dolgozott. Van szerencsém tisztelettel bejelenteni, hogy a »Pension« sem grammatikai, sem közjogi fogalma a kegydijat magában nem foglalja, hanem ez egyebet nem jelent, nem is jelenthet, és nem jelentett soha az angol törvények terminológiájában, mint nyugdijat. Hogyan okoskodott a képviselő ur, hogy bebizonyítsa ennek ellenkezőjét? Azt mondja, hogy 1780-ig nem volt nyugdíj; ez 1780-ig az egész vonalon a koronának volt prerogativája. Ezt megengedem, ez egy oly históriai tény, melyet kontesJÍÉPVH, NAPLÓ. 1901—1906. ni. KÖTET. tálni nem fogok soha, és nem is fog senki. De hogy ebből hogyan következnék az, hogy a pension nem nyugdíj, hanem kegydij, azt nem mondta meg és arra én gyarló eszemmel rájönni nem tudok. Aztán azt mondta a t. képviselő ur, hogy azzal is bebizonyíthatja, hogy az nem nyűg-, hanem kegydij, hogy ezeket a pénzeket nem a finánczminiszter fizeti, hanem a kincstár lordja. Legyen szabad a t. képviselő urat figyelmeztetnem, hogy az az ő bifurkácziója a pénzügyminiszter és kincstár lordja között helytelen és önkényes. A képviselő ur azt mondja, hogy a kincstár első lordja, körülbelül olyan állás, mint nálunk az állami számvevőszék elnöke, holott az exchequer kanczellárja az igazi pénzügyminiszter, s hogy ez két különböző hivatal, az egyik a másiktól egészen különválva dolgozik, szóval ugy állnak egymással szemközt, mint Lukács László pénzügyminiszter ur és a t. képviselő urnak dupla druszája, az állami számvevőszéknek igen tiszteletreméltó elnöke, a ki hosszú időkön át a nemzet elismerését és köszönetét vívta ki magának. (Helyeslés jobbfelöl.) Figyelmeztetem a t. képviselő urat, hogy ebből megint egy árva betű sem áll. (Mozgás a baloldalon.) Itt van előttem a Whitaker-Almanach. Tessék a képviselő urnak utánanézni, de nézzen utána magában a budgetben is, hogy a treasury — a kincstári hivatal — a következő személyekből áll: Először a kincstár első lordjából, másodszor az exchequer kanczellárjából, harmadszor a kincstár három ifjabb lordjából. Ezekből áll tehát a kincstár minisztériuma. Tisztelettel kérdem most már a t. képviselő urat, hogy miképen engedi meg neki a jó izlése azt, hogy ezt tudván, nekem az ország szine előtt prelekcziót tartson, hogy ^mi is az a treasury és mi az az exchequer ? És mi jogon mondja ő nekem azt, hogy én könnyelmű voltam, mikor ezeket egy kalap alatt emiitettem ? (Tetszés jobbfelöl.) Ha tudta volt, hogy a hivatal ugyanegy, akkor nem vall jó Ízlésre, hogy engem mégis leczkéztetett; ha pedig nem tudta, akkor igazán csodálom, hogy ebben a matériában bárkivel szemben is tanitómesterkedik. (Tetszés jobb felöl.) De. t. képviselőház! most jövünk a kérdésnek legbunkósabb részére. (Halljak! Halljuk!) A t. képviselő ur azt mondja, hogy azért kegydij az a nyugdíj, mert azt nem a kormány adományozza, hanem külön dekrétummal a korona. (Halljuk! Halljuk!) Én hajlandó vagyok a t. képviselő urnak angol autoritását korlátlanul elismerni, de engedje meg, hogy nekem is meglegyen a szabadságom választani az ő tekintélye és az angol parlament tekintélye között. Nemde, ha az angol parlament egyebet mond, mint a t. képviselő ur, akkor talán nem fogja a t. képviselő ur személyes természetű inszinuácziónak mondani, ha nem neki hiszek, hanem az angol parlamentnek? (Helyeslés jobbfelöl.) Az angol ' parlamentben akkor, a mikor az 1868-iki tör33